Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

INOV-8 TrailRoc 235

2015. április 15. - RabiMiki

Egy év és három ultra táv után, kicsivel 1400 futott kilométerrel a talpaiban, szeretett TrailRoc 247 terepcipőm kilehelte lelkét. Ugyanezt a típust szerettem volna újból megvenni, de fél számmal nagyobb méretben. Csak otthon vettem észre, hogy némiképp megbicsaklott a terv, és a 247 helyett a 235-ös típust vettem. Elnéztem a számot. :) Nem nagy baj ez egyébként, mivel ez utóbbi váltja az előbbit. Nem csak nálam, de z INOV-8 katalógusában is.

trailroc-2.jpg

Nem volt túl nehéz összekeverni a kettőt, mivel gyakorlatilag ugyan úgy néznek ki. Az újabb típuson egy kicsit vékonyabb a felsőrészen végigfutó zikk-zakk műanyag erősítés, de ettől eltekintve azonosak. Az újabb, ahogyan a neve is mutatja, 12 grammal könnyebb mint az előd.

tr235-1.JPG

tr235-3.JPG

tr235-4.JPG

tr235-5.JPG

Háromszáz kilométer van benne, és eddig teljesen elégedett vagyok. Jó döntés volt kicsit nagyobbat vennem, kényelmesebben elférnek benne a lábujjaim. A talpa talán egy egészen kicsivel vékonyabb, mint a 247-esnek volt, de lehet, hogy ez csak a placebó hatás. Akár így, akár úgy, de ezt a cipőt még a korábbinál is jobban szeretem - jobb benne futni. Hogy ez a talán vékonyabb talp, vagy a kicsit nagyobb méret miatt van-e azt nem tudom, de nem is igazán számít. A jó dolgok megmaradtak - kényelmes felsőrész, kellően bütykös talp, nulla sarokemelés, alig-alig csillapítás - miközben egyetlen zavaró dolgot sem hoztak be. Szuper, mivel így nem kell még egyszer leírnom ugyanazokat a sorokat. A részletes 247-es bemutatóért katt IDE, az élete vége felé készült képekért pedig IDE. Csak azt remélem, hogy legalább jövő tavaszig kitart, mivel sajnos olcsóbb az pont nem lett.

tr235-2.JPG

Fontosnak érzem kiemelni, hogy a poszt írása közben egyetlen szerelmes hangyapárnak sem esett bántódása.

Scosche RYTHM+

Végre egy optikai szívritmus jeladó, ami még rajtam is működik! 

rythm01.jpg

A Scosche teljesen más utat választott saját fejlesztésű szenzora kialakításakor mint a Mio, és milyen jól tette! A legnagyobb különbség az, hogy maga szenzor nincs egybeépítve a pánttal ami tartja. Maga a jeladó tartalmaz minden elektronikát, a pánt csak egy puha, lyukacsos szövet, ami tépőzárral rögzíthető. Egyből kettő van belőle a dobozban - egy rövidebb és egy hosszabb. Mivel a pánt csak egy darab szövet, így bármilyen házi megoldással helyettesíthető, ha a helyzet úgy kívánja.

rythm02.jpg

Érdekes módon három LED világít a hátulján. A két "szokásos" zöldön kívül van még egy narancssára színű is. A szürke előlapjának megbökésére bekapcsol és már párosítható is. Gyakorlatilag bármihez, mivel egyszerre sugároz ANT+ és BTLE szabványok szerint.

Karonként három helye lehet kényelmesen elhelyezni. Az alkar felső részére (lásd a lenti képet), a felkaron a bicepsz alá, illetve a bicepsz felé. Nekem a középső megoldás jött be leginkább, mégpedig oly módon, hogy a szenzor a karom belső felé található, ahol vékonyabb a bőröm.

rythm03.jpg

Ha az alkaromon hordom, akkor bringázás közben néha kihagy a jel ha alul fogom a kormányt. Gondolom ilyenkor úgy feszül az alkarom, hogy az már nem optimális a szenzornak.

Kicsit talán lassabban regál a változásokra mint a hagyományos elektródás szenzorok, ami nyilván a hosszabb átlagolási peródusok miatt van. A Mio Link/Pulse is pont ilyen "lomha" volt. A rögzített jel ettől eltekintve tökéletesnek tűnik. Lent két példa. Az első egy hosszú nyugis bringázgatás (elkezdte magát megadni a BB30 középcsapágyam - sose vegyetek BB30-as vázat!), a második egy tempósabb futás. A narancssárga görbe a szívritmus jel, míg a fehér a szint.

rythm04.jpg

rythm05.jpg

Hihetetlenül kényelmes, bár könnyű kicsit túl szorosra húzni, és akkor dörzsöl. Megbízható és egyszerű. Két apróság van csak, amin még talán lehetne javítani a következő verzióban. Először is lehetne hosszabb az egy feltöltéssel elérhető üzemidő. Ez most nyolc óra, ami nem túl sok. Tuti hogy belefért volna egy kicsit nagyobb akku is abba a házba! Menet közben persze nem lehet tölteni, mivel a töltő bölcsője takarja a szenzort. Aztán pedig lehetne valamivel masszívabb a főkapcsolója is. Nagyon könnyen bekapcsolható, ami szállítás közben okozhat gondot. Szerencsére kikapcsolni csak hosszú nyomással lehet, amit azért elég nehéz véletlenül összehozni.

