Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

2013

2014. január 03. - RabiMiki

Szerettem ezt az évet. Kisebb nagyobb bakikkal bár, de végül minden jól alakult. A futás is. Ma már elhinnem is nehéz, de 2013 valahogy úgy kezdődött, hogy a két órán belüli félmaraton (ez 5:41 perc/km-es tempó) volt az álmom. És az, hogy fussak az év során ezerötszáz kilométert.

A két órán belüli félmaraton február harmadikán lesz meg (1:55:34), az ezerötszáz pedig július végére.

Az év elején elkezdek úszni, alkalmanként két-három kilométert (40-60 hossz). Tavaszig nem is hagyom abba. Márciusra elérem a heti hatvan futott kilométert. Áprilisra a hetvenet. Ekkor futom körbe először a Velencei-tavat is, és kapom meg életem első (és ezidáig egyetlen) érmét.

Nem megy jól. Megtapasztalok valami maratoni fal féleséget, és a végére több ízületem is fáj. Nem mennek a hosszabb távok. Nem bírja a szívem, és nem bírják a térdeim sem. Valami nyilvánvalóan nem stimmel. Egyre több cikket olvasok a témában, és alig pár hét alatt arra a megállapításra jutok, hogy gyökeresen át kell alakítanom a futási szokásaimat, ha fejlődni akarok. Ha nem akarom tönkrevágni a térdeimet. Elsőre furcsán hangzik, de annak érdekében hogy gyorsuljak, elkezdek lassan, alacsony intenzitással futni. És természetes módon.

A dolog működik. A lassú, könnyű futásnak hála sokkal többet tudok futni egy héten, mint amire korábban képes voltam. A fokozatosan megváltoztatott futómozgásomnak köszönhetően pedig a fájdalmaim teljesen megszűnnek. Kivéve amikor rálépek egy éles sziklára a Minimusban, de ennyi még belefér. Szép lassan "hosszabbodnak" a hónapjaim, júliusban átlépem a háromszáz kilométert, októberben a háromszázötvenet.

2013kicsi.jpg

A második futóévem 

Májusban futok először 5:00 alatti tempóval edzőkört. Augusztusban pedig először harminc kilométer felettit. Praktikus dolog nem belehalósan futni, különösen a nyári hőségben. Szépen át is vészelem a nyarat, sokat gyorsulok és erősödök alatta. Valahogy ősz környékére érem el az év legjobb formáját, eddigre időzítettem az év számomra legnagyobb megmérettetését, a Balaton Maratont. Amit aztán egy szerencsétlen balesetnek köszönhetően ki kell hagynom. Októberben, az előbb említett edzőköröm már 4:25-ös tempóval megy, a leghosszabb távom pedig eléri a negyven kilométert. Ősszel van az is, hogy összefutok egy meztelenül túrázó párral a Vértesben. Ki mondta, hogy unalmas futni?

Az év vége felé sokat futok esőben és sárban, de egészen jól megy. Bár érzek némi visszaesést az őszi erőnlétemhez képest, de ezt betudom egyfajta természetes ciklikusságnak. Téli álmot alszok, vagy valami hasonló. Bár esek egy hatalmasat (a kislányom elsírja magát, mikor meglát csurom véresen) és kb. egy hétig sántítva járok, az év utolsó terepfutás versenye is egészen jól alakul.

Nem utaztam sokat az évben, de mindenhová vittem futócuccot is. Futottam Ausztriában, Csehországban, Dániában, Horvátországban és Szerbiában.

Meglehetősen össze-vissza útvonalakat futok, elég eltérő intenzitással. Így nem túl könnyű megmutatni (vagy akár csak érezni) a fejlődésemet. Egy olyan kör van, amit egész éveben futottam. Egy rövid, alig több mint nyolc kilométeres, enyhén szintes útvonal, Csákváron. Időrendi sorrendben, viszonylag szűk szívritmus zónákba szedve így néz ki a tempóm ezen a távon:

2013kiskor.JPG

Nem vagyok biztos benne, hogy ennek így sok értelme van. Nincs kedvem újrakavarni az egészet, de az például tuti, hogy magasabb tempón szűkebb sávokat kellett volna megadnom a színkódokhoz. Bár mindkettő narancssárga, de mondjuk a 4:20 és a 4:29 az nagyon nem ugyan az. Majd 2014-re kitalálok valami jobbat!

Mindenesetre a lényeg azért látszik. Csupán egyetlen év alatt jókorát zuhant az adott átlagtempóhoz tartozó átlagpulzusom miközben (lévén ez nagyjából ugyan az) láthatóan gyorsultam minden egyes szívritmus tartományban. Magasabb tempókon nem annyira látványos a helyzet, mint a lassabbakon, és ennek nem csak a talán kicsit túl tág színkódolás az oka. Az év utolsó nagy felfedezése számomra az, hogy a futás is pont olyan, mint bármelyik másik mozgásforma. Sokat kell gyakorolni, hogy szépen, gördülékenyen menjen. Nem elég csak erősnek lenni, kell a kiforrott, bejáratott technika is. Így aztán néha-néha futok gyorsan is. Megnyomok egy-két kilométert egy amúgy lassabb körön, vagy futok egy gyors rövidet (erre pont a fent is használt kört használom), és nagy ritkán résztávozok. Bár továbbra is a hosszabb, szintes futások érdekelnek, nem árt az ha néha, ebből a szempontból nézve, értelmetlenül gyors tempókon is futok. Érezhetően segít az emelkedőkön, de ami ennél is fontosabb: jó érzés.

2013report.JPGCsak futás, úszás, bringa, túra nélkül

2013-ban futottam több mint háromezer kilométert, benne ötven kilométer szinttel. Fogytam tíz kilót nyárig, és most már újra normális mennyiségeket eszek, ami kell is. Az idén elégetett 206168kcal az nagyjából 22kg zsírszövet, ennyivel lennék könnyebb, ha csak a felnőtt férfiaknak ajánlott napi mennyiséget enném. Amennyit viszont én tolok a fejembe, attól egy passzív életet élő ember tizenkettő kilogrammot hízott volna, ami azért nem semmi. Kezdem érteni, hogy miért néznek ki élsportolóink úgy, ahogy, miután leállnak.

Hát, itt tartok most, a második futóévem végén, a harmadik elején. Túl egy csomó minden, de még nagyon az elején ennek az egész dolognak.

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr875724091

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rezirap 2014.01.03. 15:13:54

Neked is BUÉK Miki, meg sérülésmenteset is!
Jó az elemzés, bírom.
Majd ha már nagyon unom a Budai hegyvidéket, majd kérek tőled ajánlásokat a Vértesbe.
Keep running!

lalitta 2014.01.03. 20:59:04

Hajrá Miki!
Fuss és írj sokat, az előbbit a saját, az utóbbit a mi örömünkre!

DosaAndras 2014.01.10. 12:03:34

Gratulálok! Nagyon inspiráló! Le a kalappal!