Péntek este az egyik szokásos körömön kocogtam Csákvár határában, mikor nagyjából száz méterre előttem felbukkant egy öregember, kezében egy húsz literes fém vödörrel. Átsétált a földút túlfelére, kiöntötte a vödörből a szemetet a bozótos tövébe, majd kényelmeen visszaballagott arra, amerről érkezett.

Mire én odaértem a szemétkupacához, ő pont akkor zárta be maga után a kiskaput a légvonalban nem több mint harminc méterre lévő háza előtt. "Gratulálok!", kiáltottam oda neki jó hangosan, de mindenfajta ízesebb megjegyzés nélkül. Persze az öreg azonnal válaszolt is. "Mi a fasz bajod van?", nézett rám bamba és sértődött arccal. Őszintén meg volt lepve, ez még az esti félhomályban is tisztán látszott rajta. "Mégis, mi lenne?", kiáltottam utána, miközben lassan tovább döcögtem.

Aztán este visszamentem a saját vödrömmel, és az egész kupacot visszaburítottam a kertjébe. Nincs igazság ezen a világon - az öreg nem hallott meg, nem jött ki. Pedig olyan szívesen válaszoltam volna az első, borítékolható kérdésére, azt hogy "Mi a fasz bajod van?".

Olyan jó néha pozitívan csalódni a világban!

Történt, hogy a szeretett H7.2 fejlámpám elég szerencsétlenül tervezett elemtartó fedelének vékonyka füle megadta magát, és letört. Némi szigetelőszalag bevonásával használható maradt még a cucc, de az UTH előtt mindenképp meg akartam oldani ezt a problémát. Tuti, hogy ott esett volna le a fejemről az egész.

Sajnos nem találtam sehol külön fedelet, még az eBay-en sem. Lelkiekben felkészültem egy újabb lámpa vásárlására.

Aztán pár hete a Multinavigátorban jártam, hogy két pár új cipővel lepjem meg magam, amikor feltünt, hogy ők is forgalmaznak Led Lenser termékeket. Meg is kérdeztem az egyik eladó hölgyet, hogy bár az én lámpám nem tőlük származik, foglalkoznának-e a javításával? Válaszul kaptam egy kis papírlapot, rajta egy cég névvel és egy e-mail címmel. A cég a Kapacitás Kft. volt, az eladó hölgy elmondása szerint ők foglalkoznak a Led Lenser javításokkal. Két-három e-mail körrel később rendeltem is két új fedelet, 1500Ft/db áron. Két napra rá már fel is pattintottam az új fedelet.

Nincs ebben az egészben semmi különös. Mégis örülök, mivel úgy veszem észre, egyre ritkább az, hogy valaki önzetlenül segít (Multinavágtor) és flottul, gyorsan teszi a dolgát (Kapacitás Kft.). Köszi mindkettejüknek! 

Én pedig továbbra is szeretem a Led Lenser dolgait:

Nem vagyok se szakértő, se megszállott, de úgy gondolom, hogy annak aki sokat időzik a szabadban, kell hogy legyen legalább egy normálisabb kése. Nem azért, hogy megvédje magát a medvéktől, farkasoktól, az oroszoktól vagy egyenesen Soros Györgytől, hanem gyakorlatilag minden más feladatra. Például enni, sétabotot farigcsálni a gyerekeknek, tollasfát készíteni tűzrakáshoz, cöveket faragni a sátorhoz, stb., stb.

A választék hatalmas és az árképzés néha egészen meglepő. Vagy inkább megdöbbentő. Az én választásom egy olcsó, de mégis minőségi típusra esett, a svéd Morakniv által gyártott Bushcraft Black modellre. És az Orange-re. Igen, tudom, ez már kettő, és igen, van még kettő másik komolyabb is. Illetve még egy vacak, és pár bicska is, de azok nem számítanak. Na, ahogy mondtam, nem vagyok késbuzi.

A két kés egyetlen különbségtől eltekintve teljesen azonos: eltérő anyagból készült a pengéjük. A Black magas széntartalmú (és főként ezért nem rozsdamentes) acélból, míg a szemképráztatóan narancssárga testvére rozsdamentes változatból. A szénacélt könnyebb fenni és tovább marad éles, míg a rozsdamentes... nos, az nem rozsdásodik. A szénacél pengéjén látható egy nagyon vékony fekete bevonat, ami elvileg megvédi a nedvességtől, de idővel megkopik a fenéstől, használattól.

A penge mindkét esetben 109mm hosszú és 3.2mm vastagságú. Számomra ez pont ideális, hiszen már elég erős, hogy kényelmesen lehet vele farigcsálni, de még nem nagyon suta, ha mondjuk paradicsomot kell szeletelni egy laza kis piknikezés alkalmával.