Bár a jelenlegi optikai szenzorok nem elég pontosak az R-R és HRV értékek méréséhez, én nem látok jelentős eltérést a becsült regenerációs időkben a korábbi szenzoraimhoz képest.

Ez az eddigi legjobb szívritmus jeladóm. Nagyon-nagyon remélem, hogy most egy időre letudtam ezt a témát!

2015. március

Sikerült 325km-t futnom, és 62km-t bringáznom. Oké, tudom. Az utóbbi nevetséges. :) Viszont szinte kizárólag a fiammal tekertem, ami az ő szempontjából talán nem is annyira kevés.

201503.jpg

r0001889.jpg

Futottam a Bükkben, lecseréltem a terepcipőmet, kipróbáltam és visszavittem a Mio Fuse-t, vettem egy Scosche RYTHM+ optikai szívritmus szenzort (cikk a jövő héten!), aztán betegen lefutottam a VTM leghosszabbik távját. Még mindig nem vagyok jól, pedig már nagyon mennék futni, tekerni, bármit csinálni.

r0001885_1.jpg

Még a füvet sem tudom lenyírni, mert a fűnyírónk tönkrement, Húsvétkor pedig nincs aki megjavítsa. Pofoz az élet.

2015. VTM Ultra (49k)

Talán még emlékeztek rá, hogy ősszel csak úgy egyedül lefutottam a VTM most már réginek nevezhető 52km-es ultra távját. Jól ment. Bruttó 5 óra 39 perc alatt értem körbe, minden erőlködés nélkül. Mivel az útvonal jelentős részét unalomig ismerem, és az egész is megvolt egyben, így a tavaszi hivatalos futáson nem is akartam indulni. Csak aztán megtudtam, hogy lesz érem! :) 

Miután letudtam a "gyors" 5k célomat, neki is álltam a felkészülésnek. 30 kilométer körüli terep köröket futottam hétvégente, kerestem a szintesebb útvonalakat, minden jól ment. A verseny előtti utolsó hosszabb hetem 90km felettire sikerült, benne több mint 2km pozitív szinttel. Erősnek és felkészültnek éreztem magam.

Aztán szombaton reggel elkezdtem köhögni. Az esti bevásárláskor pedig kabátban fázni a tatai Tesco-ban. Hamar rájöttem, hogy a kisebbik gyerkőcömet ledöntő nyavalya rám is átragadt. Szombat este bevettem 1 gramm C-vitamint, ittam egy csomó forró mézes teát, és reméltem a legjobbakat.

Csutak vizesen ébredtem, de nem volt lázam. Kicsit kóválygott a fejem, de a szokásos híg tejes-mézes kávé viszonylag szépen helyrerakott. Mikor a szári sportcsarnokban összefutottam Rókával és Tomival, már egészen bizakodó voltam. Ráadásul a nap is kezdett kisütni.

vtm01_1.jpg

Kilenckor rajt, irány a Körtvélyes! Szépen tartottam az őszi tempómat, csupán egy perccel értem fel hamarabb (43p) az elágazásig (amin most nem kellett befutni a toronyig), mint akkor. Igyekeztem az elejére nagyon odafigyelni. Úgy voltam vele, hogy ha negyven percen belül érem el ezt a pontot, akkor nagyon túltoltam és szenvedés lesz a vége.

vtm02_1.jpg

Szépen futható rész a Mária-szakadék hurkáig, ahol az élmezőny akkor fordult ki, amikor én be. Bele sem akartam gondolni, hogy mennyit vertek rám tizenpár kilométer alatt. Kicsivel az első frissítőpont előtt köszöntek rám a VérKörös srácok, amitől duplán is büszkeség fogott el. Egyfelől klassz, hogy megismertek, másfelől az se gyenge, hogy én is felismertem őket. (Vicces dolog, de futás közben csak a hátakat és tarkókat látod, így nem is olyan könnyű ráismerni valakire.) Ők gyorsan ellenőrzik a VérKör első QR kódját, én bekapok egy darab sósperecet, és megyek is tovább, vissza a Mária faragásig.

