Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

INOV-8 MudClaw265

2014. január 24. - RabiMiki

Nem kellett túlságosan hidegnek lennie ahoz, hogy észrevegyem: a Merrell cipőm túl vékony a téli szezonra. Sajnos nincs túl nagy választék téliesített minimalista cipőkből, így viszonylag hamar eljutottam az INOV-8 MudClaw265 típushoz, amit aztán a téli szabim első napján meg is vettem.

DSC00073.jpg0km

Persze ez sem igazán minimalista cipő, de ennél "jobbat" nem találtam. Mióta megvettem, csak ezt használom terepen. Jelenleg kétszáz kilométer lehet benne, a leghosszabb futásom a szokásos harmincas terepköröm volt. Futottam benne sárban és homokban, kövön, kavicson és aszfaltozott úton. Mindendenféle ösvényeken, kivéve hóban. Bár, ahogy elnézem az előrejelzést, a hétvégén valószínűleg kipipálhatom ezt is.

mudclaw1.jpgBütykök

Külső talp: A cipő külső talpa valamiféle kopásálló fekete gumiból készült, hatalmas bütykökkel. Az ilyen mintázat célja mindig az, hogy jó tapadást biztosítson laza talajon. Láss csodát, működik! Amíg nincs igazán ultra nagy sár, addig szépen stabilan lehet futni benne tökön babon keresztül. A nyírkos és sima sziklákon valamint a kérgüket már ledobott, kidőlt fákon persze hajlamos megcsúszni, de hát azokon mi nem?

Mivel a bütykök kúposak gúlásak és ritkán állnak, így a sár viszonylag gyorsan kirepül közülük. Kopásnak egyelőre nem látom nyomát. A talp annyira kemény, hogy a bütyköket egyáltalán nem lehet érezni futás közben, még aszfalton sem, de persze ennek ára van. A cipő sokkal kevésbé hajlik, mint ahogy az számomra ideális lenne. Van a talpon egy horony a lábpárnák környékén, ez segít is valamennyit, de azért messze nem olyan szabad érzés benne futni, mint ami pl. a Minimusban volt.

Csillapítás: A vastag gumitalp felé pár millimnéter EVA hab került. A sarokrészhez 3mm-rel több, mint a lábujjak alá. Feltételezem, hogy inkább a kemény és bütykös talp, semmint a csillapítás miatt, de nem igazán lehet érzeni a talajt. Ez persze nem okvetlenül baj, sőt, hosszabb távokon inkább előny, de nekem elsőre kicsit szokatlan volt. Az biztos, hogy a lapos sarka ellenére valahogy mégis hagyományos futócipős érzés futni benne.

Ismét csak nem tudom, hogy a talp vagy a csillapítás számlájára írható-e, de az éles, hegyes köveket is nagyon szépen kezeli. Igazán gonosz dolognak kell annak lennie, ami még ezen a cipőn keresztül is fájdalmasan a talpamba tud bökni/vágni.

mudclaw2.jpgA legjobb logó. Ever.

Felsőrész: A felsőrész anyaga ránézésre gyermekkorom jugoszláv télikabtjaira emlékeztet. Vastag, de jól szellőzik, hőszigetelt, és viszonylag jól bírja a vizet. A vastagsága miatt persze nem annyira hajlékony és puha, mint a nyári topánkáim, viszont kényelmesen futhatok benne nyári zokniba is, és közben nem akarnak lefagyni a lábujjaim.

mudclaw3.jpgNyelv

Egyetlen problémám, hogy a nyelv rögzítése meglehetősen puritánra sikeredett, ezért nálam pár kilométer után mindig kicsit kicsúszik oldalra. Kifelé. Nem nyom, nem zavar, semmi különös, csak valahogy hülyén néz ki. Ennyi pénzért beleférhetett volna egy kicsit komolyabb megoldás.

mudclaw4.jpgOrr

A cipő orrát vastag és rücskös gumiréteg borítja. Szeretem ezt a megoldást, mivel egyaránt védi a lábujjaimat és a cipőt is. Sajnos a rajta lévő minta nem tűnik túl tartosnak, máris elkezdett széttöredezni.

A felsőrész keskeny- vagy normál szélességű lábfejre illik legjobban, ha a tiéd széles, akkor sajnos nem ez lesz a téli cipőd.

Összefoglalás: Tetszik, mert szép és mert teszi a dolgát. Bár közel sem annyira minimalista, mint amennyire szeretném, de nem fáj benne semmim, tehát nem panaszkodok. Sőt, valahol belül egy kicsit még tetszik is, hogy nem kell minden egyes lépést kiszámítani, bátran roboghatok át mindenen, tudva, hogy túl nagy bajom úgysem lehet.

Kicsit drága, de a téli cipők sajnos mind azok. Eddig úgy tűnik, hogy simán túléli majd a telet, és ha ez tényleg így lesz, akkor végülis elmondhatom: megérte az árát.

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr225779541

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.