Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

2015. Ultra-Trail Hungary 52 (53,7k)

2015. május 25. - RabiMiki

Hajnal ötkor kelek és valamivel hét óra előtt érek Szentendrére. Sikeresen leteszem a kocsit egy ingyenes parkolóban a versenyközponttól pár percre, majd elmegyek felvenni a rajtcsomagot. Amennyire tudom, most először ellenőrzik terepfutas.hu versenyen a kötelezően előírt felszerelés meglétét minden versenyzőnél. Egyetértek ezzel az eljárással - a szabály az szabály.

uth1.jpg

uth3.jpg

Átöltözök, bámészkodok, aztán lassan átsétálok a rajt/cél területre, ahol már javában áll a bál. Mivel én viszonylag hamar bemegyek a check-in zónába, így meglehetősen elölről várom a rajtot. Aztán pontban nyolckor elindulunk a szentendrei macskaköveken. Kb. három kilométert futunk, mire beér a tömeg az erdőbe. Igyekszem nagyon visszafogottan haladni, rengetegen loholnak el mellettem.

Három nap folyamatos eső után sok jóra nem számítok, de arra ami a fák árnyékában vár, nem vagyok felkészülve. Sűrű, cuppogós sár mindenhol. Mindenki botorkál. Ha gyaloglásra váltok, akkor minden lépésnél le akar rólam esni a cipőm. Lassú kocogással tudok a legjobban haladni, bár így meg nagyon csúszkálok. Két nagy emelkedőn verekszem fel magam Pilisszentlászlóig, de szinte észre sem veszem, annyira a sárra figyelek. Szerencsére mindig van egy patakátkelés, így a darabonkét kilósra hízott cipőimről le tudom áztatni a sarat. Az ellenőrzőponton bekapok pár sós kekszet, teletöltöm a poharam izóval majd azt kortyolgatva indulok is tovább. Inkább séta közben szopogatom el, mint egy helyben állva.

Visegrádig könnyű és szép az út. Sár persze van mindenhol, de már nem érdekel. Újabb pohár izó Visegrádon, majd mászás, mászás. Először csak a Fellegvárig, majd tovább a Pap-rét felé. Még a rét előtt találok egy eldobott aprócska decathlonos kulacsot. Elteszem a hátizsákom egyik zsebébe. Pap-réten egy kis keksz, izó a poharamba és az "új" kulacsomba, aztán megyek is tovább. Már csak két emelkedő!

uth4.jpg

De még milyen! Minden túlzás nélkül mondom, hogy én még ilyet nem láttam. Csúszós sáron mászunk négykézláb, gyökerekbe kapaszkodva a Vörös-kő felé. Nem akar vége lenni, sőt egyre meredekebb. Alig vagyok gyorsabb, mint egy felfelé túrázó család. Egyszer csak elszalad mellettem lefelé egy túrázó, majd tőlem egy méterre hatalmasat esik. Vigyázz, csúszik! - dünnyögöm magamban, a kárörvendő felem jól szórakozik. Addig sem a saját bajom foglalkoztat. Aztán felérek. Ha jól számolom harmadik alkalommal megyek el Szasza mellett. Igyekszem rávenni, hogy én legyek az idei terepfutó naptár címlapján, de nem vagyok biztos benne, hogy sikerült.

Pap-réten volt az utolsó frissítő pont, pedig nagyon jól jönne még egy. Van még vizem, de már meleg, nem esik jól. A kis kulacskámból pedig már kiittam az összes izót. Innentől a szomjúsággal küzdök. Az utolsó kilométerekre megtáltosodok, sokat előzök. Sajnos a lendület csak Szentendre határáig tart. Itt már csak közkúttól közkútig botorkálok. Szerencsémre három is akad a célig. Páran visszaelőznek azok közül, akik mellett nemrég elmentem.

