Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Mio Fuse

2015. március 24. - RabiMiki

Hát ez gyorsan ment.

Pénteken megrendeltem, hétfőn átvettem, kedden visszaküldtem. Átgondolatlan, rettentő fapados, és hibás. Itt a hosszabb történet:

Az utóbbi időben elkezdett bizonytalankodni a Polar H6 jeladóm, ráadásul újra kidörzsölte a mellkasom is egy kicsit. Mivel nagyon utálok futás közben pántot igazgatni magamon, így egyre ritkábban vettem fel. Inkább ne legyen mérésem, mint hogy az rossz legyen.

Ezzel párhuzamosan elkezdtem körbenézni HRM fronton, és hamar rá is akadtam a Mio Fuse-ra, ami a korábban már kipróbált Link felturbózott változata. Hogy mivel túrbózták fel? Erősebb antenna, jobb algoritmus, 24/7 aktivitás mérő és egy LED-es kijelző. Tetszett. Megrendeltem.

r0001945.jpg

A Fuse beállítása csak és kizárólag iOS vagy Android eszközökkel lehetséges BTLE kapcsolaton keresztül. Nincs hozzá desktop kliens, sem pedig Windows Mobile app. Szerencsére nekem van egy harmadik generációs iPad-em, így az ingyenesen letölthető Mio Go alkalmazás telepítése után egyszerűen be tudtam állítgatni a szenzort. Aztán fel a csuklómra, és már játszhattam is vele.

Maga a karperec egészen jó. Kényelmesebb mint a Link volt, bár jó nagy és csúnya. Pormágnes. A kijelző fényes, könnyen olvasható. A három érintésérzékeny "gomb" szépen működik, csak nem szabad elfelejteni, hogy a kijelzőnek vízszintesen kell állnia. Minden egyéb esetben a gombok zárolva vannak, a véletlen érintések elkerülése érdekében. Mondjuk ágyon fekve esélyed sincs használni.

Gyorsan megtalálja a pulzust, és a mérés hitelesnek tűnik.

Aktivitásmérőként számolja a megtett lépéseket és elégetett kalóriát. A napi adatok folyamatosan szinkronizálódnak a Mio Go alkalmazásra, ahol két heti anyag fér el, aztán törlődik. Se hosszútávú trend, se hosszútávú cél, se statisztika, semmi. Nagyon-nagyon fapados. Aktivitásmérőként használva nincs HR mérés.

Edzés üzemmódba kapcsolva élesedik az optikai HR szenzor, és a karkötő elkezd ANT+ és BTLE csatornákon sugározni. Az Ambit 3 órám könnyedén felismerte. Próbaképp indítottam is egy edzést. Pár percig sétáltam az irodámban (értsd: helyben topogtam), majd elmentettem. Elkezdett szinkronizálni, majd kifegyott a Mio Go, és soha többet nem sikerült kapcsolatot létesíteni a Fuse karkötővel.

Újratelepítés ezerszer, telepítés másik iPad készülékre sem segített. Úgy tűnik, hogy maga a Fuse ragadt benne a szinkronizációs ciklusban, és képtelen kiszakadni belőle. Írtam a Mio Vevőszolgálatnak, akik még sosem láttak ilyet. Kis keresgélés után persze egy csomó hasonló esetet találtam, pl. az Amazon értékelések között. Senki nem tudta megtörni ezt a ciklust, mindenki visszaküldte.

A furcsa az, hogy a karperec amúgy tökéletesen működik, szépen használható HR szenzorként, csak épp nem tudok rajta semmit állítani. Nem tudom változtatni a HR tartományokat, átállítani az időt, ki- vagy bekapcsolni a rezgő figyelmeztetést, ki- vagy bekapcsolni a folyamatos kijelzést.

Természetesen az első kérdésem az volt a vevőszolgálat felé, hogy hogyan tudnám újraindítani az egységet. Factory reset? Sajnos nincs ilyen funkció. Ha valami beakad az agyába, akkor az úgy is marad. Csudálatos.

Visszavittem a francba, és a Sarkcsillagék kellően korrekten álltak a dologhoz, köszönet érte.

A Mio remek optikai szenzorokat gyárt, de nincs kompetenciájuk egy komplex csomaghoz. Technológiát és/vagy alkatrészt kellene árulniuk (ahogy egyébként részben teszik is), nem pedig kész terméket.

