Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Trenta-völgy, Szlovénia

2015. május 09. - RabiMiki

Apa-fia csapatépítőn voltam a hosszú hétvégén. A terv az volt, hogy két sátorban töltött éjszakával és kisebb sétákkal keretezve felmegyünk a Júlia-alpok Kriski podi (fennsík) menedékházáig vagy a hóhatárig, majd vissza.

Pénteken reggel indultunk, és kb. ebédidőben meg is érkeztünk Trentába, ami egy igen kicsi település a róla elnevezett völgy elején, a méltán híres Soca-folyó partján. Sajnos szakadt az eső. Gyorsan betoltunk pár falatot a hely egyetlen éttermében, majd eldöntöttük, hogy az esőre tekintettel inkább hanyagolnánk a sátorozást. Második próbálkozásra találtunk is egy kiadó apartmant (45EUR/éj) a helyi múzeum épületében, amibe gyorsan be is költöztünk. Négy személyre volt szabva, szóval elfértünk.

Az első sétánk a Soca egy mellékfolyójának partján vezetett, mindössze pár kilométert mentünk fel majd le. Nagyon szép ez a rész, korábbi két utamon több órát töltöttem itt fényképezéssel. A folyamatos esőzés ellenére a fiam is nagyon élvezte. Össze-vissza szaladgáltunk, patakvizet ittunk, meg minden, ami ilyenkor kell. Aztán még átgurultunk kocsival a Soca azon részére, ahol a víz két sziklafal között fut. Nagyon szép.

t8.jpg

t9.jpg

Soca

Szombat reggelre elállt az eső, és mi tíz óra alvás után nekivágtunk, hogy kb. 750m-ről felküzdjük magunkat a 2050m-en lévő menedékházig. Az út nem hosszú, nagyjából 10km alatt fel lehet érni, de helyenként elég meredek és technikás. Hét patakon kell átkelni, ami tizenegy évesen elég nagy kaland. :) Sajnos nem értünk fel. 1650m-en utunkat állta a hó, és én jobban ítéltem visszafordulni. Lefelé menet már a nap is kisütött, és mivel csomó időnk volt, így megálltunk egy kisebb vízesés mellett pihenni. Aztán levettük a bakancsainkat és bedugtuk a lábunkat a vízbe. Aztán belegázoltunk térdig. Majd hosszas tanakodás után nyakig. Én még ilyen hideget soha nem éreztem. Soha. Kb. 10 másodpercig fáj, utána zsibbad, majd totál érzéketlen lesz a víz alatt lévő testrész. Szörnyű, de valahogy mégis marha szórakoztató - visítottunk a röhögéstől. :) Közel két órán keresztül mászkáltunk ki-be a vízbe, ami pár perce még hó volt valamelyik csúcson.

Untitled 

Triglav

 

t3.jpg

t1.jpg

t4.jpg

t5.jpg

t6.jpg

t2.jpg

A szállásra visszaérve vettük észre, hogy pont velünk szemben van egy pizzéria. Az volt kiírva rá, hogy: OPEN PIZZA CAPPUCHION. Így. A cappuchion-t nem próbáltuk, de a pizza egész jó volt.

Aztán újabb tíz óra alvás, majd utaztunk is haza a szakadó esőbe.

Éééés akkor a videó (fürdős rész nélkül):

Érik bennem egy három napos sport hétvége gondolata, valami ilyesmi programmal:

1. nap: Utazás, kipakolás, majd Soca Trail oda-vissza futása. 40km.

2. nap: Túra a Kriski fennsíkra és vissza. 20km, 1300mD+.

3. nap: Futás Trentából aszfalton Krajnska Gorába. 24km, 1000mD+, kerek ötven 180 fokos fordulóval. Ilyen az első:

t10.jpg

Majd erről még írok...

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr167436744

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.