A befutó hihetetlen élmény! Mindenki nekem tapsol - versenyzők, járókelők egyaránt. Annyira még magamnál vagyok hogy észrevegyem, milyen megalázóan sokan vannak már FNSHR pólóban az utcán, de annyira már nem, hogy célbaérés után leállítsam az órám. :) Ulrich kétszer is megtölti meleg kólával a poharam, mire eszembe jut rábökni a STOP gombra. 6:59:19 lett a hivatalos időm, 57. lettem a 241 induló közül. Sokkal hátrábbra vártam magam, ultra távon még sosem végeztem ennyire elöl.

Nem esik jól visszaballagnom a versenyközpontba. Annyira sárosak vagyunk, hogy a futók csak zokniban léphetnek be a tornaterembe. Egy segítő lányka szorgosan takarítgatja a futók cipőjét. Egy seprűvel.

uth2.jpg

Megmosakszom, beszélgetek egy kicsit (örülök, hogy nem csak nekem hiányzott még egy frissítőpont a végéről), aztán legújabb kedvenc pólómban elindulok megkeresni a kocsim. Nem emlékszem rá, hogy hol hagytam, így eltart egy darabig, mire ráakadok. Végülis minden versenyen el kell tévednem legalább egyszer. :) Hazafelé már azon töprengek, hogy vajon átutaltam-e már a nevezési díjat az Oroszlány60-ra?

Ez pedig az elmaradhatatlan videó. Az igazán kemény részek nincsenek rajta, sőt, szinte semmi érdekes. Nem igen volt erőm állandóan előszedni a kamerát, szóval most csak ennyi:

uth5.jpg

VII. Káli futónap (20,6k)

Nem nagyon szeretnék sokat írni erről a rendezvényről, mivel nem igazán van mit. Szép idő, szép útvonal, kicsit amatőr szervezés. Találkoztam Rókával, Lacival és Péterrel, hála nekik kicsit gyorsabban teltek a rajt illetve az eredményhirdetés előtti üres órák. Köszi!

Könnyű országúti félmaraton tempóval kezdtem, ami hiba volt. Bár nincs benne sok szint (308 métert mért az órám), de az útvonal elég kacskaringós, illetve sok benne a földút, így a választott tempóm kicsit soknak bizonyúlt a végére. Mivel már csak egy hét van hátra az UTH-ig, így nem nagyon akartam lesavasodni: az utolsó kb. három unalmas kilométerre szépen lelassultam. Nehéz volt, mert mentem volna, de most valahogy győzött a józanabbik felem, ami egyébként nem szokása. Úgy számoltam, hogy korosztályos (senior, basszus!) harmadik helyen érek be, de tévedtem. Volt a legelején egy korombeli pasi, akit nem is láttam, így végül negyedik lettem. Hülyén hangzik, de örülök, hogy elszámoltam magam, mivel így nem kezdtem el versenyezni az általam korosztályos másodiknak vélt futóval. Akkor ma nem tudnék elmenni futni. :)

r0002156.jpg

r0002158.jpg

r0002160.jpg

Az a vicc, hogy ez volt csupán a harmadik félmaratoni (oké, ez egy kicsit rövidebb volt most) versenyem. Többször futottam ultra távot, mint ekkorát, nincs is igazán rutinom benne.

Hát ennyi. Könnyű lötyögésnek szántam, aminél azért egy kicsit több lett, de talán nem annyira, hogy gátoljon az UTH sikeres teljesítésében. Izgulok.

II. Csákvári Minimarathon (13,2k)

Ha a faludban/városodban szerveznek valami futóversenyt, azon ott kell lenned, ez nem is lehet kérdés. Így aztán, bár az utóbbi időben hanyagoltam az igazán gyors futásokat, természetesen elindultam a "Fuss, hogy léphessen!" II. Csákvári Minimarathon szombati jótékonysági versenyének un. hosszú (13,2km) távján. Ez nem az én távom, túl rövid, épp ezért túl gyors, de hát mit volt mit tenni...

