Nem akarok felkelni. Fáradt vagyok és álmos, az ágy pedig olyan jó meleg. Átnyomom az ébresztőt hétről nyolcra. Másodjára két disznó üvéltésére ébredek - a szomszédunk disznót vág. Remek. Ki sem kell néznem az ablakon, hallom az ereszcsatornában zubogó víz hagját. 

Egy sajtos rúd tegnapról, egy banán, egy tejes kávé mézzel. Majd kicsivel több víz, mint amennyi még pont jólesne. Nincs kedvem ehhez az egészhez. Semmihez nincs kedvem. Mosakodás után nagyon szeretnék pólót és melegítőt húzni, de aztán csak magamra rángatom a futós cuccom.

Mi lenne, ha ezt most nem nyomnám? Még sosem futottam ekkorát alacsony pulzuson. Szép kényelmesen körbedöcögném a tavat, csak semmi kapkodás. Jó tervnek hangzik. Könnyűnek, kényelmesnek. Nincs kedvem megfeszülni.

Aztán egyszerre tisztábbá válik az ég. Még az autóm is észreveszi, és átkapcsol nappali belső világításra. Jó reggelt, haver! Kinyitom a tetőablakot, élvezem a friss levegőt. Nem is olyan rossz nap ez.

Mire beállok a parkolóba már kész az új terv. Nem fogok totyogni. A tavaszinál jobb tempót akarok. Nem mondom, hogy jobb időt, mivel most hosszabb lett az útvonal, de mindenképp gyorsabban akarok futni. Akkor 4:59 lett az átlagom, nagy szenvedések árán.

Elkattintok pár képet, dumálok kicsit a Hosszútáv Blog szerkesztőségével, majd elindulunk.

Egy kis összeszokott csapathoz csapódok, pont azzal a 4:50 körüli tempóval haladnak, amivel én is szeretnék. Minden rendben, gyorsan telnek a kilométerek. Mire észbe kapok, már az arborétum felé közeledünk azon a bizonyos emelkedőn. Gyakorlatilag nem is lassulunk. Eddigre már elment a csapat fele, hárman maradtunk ezen a tempón. Az arborétum után ráfordulunk a lejtőre. Két társam nagyon lassúnak tűnik, nem akarják kihasználni a lejtő kínálta lehetőséget. :) Ellépek tőlük. Az M7 alatt futva benyomom a magammal hozott gélt. Meglepően kicsi, csak 20g az egész. 15. kilométer letudva.

Egy perc múlva úgy érzem, mintha tűz áradna szét bennem - működik a cucc. Nem tudok nem gyorsítani. Rohanok Pákozd felé. Rápillantok az órámra: 4:35. Azta...

Janó precíz útmutatással látott el minket a rajt előtt: -Pákozdon arra futtok amerre akartok. Én a tavaszi útvonalat nyomom, kicsit hosszabb, mintha végig kint maradnék az úttesten. Strava második leszek az első emelkedőn. Persze ezt még akkor nem tudom, csak érzem, hogy nagyon jól megy.

Ki balra Pákozdól, valamiért utálom ezt a szakaszt. Tavasszal itt fogytam el. Most nyoma sincs a fáradságnak. Észre sem veszem a felüljáró hupliját. Itatópont. Kérdezem, hogy lesz-e még egy a csónakkikötőnél? Lesz. Oké, akkor nem kérek semmit. Nyomás tovább.

Újabb balos és vissza is értem a déli bringaútra. Erre edzek keddenként. Ismrem az összes fát. Jól jönne már egy kis kóla. Elfutok egy új kilátó mellett, majd odaérek a csónakkikötőhöz. Nincs asztal. Nincsenek előre kikészített poharak. A segítők a sáros parkolóban álló és zárt kocsijuk felé invitálnak. Egyél-igyál! Kizárt, hogy megálljak, kizárt, hogy kivárjam, míg kinyitják és töltenek valamit. Hagyjuk, kiáltom, és megyek tovább.

Legutóbb Velencén ittam, az első pontnál, kb. a 7. kilométeren. Azóta semmi, és kezdek szomlyas lenni. Éhes is. Kellene egy kis cukor. Kellett volna az a pár korty kóla. Öt fölé megy a tempóm ott, ahol a négy alatti futást gyakorlom. Nincs ez így jól. Már olyan kevés van hátra. Elkezdem keményebben nyomni, és csodák-csodájára sikerül. Visszagyorsulok. Az utolsó kilométeren még sikeresen bokáig csobbanok egy pocsolyába. Mondjuk nem nagy gond, már úgyis bőrig áztam.

A célban nincs senki. Senki. Pár ember öltözködik a kocsiknál, de ettől eltekintve cseljes a csönd. Csak az eső esik, de azt már észre sem veszem. Ha jól számolom, kilenecedik lettem. Jól ment. Tök jól. 

Nincs elszálló pulzus, de van negatív split (gyorsabb második fél). Kellene már futnom egy rendes városi maratont.