Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Tervek - 2015

2015. január 05. - RabiMiki

Most, hogy a kb. 1 éve tett vállalásaimat szinte kivétel nélkül letudtam (egyedül a szekszárdi félmaraton maradt ki, ha jól emlékszem épp utaztam valahová), ideje újak után nézni. 2014-ben a fő hangsúly a távok növelésén volt, idén egy kicsit szeretném a figyelmem a tempó felé fordítani úgy, hogy közben nem veszítek távot sem.

A fő célok tehát erre az évre:

  • 5km: 00:20:00 tavaszra
  • maraton: 3:30:00 őszre
  • éves táv > 3000km
  • 3 ultra táv, nem okvetlenül versenyen, az utolsó 70km feletti
  • mezítláb futni, a heti adagon felül, jó időben, rövideket (az egész falu hülyének fog nézni, az tuti)

Nincs célversenyem, mivel nagyon kevés olyan hazai verseny van, ami érdekelne. Mivel nem hiszem, hogy három ultránál többet kellene egy évben vállalnom, ezért csak olyan útvonalak érdekelnek, amiken még nem voltam. Így biztosan nem leszek ott sem a tavaszi VTM Ultrán, sem a Mátrabérc Trail-en. Anyagi okokból kihagyom a bécsi maratont is, pedig jó lett volna ezzel zárni negyedik évtizedem.

Jelentkeztem az első Ultra Trail Hungary bébi távjára, ez lesz a tavasz csúcsa. Őszi és téli versenyem még nincs, de érdekelne például a Bakonyi Barangolás TT 70-es távja. Futva, természetesen.

A fentieknek megfelelően az edzéseimet is áthangolnám kicsit. Nagyobb hangsúlyt kap a keddenkénti gyorsító edzés, ami nem okvetlenül résztávozás, de mindenképp magas intenzitású kell hogy legyen. Bár szeretek száguldozni, de részben pont azért hogy gyorsuljak, lassulnom kell. Meg kellene próbálnom szinte az összes egyéb futásomon 140 ütés alatt maradni, hetente egyszer pedig 130 alatt. Terepen ez nem mindig lehetséges, de törekedni fogok rá. Hogy biztosan ne érezzem magam kellemetlenül a lassú tempó miatt, készítettem egy új profilt az órámra, amiben csak egyetlen képernyő van: a pillanatnyi szívritmus nagy betűkkel, alul pedig a megtett táv és az átlagos pulzus közül választhatok. Ennyi. Se idő, se tempó, se automatikus körök. Egyszerűen nem fogom tudni, hogy épp milyen gyorsan futok, mivel ez nem számít. És amiről nem tudok, az nem fáj. :)

slow.JPG

A futás nagyjából ennyi. Ha ezeket elérem, boldogan (és remélhetően gyorsabban) vágok neki a 2016. esztendőnek.

Futás mellett, tavasztól, elkezdeném komolyabban tolni a bringázást is. Tervezem, hogy ha már kellően hosszúak lesznek a nappalok, heti egyszer bringával járnék dolgozni. Ez nagyjából 60km-t jelentene két részletben, ami mellé még valahová be szeretnék zsúfolni még egy hasonló távot. Ősszel pedig körbetekerném a Balatont, terveim szerint kerek tíz óra alatt.

Úszni nem nagyon van lehetőségem, így hacsak nem történik valami változás az életemben, akkor idén sem úszom majd gyakrabban, mint tavaly.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr917043765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Istvan71 2015.01.05. 14:54:27

Komoly célok!
A Balaton kerülés biztos könnyen sikerül. Nekem a nagy potrohommal és nem országúti bringával kb 8 és fél óra alatt sikerült tavaly az Ultrabalatonon (úgy hogy közben Szigligetnél el is tévedtem, így lett 220 km). Te egész más súlyban (75kg) és kondiban vagy, mint én akkor (85kg) voltam. Szerintem 8 órán belül menni fog.
Az 5 km, 4 perces ezrekkel nekem UFO idő. A maraton még gyalogolva is sok lenne, nemhogy 3:30 alatt.
Azt hiszem van hova fejlődnöm!:)
Remélem minden sikerül, amit elterveztél. Sok sikert!

Péter Holczer 2015.01.10. 14:44:51

Sok sikert hozzá!
(Tekintve, hogy az első kettő pont az én fejemben is ott van, csak még mélyebben (akár inkább csak jövőre?), különösen érdekel a sikerre vitelük története.) :)

Alfréd76 2015.01.12. 17:53:20

Kedves Miklós,
Elnézést, hogy a régi dolgokkal zavarlak itt, de sajnálattal tapasztaltam, hogy a fotós blogod nem elérhető. Nyugtass meg, hogy nem veszett el, és elérhető valahol...

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2015.01.12. 18:35:53

@Alfréd76:
Szia!
Nem raktam át sehová és a Yahoo egy hónapnyi jegelés utalán automatikusan törölte az egészet. Végleg. Nem nagy veszteség, a végén már alig volt rajta napi egy-két kattintás. :)
Jó fényeket!
Üdv,
Miki

Alfréd76 2015.01.12. 19:18:41

De, nagy veszteség. Jó blog volt, jó képekkel, jó ötletekkel, és nagyon jó tesztekkel. Most éppen a 16-35/4 tesztjét kerestem volna, de ez van:(

Mindegy, nekem is inkább futnom kellene, dagadt vagyok.