Bár ez már a második próbálkozása volt a szervező csapatnak (legutóbb 2013-ban rendezték meg), most sem sikerült minden tökéletesre. Hogy az elején kezdjem... Sikerült délután kettőre tenni a rajtot, ami mind hőmérséklet/napsütés, mind pedig kajálás szempontjából a lehető legszerencsétlenebb időpont. Az útvonal egy "nyeles kör", ebből kellett kettőt nyomni. Gondolhatjátok mi volt a "nyél" részén, ahol összesen négyszer kellett futnom, három alkalommal erős szembe forgalomban. Az frissítő pontokon a vizes poharak mind tele voltak, nem győztem kilocsolni a felét, ráadásul az összes szervezőnek pont az asztal előtt kellett ácsorognia. Egyet majdnem elsodortam. :)

Erősen kezdetem, szerettem volna hamar kikerülni a sűrűjéből. Nagyjából a huszadik méteren olyan ügyesen ugrott elém egy pasi, hogy majdnem mindketten az aszfalton végeztük. Sokan kezdtek erősen. :) A negyedik kilométernél előztem városunk focicsapatának sportolóit, akik váltóban próbálták teljesíteni a távot. Már sétáltak. A második körre, miután átrágtam magam a szembe forgalmon nagyon egyedül maradtam. Futottak előttem páran, de túl messze, mögöttem pedig senki. Mivel eddigre már tényleg jó meleg lett, nem bántam, hogy nincs miért tolnom. Minden itatóponton ittam egy korty vizet, és kb. ugyanennyit rálocsoltam a fejemre. Működött. A befutóm előtt még találkoztam pár fitnesz bébivel, akik épp akkor teljesítették az első körüket, aztán berobogtam a célba. Gyors interjú Barabás Évivel (valami műsorvezető valami csatornánál). Futottál már a múltkorin is? Igen. Szoktál futni? Igen. Sokan panaszkodnak az emelkedőkre, nehéz volt? Ezek nem emelkedők.

Mivel az 58:22-es időmmel kategória (ffi., 31-50) második lettem, így kaptam kézzel készült szép kerámia érmet, és oklevelet. Sőt, még a polgármesterrel is kezet foghattam.

fhl01.jpg

fhl00.jpg

fhl03.jpg

fhl02.jpg

A képekért köszönet Balázsnak és Bélának!

Amúgy figyelitek, hogy mindhárman a finisher pólóinkkal kívántunk pszichológiai csapást mérni versenytársainkra? :) A prímet egyértelműen egy UB egyéni teljesítő vitte...

 

Trenta-völgy, Szlovénia

Apa-fia csapatépítőn voltam a hosszú hétvégén. A terv az volt, hogy két sátorban töltött éjszakával és kisebb sétákkal keretezve felmegyünk a Júlia-alpok Kriski podi (fennsík) menedékházáig vagy a hóhatárig, majd vissza.

Pénteken reggel indultunk, és kb. ebédidőben meg is érkeztünk Trentába, ami egy igen kicsi település a róla elnevezett völgy elején, a méltán híres Soca-folyó partján. Sajnos szakadt az eső. Gyorsan betoltunk pár falatot a hely egyetlen éttermében, majd eldöntöttük, hogy az esőre tekintettel inkább hanyagolnánk a sátorozást. Második próbálkozásra találtunk is egy kiadó apartmant (45EUR/éj) a helyi múzeum épületében, amibe gyorsan be is költöztünk. Négy személyre volt szabva, szóval elfértünk.

Az első sétánk a Soca egy mellékfolyójának partján vezetett, mindössze pár kilométert mentünk fel majd le. Nagyon szép ez a rész, korábbi két utamon több órát töltöttem itt fényképezéssel. A folyamatos esőzés ellenére a fiam is nagyon élvezte. Össze-vissza szaladgáltunk, patakvizet ittunk, meg minden, ami ilyenkor kell. Aztán még átgurultunk kocsival a Soca azon részére, ahol a víz két sziklafal között fut. Nagyon szép.