Hó és hóvirág és egy huszonhárom perces ezer

Utolsó hosszabb futásomra indultam a VTM Ultra előtt, ezúttal a Bükkbe. A szokásosnak mondható 25km-es körömet szerettem volna viszonylag könnyű tempóban teljesíteni. Ennek az útvonalnak az az érdekessége, hogy a VTMU-val megegyező a benne található pozitív szint (1250m), igaz, kevesebb mint fele akkora távon.

Minden a szokott módon indult, zökkenőmentesen jutottam fel Ómassáról Bánkútra, majd tovább a Bálvány tetejére. Útközben volt egy kis hó és egy túrázó nyugdíjas csoport. Könnyen ment a futás.

bukk01_1.jpg

bukk02_1.jpg

bukk03_1.jpg

A Petőfi-kilátónál meg sem állva loholtam tovább Nagyvisnyóig. Ez egy igen hosszú lejtő, helyenként kicsit meredekebb, mint ami még jólesően futható. Mivel ez a Bükk árnyékos fele, így itt egy kicsit hűvösebb volt mint felfelé, de összességében nem bántam meg, hogy reggel rövidgatyát húztam.

bukk04_1.jpg

A falu határából visszapillantva szépen látszott a hegylánc, amin már sikeresen átfutottam. Mostanában jöttem rá, hogy szeretek hátrafelé nézelődni - növeli az önbizalmam.

bukk05_1.jpg

Öt perc alatti tempóval robogtam át Nagyvisnyón, közben elrágcsáltam a magammal hozott gyümölcs szeletet. Egy jobbos a Fapumánál, és már másztam is fel a két dédesi csúcs felé. Lassú, kemény emelkedő a várhegyig. El is felejtettem fényképezni.

Itt egy meredek lejtő következik a völgy aljáig, ami sosem ment gyorsan. Mostanra sajnos teljesen összejárták az erdészeti gépek a laza talajt - őszintén meglepett, hogy nem taknyoltam el, míg leértem a völgybe a patakhoz.

Egy hosszú, egyre meredekebb emelkedő vezet a Verebec-nyeregig, amit az utolsó 100 métert leszámítva végig tudnék futni. Most nem tudtam. A jelzett ösvény szinte eltűnt a rádőlt fák alatt. Huszonhárom perc kellett a következő kilométer  leküzdéséhez. Huszonhárom! Hol a fák alatt, hol rajtuk keresztül kellett másznom. Minden volt ez, csak nem futás.

bukk06_1.jpg

bukk07_1.jpg

bukk08_1.jpg

Aztán persze vége lett ennek is. A nyeregnél fényképeztem pár hóvirágot, aztán zúztam is lefelé az Ómassa határában lévő Jubileumi-forrásig.

bukk09_1.jpg

bukk10_1.jpg

bukk11_1.jpg

Már "csak" Ómassa tetejéig kellett felfutnom a kocsimig. Nem szoktam szeretni a végén ezt a meredek, aszfaltos utat. Most sem szerettem, pedig jól ment.

Azt hiszem, kellene találnom valami jobban futható hegyi útvonalat Miskolc környékén. Az sem baj, ha hosszabb mint ez, hiszen minden erdőben töltött perc duplán hasznos. Egyfelől addig is erősödök, másfelől pedig addig sem kell anyósoméknál üldögélnem. Win-win.

Cipőcsere

Három ultra táv, és nagyjából 1400km után a kuka mélyére küldtem szeretett INOV-8 TrailRoc 247 cipőmet, majd nyomban ellátogattam a Multinavigátorba, hogy vegyek egy másikat.

trailroc-2.jpg

Csak otthon vettem észre, hogy szándékommal ellentétben nem is ugyan olyat vettem. :) Bár nagyon-nagyon hasonlít, de mostantól a terepcipőm a TrailRoc 235, ami még véletlenül sem 247. Számmemória! :)

Próbáltam még a TrailRoc 150-et (nagyon béna a felsőrésze) és a Bare 200-at is (imbolyog a hosszú és puha stoplikon), de végül ennél maradtam. A VTM Ultra után elmesélem, hogy milyen.