Valahol félúton a Mária-völgy és a lezárt Vitány-vár között rám tör a köhögés, majd pár pillanattal később elkezdem nagyon vacakul érezni magam. Nem fáj semmim, de elillan minden erőm. Szenvedek. Minden egyes sejtem ki akar szállni, bebújni egy takaró alá, és teát inni. Nem pedig további 33km-t futni. Nagyon közel vagyok ahhoz, hogy felhívjam a feleségemet, és megkérjem, jöjjön ki értem Várgesztesre kocsival. Aztán ránézek az órámra, és látom, hogy valójában már gyalogolva is beérnék szintidőn belül (csak én gondolom úgy, hogy kifejezetten nagy hiba ennyire hosszú szintidőket megadni?). Bár a felkészülésem alapján 5:10 körüli időt reméltem, de végső soron az éremért jöttem. Ha az nincs, akkor én sem lennék ma itt, az pedig már mindenképp meglesz. Ez a gondolat egy kicsit megnyugtat, és valahogy sikerül úgy csavarni a gondolataimat, hogy ne éljem meg kudarcnak ezt a vánszorgást.

Róka a várgesztesi frissítőpontnál ér utol, majd együtt haladunk a sárga jelzésen a várdomb melletti első emelkedő tetejéig. Ő ott eliszkol, én pedig szépen nyugisan kocogok tovább. Nem vagyok túl fényesen, legszívesebben leülnék valamelyik nagyobb fa tövébe és elaludnék.

A kék kereszt jelzésen, ami Vérteskozma irányába egy hosszabb emelkedő, tudatosan kitapasztalom, hogy mi az az intenzitás, ahol még nem vagyok nagyon rosszul, nem tör rám a köhögés, de azért valamennyire haladok is. Nagy megkönnyebbüléssel veszem észre, hogy ez a visszafogott tempó is elég a verseny ezen szakaszában ahhoz, hogy befogjak 1-2 embert.

Várgesztesen kidobom a kettő kiürült gélt, megmosom a kezem egy kék kútnál, és már ott is vagyok a következő frissítőpontnál. Kérek egy kis kólát a poharamba, majd mennék a szokott útvonalon tovább a Fáni-völgy bejárata felé. Nem arra, felfelé!- kiáltják utánam a pontról. Na szép, egy újabb rövidítés. Rövid földút visz rá a Fáni-völgy jól futható aszfaltjára, ahonnan egy kis hídon át haladunk felfelé Újosztásig. Ez az utolsó nagyobb emelkedő, és én végig futom. Visszafogottan, óvatosan, de határozottan futó mozgással.

A fent lévő ellenőrzőpont sem ott van, ahol várom, nem kell befutni a kis nyúlványon a tavaly elkészült pihenőhelyig. Furcsa.

Innentől már sima liba. Iszok egy kis kólát, és szépen kocogok tovább. Többnyire sík, néha kicsit lejt. Kezdem beérni a leglassabb maratonistákat, többségük csak vánszorog. Már csak kilenc! - vetem oda egy srácnak, aki mellett elfutok. Azé' az még odabasz! - mondja.

Négy-öt embert előzök még meg. Az utolsó kilométereken, ahol már normálisabban lejt az út, szépen felgyorsulok. Előredőlve hagyom, hogy a gravitáció behúzzon a célig. 5 óra 36 perc. Nem rossz, főleg úgy, hogy a szó hagyományos értelmében el sem fáradtam. A tüdőm persze taccson van, érzem sz összes beszűkült hörgőm, ahogy a nyakamba akasztott éremmel belépek a meleg csarnokba azonnal rám tör a köhögés. Estére újra belázasodok.

Hülye dolog volt betegen futni, de talán nem okoztam vele túl nagy kárt magamnak. Lett egy újabb szép érmem egy igazán profin szervezett versenyről, ahol még az időjárás is kiválóan alakult. Igyekszem nem arra gondolni, hogy mi lett volna ha... A verseny akkor volt, amikor, és én akkor sajnos pont beteg voltam. Van ilyen. Így most ez volt a legtöbb, amit ki tudtam préselni magamból. Azért majd legközelebb egy kicsivel okosabban választok rajtszámot!

vtm03_1.jpg

Pár gondolat az útvonalról: Négy helyen is rövidebb lett a korábbi távhoz képest. (1) Kimaradt a Körtvélyes csúcsán lévő meteorológiai mérőtorony, (2) kimaradt a Vitány-vár és az utána következő brutális lejtő, ami a teljes táv legtechnikásabb szakasza lett volna, (3) rövidítettünk Vérteskozmán, elkerülve a parkoló padjait, (4) nem érintettük az Újosztás után lévő pihenőhelyet. Bár a hivatalos adatok szerint a táv 50,6km, az összes normális GPS órát használó ismerősöm 49,0-49,2km közé mérte. Ez egyébként nem túl meglepő - Csanyáék rendre túlmérik a távokat egy kicsit, ami a pontatlan GPS vétel tipikus tünete (ha nincs komplett jelvesztés, csak pontatlanná válik a mérés, akkor a GPS mindig hosszabb távot mér, majd egyszer lerajzolom, hogy miért). Gond nélkül fel lehetne hizlalni ezt az útvonalat 60 kilométer környékére, úgy egy kicsit jobban esne ultramaratonnak hívni.

