Nincs nekem semmi igazán komoly problémám a hagyományos (elektródás, mellkaspántos) szívritmus jeladókkal. Az eredeti Garmin pánt ugyan nagyon csúnyán kidörzsölte a bőrömet a jeladó alatt, de mióta lecseréltem Polar gyártmányúra, ez a problémám meg is szűnt. Aztán néha voltak jelátviteli gondjaim is, amire szintén egy új pánt (az előzővel azonos Polar) lett a megoldás.

Ennek ellenére, kicsit mindig zavart. Néha elcsúszott, máskor egyszerűen csak szorosnak éreztem. Mintha gátolt volna a szabad légzésben is. Komolyabb esőben pedig szinte soha sem működött. A vizes ruhám mintha leárnyékolta volna. El tudtam volna képzelni ennél valami hatékonyabbat, kényelmesebbet is.

Aztán a Mio kb. egy éve bemutatta az Alpha nevű óráját, ami gyakorlatilag egy optikai szívritmus szenzor és a mért érték kijelzésére szolgáló kijlező. Az Alpha két változatban volt elérhető. Volt egy, ami csak BTLE szabvány szerint, míg egy másik, ami kizárólag ANT+ szerint továbbította a HR jelet a vevőnek (órának, telónak, akárminek). Nekem az utóbbi kellett volna az órámhoz, de az a verzió csak a projekt legelején, a Kickstarter-en keresztül volt elérhető. Később már nem. Azóta várom, hogy valaki, valahogy előálljon egy hasonlóval, ami (újra) képes ANT+ adásra.

Hogyan működik?

Az elv egyszerű, de átültetni a gyakorlatba mégis bitang nehéz. Az van, hogy a szívritmusunknak megfelelően változik a bőrfelületünk fényvisszaverő képessége (értsd: színe). Ütésenként. Egy nagyon kicsit. A dolog régóta ismert, használják is többféle egészségügyi masinában, sportolásra azonban ez a technológia egészen a közelmúltig nem volt megfelelő. Sajnos a gyors mozgás és a magas pulzus rengeteg optikai zajt generál a bőrünkön, amit eddig senki nem tudott, vagy próbált meg kiszűrni. A Mio igen, és én nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon sikerült-e nekik.

Mi a Link?

Nézőpont kérdése. Több is, kevesebb is, mint az Alpha. Az optikai szenzor, a működés elve, az algoritmus kb. azonos, nincs viszont kijelzője. Egy gomb, egy többszínű LED - ennyi a kezelőfelület. Cserébe viszont nem egy, hanem kettő kommunikációs chip került bele. Egyszerre tud BTLE és ANT+ jelet is sugározni, nem kell többé választani. Egy pánt, ami mindennel működik. Na jó. A Polar dolgokkal (kivéve a legújabbakat) nem.

Használat

Egyszerű mint a faék. A Link-et a MIO GO app segítségével (Android és iOS verzió is elérhető) beállíthatjuk, bár ez nem okvetlenül szükséges a működéshez. Igazándiból csakis a saját szívritmus zónáinkat adhatjuk meg, mást nem is. Választhatunk a hagyományos öt zónás, illetve a "célzónás" beállítások közül - az egyes sávokat a LED eltérő színe jelzi. A LED egyébként villog és nem folyamatosan világít.

Sajnos a MIO GO app (iOS verzió) hajlamos összeomlani és kilépni. Az én öreg, harmadik generációs iPad tabletemen kb. minden második alkalommal.

Ezután karperecet fel, gombot le, és pár másodperc múlva már párosíthatjuk is az óránkkal/telefonunkkal. Pont úgy, mint egy hagyományos pántlikát, hiszen az óra/telefon szempontjából pont ugyanolyan készüléknek tűnik.

Ha ez kész, már mehetsz is futni!

És kezdhetsz reménykedni, hogy nálad majd jobban működik, mint nálam. Velem ugyanis valahogy nem kompatibilis a Link - erre jöttem rá a héten elkövetett futásaim és sétáim során. Az van ugyanis, hogy az első 6-8 percben következetesen magas értéket mér, és csak utána áll be a normális szintre. Miután viszont beállt, már tökéletes. Sajnos az a nagy csúcs az elején eléggé elviszi az átlagértékemet, nem igazán segít felvenni a kezdeti tempót, és nyilván meghülyíti az új órám pár egyéb funkcióját is (VO2 becslés, kipihentségi állapot).

Nyilván velem van a baj. Szerintem az első pár percben, miközben a szívem elkezd magasabb frekvencián ketyegni, csökken a karjaim (és még ki tudja mi másom) vérellátása. Aztán pár perc alatt helyreáll a keringésem a futáshoz nem igazán használt perifériáimban is, és a Link életre kel.

Ez sajnos mindkét kezem esetében így van, pedig próbáltam a lent látható (igen kényelmetlen), módon is hordani. Attól is független ez a jelenség, hogy pontosan hová teszem a Linket. A kézikönyve szerint kb. oda kell, ahol a lenti képen látszik, de nálam pont így működött akkor is, amikor karóra magasságban hordtam.

A következő két ábra ugyanannak a rövidke későesti futásnak a HR görbéjét mutatja. Az elsőn a LINK volt a jeladó és a fenix2 a vevő, a másikon pedig a régi Garmin jeladóm ontotta az enerdzsit a 910XT órámba (vegyétekmámeg, na!). Mivel igen későn indultam el (feleségemnél kicsit elhúzódott a fodrászati beavatkozás), így elfelejtettem alaposan bevizezni a pántot, tehát az sem működött tökéletesen az elején. Mégis, a különbség elég nyilvánvaló...

Átlag: 146bpm   Max: 184bpm

Átlag: 138bpm   Max: 159bpm

A kezdeti bénázás után tökéletesen szinkronban mozgott a két jel, sosem láttam egy ütésnél nagyobb eltérést.

Szintén probléma, és sajnos nálam már itt elvérzett volna a cucc még tökéletes görbék esetén is: kényelmetlen. Az optikai szenzornak ugyanis nagy ellensége a környezeti fény, elég alaposan meg kell feszíteni a pántját, hogy a kis szenzor mindenképp jól rányomódjon a bőrre. Ha nem feszítem meg, nem mér semmit, ha kellően meghúzom, zsibbad a kezem. Szorít, vág. Sokkal kényelmetlenebb, mint a mellkaspánt, amit észre sem veszek többnyire.

Szóval ez nem az én cuccom. Látszik, hogy a technológia alapvetően működik, de még se nem elég érzékeny, se nem elég kényelmes. Számomra legalábbis nem, ami persze nem jelenti azt, hogy számodra se lenne az. Én mindenesetre maradok a mellkaspántomnál, de azért majd a Link2-őt biztosan kipróbálom. Ha és amikor...