INOV-8 MudClaw 265 - 700km után

Vége a télnek, és vége a téli cipőmnek is. Az utolsó igazán havas futásom alkalmával végleg megadta magát a szélén végigfutó gumi erősítés. Ennek hiányában sajnos a cipő szó szerint lötyög a lábamon.

r0001882.JPG

Látszik, hogy van a talpon egy kis könnyítés, hogy könnyebben mozogjon benne a láb. Na, az enyém az pont nem ott hajlik, hanem kicsivel hátrébb. Talán ezért is tört el ilyen hamar. 

Érdekes módon a talp szinte alig kopott meg. Az is igaz persze, hogy ebben tényleg csak hóban és sárban futotam, az pedig talán nem koptat annyira, mint a keményebb felületek.

r0001884.JPG

r0001883.JPG

Azt hiszem, soha többet nem veszek ebből a típusból, és nem csak azért, mert hamar tönkrement. Sosem volt igazán kényelmes. Túl merev volt, mind alul, mind felül, ami miatt a hosszabb futásaim végére néha egészen megfájdult a lábfejem.

Úgy tűnik, hogy ez nem az én cipőm, ami nagy kár, mivel olyan szép amikor ha tiszta! :)

2015. február

Az lenne a legjobb, ha a tél úgy érne véget, hogy a hó egyszerűen eltűnik. Sajnos ez nem így működik, a hó metamorfózisában még mindig a kezdeti állapot a legkisebb rossz. A friss hó után ugyanis jön a helyenként keményre fagyott, de alul már olvadó hó, hogy aztán az egész átváltozzon azzá a puha, ragadós, csokifagyi jellegű sárrá, ami a hónap utolsó hetére a Vértesben is kialakult. Utálom, de rájöttem, hogy a sárban az a jó, hogy megtanulod szeretni (és visszasírni) a havat. Az legalább tiszta és szép.

201502-03.jpg

A hónap harmadik hetében rájöttem, hogy nyakamon a VTM, és én alig futok hosszúkat mostanában. Minden figyelmem a húsz percen belüli ötezerre irányult, kicsit hanyagoltam a többi célom. Hamar rájöttem, hogy ez így nem jó, a két cél némileg (az én béna szintemen) ellentétes egymással, így csupán két lehetőségem maradt. Vagy feladom a gyors ötezret, vagy pikk-pakk letudom. A másodikat választottam. Úgy indultam neki, hogy ha nem lesz meg, akkor őszig jegelem. Szerencsére sikerült, ami egyrészt nagy megkönnyebülés, másfelől visszalőtte a motivációmat a sztratoszférába, ahonnan már egy jóideje zuhant lefelé. Szóval kellett ez, nagyon is. :)

201502-01.jpg

201502-02.jpg

A hétvégi futásaim újra harmincasok lettek, egy Velencei-tavi tókerüléstől eltekintve terepen. Persze a terep fájdalmasan lassú, de ezt most még betudom a sárnak.

A hónap utolsó napján csak összejött a korábban "meghirdetett" csoportos futás. Egész pontosan négyen voltunk: Athosz, Róka, Tomi és én. Nem az eredetileg tervezett útvonalat jártuk be, hanem a VTM Ultra és Maraton távjainak elejét és végét hurkoltuk össze egy szép 30km-es körré. Végül harminckettő lett, de ez csak a mi bénázásunk eredménye.

201502-05.jpg

201502-04.jpg

Mondjuk úgy, hogy az útvonalban akadtak futható részek is. :) Az őszi bejárásom alkalmával a bruttó tempóm lett annyi, mint most a nettó (tehát az állásokkal nem számolva), illetve minden Strava szakaszon gyorsabb voltam akkor, mint most. Remélem, hogy csak a sár. Megnyugtat, hogy most az átlagpulzusom is alacsonyabb volt (141bpm), tehát talán tényleg nincs okom aggódni. Róka írásához: KATT!

201502.jpgEz lett az eddigi leghosszabb februárom: 321,7km, ami egész jó egy ennyire rövid hónaptól. Toronymagasan vezetek az időarányos éves célom előtt, és ez jól is van így. Hamarosan jönnek majd az utazások és a versenyek előtti pihenések, amik miatt lassul majd a kilométerek gyűjtögetése.

A március már mindenképp a VTM-ről kell hogy szóljon. Sok lassú, sok szint, pár hosszú, egy új terepcipő (mindkét jelenlegi elpusztult), kis pihenés, aztán okos, lassú kezdés. Ez a stratégiám. :)