Mio Fuse

Hát ez gyorsan ment.

Pénteken megrendeltem, hétfőn átvettem, kedden visszaküldtem. Átgondolatlan, rettentő fapados, és hibás. Itt a hosszabb történet:

Az utóbbi időben elkezdett bizonytalankodni a Polar H6 jeladóm, ráadásul újra kidörzsölte a mellkasom is egy kicsit. Mivel nagyon utálok futás közben pántot igazgatni magamon, így egyre ritkábban vettem fel. Inkább ne legyen mérésem, mint hogy az rossz legyen.

Ezzel párhuzamosan elkezdtem körbenézni HRM fronton, és hamar rá is akadtam a Mio Fuse-ra, ami a korábban már kipróbált Link felturbózott változata. Hogy mivel túrbózták fel? Erősebb antenna, jobb algoritmus, 24/7 aktivitás mérő és egy LED-es kijelző. Tetszett. Megrendeltem.

r0001945.jpg

A Fuse beállítása csak és kizárólag iOS vagy Android eszközökkel lehetséges BTLE kapcsolaton keresztül. Nincs hozzá desktop kliens, sem pedig Windows Mobile app. Szerencsére nekem van egy harmadik generációs iPad-em, így az ingyenesen letölthető Mio Go alkalmazás telepítése után egyszerűen be tudtam állítgatni a szenzort. Aztán fel a csuklómra, és már játszhattam is vele.

Maga a karperec egészen jó. Kényelmesebb mint a Link volt, bár jó nagy és csúnya. Pormágnes. A kijelző fényes, könnyen olvasható. A három érintésérzékeny "gomb" szépen működik, csak nem szabad elfelejteni, hogy a kijelzőnek vízszintesen kell állnia. Minden egyéb esetben a gombok zárolva vannak, a véletlen érintések elkerülése érdekében. Mondjuk ágyon fekve esélyed sincs használni.

Gyorsan megtalálja a pulzust, és a mérés hitelesnek tűnik.

Aktivitásmérőként számolja a megtett lépéseket és elégetett kalóriát. A napi adatok folyamatosan szinkronizálódnak a Mio Go alkalmazásra, ahol két heti anyag fér el, aztán törlődik. Se hosszútávú trend, se hosszútávú cél, se statisztika, semmi. Nagyon-nagyon fapados. Aktivitásmérőként használva nincs HR mérés.

Edzés üzemmódba kapcsolva élesedik az optikai HR szenzor, és a karkötő elkezd ANT+ és BTLE csatornákon sugározni. Az Ambit 3 órám könnyedén felismerte. Próbaképp indítottam is egy edzést. Pár percig sétáltam az irodámban (értsd: helyben topogtam), majd elmentettem. Elkezdett szinkronizálni, majd kifegyott a Mio Go, és soha többet nem sikerült kapcsolatot létesíteni a Fuse karkötővel.

Újratelepítés ezerszer, telepítés másik iPad készülékre sem segített. Úgy tűnik, hogy maga a Fuse ragadt benne a szinkronizációs ciklusban, és képtelen kiszakadni belőle. Írtam a Mio Vevőszolgálatnak, akik még sosem láttak ilyet. Kis keresgélés után persze egy csomó hasonló esetet találtam, pl. az Amazon értékelések között. Senki nem tudta megtörni ezt a ciklust, mindenki visszaküldte.

A furcsa az, hogy a karperec amúgy tökéletesen működik, szépen használható HR szenzorként, csak épp nem tudok rajta semmit állítani. Nem tudom változtatni a HR tartományokat, átállítani az időt, ki- vagy bekapcsolni a rezgő figyelmeztetést, ki- vagy bekapcsolni a folyamatos kijelzést.

Természetesen az első kérdésem az volt a vevőszolgálat felé, hogy hogyan tudnám újraindítani az egységet. Factory reset? Sajnos nincs ilyen funkció. Ha valami beakad az agyába, akkor az úgy is marad. Csudálatos.

Visszavittem a francba, és a Sarkcsillagék kellően korrekten álltak a dologhoz, köszönet érte.

A Mio remek optikai szenzorokat gyárt, de nincs kompetenciájuk egy komplex csomaghoz. Technológiát és/vagy alkatrészt kellene árulniuk (ahogy egyébként részben teszik is), nem pedig kész terméket.