t8.jpg

t9.jpg

Soca

Szombat reggelre elállt az eső, és mi tíz óra alvás után nekivágtunk, hogy kb. 750m-ről felküzdjük magunkat a 2050m-en lévő menedékházig. Az út nem hosszú, nagyjából 10km alatt fel lehet érni, de helyenként elég meredek és technikás. Hét patakon kell átkelni, ami tizenegy évesen elég nagy kaland. :) Sajnos nem értünk fel. 1650m-en utunkat állta a hó, és én jobban ítéltem visszafordulni. Lefelé menet már a nap is kisütött, és mivel csomó időnk volt, így megálltunk egy kisebb vízesés mellett pihenni. Aztán levettük a bakancsainkat és bedugtuk a lábunkat a vízbe. Aztán belegázoltunk térdig. Majd hosszas tanakodás után nyakig. Én még ilyen hideget soha nem éreztem. Soha. Kb. 10 másodpercig fáj, utána zsibbad, majd totál érzéketlen lesz a víz alatt lévő testrész. Szörnyű, de valahogy mégis marha szórakoztató - visítottunk a röhögéstől. :) Közel két órán keresztül mászkáltunk ki-be a vízbe, ami pár perce még hó volt valamelyik csúcson.

Untitled 

Triglav

 

t3.jpg

t1.jpg

t4.jpg

t5.jpg

t6.jpg

t2.jpg

A szállásra visszaérve vettük észre, hogy pont velünk szemben van egy pizzéria. Az volt kiírva rá, hogy: OPEN PIZZA CAPPUCHION. Így. A cappuchion-t nem próbáltuk, de a pizza egész jó volt.

Aztán újabb tíz óra alvás, majd utaztunk is haza a szakadó esőbe.

Éééés akkor a videó (fürdős rész nélkül):

Érik bennem egy három napos sport hétvége gondolata, valami ilyesmi programmal:

1. nap: Utazás, kipakolás, majd Soca Trail oda-vissza futása. 40km.

2. nap: Túra a Kriski fennsíkra és vissza. 20km, 1300mD+.

3. nap: Futás Trentából aszfalton Krajnska Gorába. 24km, 1000mD+, kerek ötven 180 fokos fordulóval. Ilyen az első:

t10.jpg

Majd erről még írok...

2015. április

A hónap azzal kezdődött, hogy megpróbáltam felépülni a betegen lefutott VTM-től felerősödött köhögős/lázas betegségből. Nem ment könnyen. Most már tudom, hogy iszonyatosan nagy hiba volt elindulni. Ha otthon maradok aznap, akkor szinte biztosan kiheverem pár nap alatt, így viszont közel három hét(!!!) kellett, mire teljesen helyrejöttem. Egészen ijesztő dolgokat köhögtem fel még két héttel a verseny után is. Hülye voltam, de megfizettem az árát. A futás igazságos sport - azt kapod, amit beleraksz.

201504run.jpg

Aztán a hónap végére egész jól összekaptam magam, így lefutottam a Gerecse 50 útvonalát. A meleg nem esett jól, de végül beértem hat órán belül, úgyhogy örülés.

Aztán negyven éves is lettem, ami remek dolog. Mostantól van egy tök hivatalos magyarázatom a lassúságomra.

Elkezdtem mezítláb futni. Most kb. két kilométert tudok különösebb talpfájdalmak nélkül lenyomni. Puha a bőröm, de majd jól megvastagszik, és akkor mehetek mindenhová mezítlább, mint a hobbitok. Remek lesz!

A bringázásnak is nekikezdtem, de persze az első hosszabb tekerésem alkalmával megfáradt a középcsapágyam. Annak a fején verném szét a gyönyörű karbon vázamat, aki kitalálta a BB30 középcsapágy szabványt. Szerelhetetlen, karbantarthatatlan, és szörnyen érzékeny a gyártási/szerelési pontatlanságokra. De legalább a koszt is szarul bírja. Persze legyünk igazságosak, 30-40 grammal is könnyebb így a gép, mint mondjuk a Hollowtech2-vel volt. Úgy számolom, hogy ez nagyjából 0,018 másodperc előnyt biztosít majd számomra egy Balcsi körön. Aki a kicsit nem becsüli...