Bizonyos szempontból szerencsésnek érzem magam, hogy csak ilyen későn kezdtem el futni. Vannak páran körülöttem hasonló korban, de komoly futó múlttal. Ők már mind szembesültek azzal, amivel én még nem. Elmúltak már azok az évek, amikor sorra döntögették saját rekordjaikat. Én még egyértelműen felszálló ágban vagyok, és ezt nagyon élvezem. Persze könnyű nekem, hiszen nagyon lentről kezdtem, de akkor is, na... :)

Ma délután például lefutottam életem leghosszabb Cooper-tesztjét. Mindezt ráadásul úgy, hogy nem különösebben készültem rá, és nem is toltam padlógázon. Egyszerűen csak a szokásos rövid résztávozás helyett ma egy gyors 3000 métert szerettem volna futni, a vágyott 20 perces 5000m tempójával. Se gyorsabban, se lassabban. Menet közben találtam ki, hogy ez gyakorlatilag egy Cooper, így az órámat a 3000. méter helyett a 12. perc végén nyomtam meg. 3020 méter, 3:59perc/km, pont ahogy terveztem. Sajnos a HR pántomban lemerült az elem, így szívritmus görbe most nincs, de érzésre olyan 165-170bpm körül lehettem. Pont a végén kezdtem kényelmetlennek érezni a tempót, addig könnyen ment - kicsit el is bambultam a közepén.

A résztávos futásaimhoz hasonlóan most is 3000m könnyű tempóval kezdtem (kb. 4:40), majd másfél perc gimnasztika, aztán egy nem túltolt 400m (kb. 3:52), csak hogy felpörgessem a tempót. Újabb másfél perc ácsorgás, aztán belekezdtem.

Nagyon bizakodó vagyok az 5000 métert illetően, szerintem akár egy hónap múlva be tudom tenni 20 perc alá. Főleg, ha alaposan ráhangolódok a dologra, rendesen kipihenem magam, és normálisan kajálok legalább az utolsó két napon.

Izgul-izgul. :)