A penge tüskéje nem ér végig a markolaton, kb. 20mm-rel a rövidebb nála. Számomra ez teljesen elfogadható, hiszen pont oda esik a kisujjam.

A késhát simára és élesre köszörült, így nagyon könnyű vele szikravetőt használni. Ez egyébként ritka dolog a Mora kései esetében, csuda sem tudja, miért...

Műanyag tok jár hozzá, amiben egy kicsit kotyog, de nem tud kiesni. Jó ötlet, hogy két akarsztót is kapunk: az egyiket könnyű rátűzni az övünkre (én ezt használom, mert lusta vagyok), a másikkal viszont lehetetlen elveszíteni. A tok alja lyukas, ki tud belőle folyni minden, ami nem oda való.

A markolat nagyon szuper! Jól tapad, kényelmes, erős. A pengét egy kemény, sűrű komozit mag veszi körül, erre öntötték(?) rá a külső, puhább, rugalmasabb anyagot. Hibátlan, tényleg. Sehol sem nyom.

Hogy melyik típus a jobb, az én nem szeretném eldönteni, de szerencsére nem is kell. A vicc az, hogy mindegyikből vehetnék kettőt, a cipőszeletelő késem árából. :)

Nem nagyon kell karbantartni. Talán a feketét illene néha szárazra törölni, és vékonyan beolajzni, de ennyi. És persze ha kimegy az éle, újra kell fenni. Szerencsére a skandináv élezést még egy olyan amatőr is, mint én, könnyedén meg tudja élezni. Remek eszköz erre a szintén svéd Fallkniven kétoldalas (gyémánt és kerámia) DC4 jelű köve. Kicsi, olcsó, zsebben elfér.

Nem jó persze mindenre a Mora Bushcraft. Nem lehet vele fát vágni és hasogatni, nem igazán ajánlanám ütőfázáshoz vagy ásáshoz, és semmi egyéb igazán kemény feladatra. Az ilyen feladatokra csak a nagyobb és vastagabb pengék alkalmasak, azok viszont már gyengébben teljesítenek a finomabb munkáknál. Számomra sokkal elfogadhatóbb az, ha az olyan sétákra, amikor mondjuk tüzet is tervezek rakni, magammal viszek még egy kicsi fejszét vagy fűrészt. Egy ilyen kéttagú szett jóval kényelmesebb, könnyebb, olcsóbb és hatékonyabb, mint egy kb. mindenre jó kés, ami viszont épp ezért szinte semmire sem használható igazán.

A fenti képen a japán Silky PocketBoy 170 összecsukható fűrész, és a finn Fiskars X5 mini fejsze látható. Mindkettő olcsó, kicsi és könnyű. Nincs olyan kés, amivel könnyedebben lehetne mondjuk egy combnyi farönköt szétkapni, mint ezek bármelyikével. Ha van rá igény, majd mesélek róluk legközelebb. :) Igen, ez egy kérdés volt.

Idei első dán utamon minössze három éjszakát töltöttem kint. Ritka rossz idő volt. Az első futásom alatt olyan erővel vágta a szél az arcomba az apró jégszilánkokat, hogy helyenként üvölteni lett volna kedvem. Az, hogy fájt, nem mond el semmit abból, amit éreztem. Aztán mikor már majdnem kicsordult a könnyem az erős szembeszélben, elbringázott mellettem egy vihorászó tinilány csapat. A viking vér, ugye...

A vihart leszámítva semmi újdonság nem volt. A szokásos szálloda, a szokásos étterem és a szokásos futókör. Na jó... Életemben most először tolattam hátsó kamerás autóval. Jópofa.

Másnap, a továbbra sem kicsi szélben, minden erőlködés nélkül lettem 16. egy tóparti Strava szegmensen. Bár semmi értelmét nem látom a rövid, sík szegmenseknek, de ha legközelebb itt járok, megnyomom jobban.

Volt persze kajálás is. Ez itt lent a szállodában lévő étterem valamilyen krémlevese (a sonkát természetesen nem ettem meg), amit egy vega mogyoró steak követett. Nem volt rossz.

Ennyi. Legközelebb Helsinkibe megyek, márciusban. Napsütést és enyhe időt rendeltem.

Minden túlzás nélkül állíthatom, hogy ez volt az eddig legjobb terepcipőm. Kényelmes, pont annyira bütykös, amennyire Magyarországon arra szükség van, jól szellőzik, és ami a legfontosabb: tökéletes a talpa. Rugalmas és vékony, de csak épp annyira, hogy az még nem veszi el a talajérzet örömét.

Persze semmi sem tart örökké, és ez is pont úgy pusztult el, ahogyan az előző INOV-8 cipőm. Szétszakadt a felsőrésze. A bütykei is koptak persze, de ez annyira nem zavart. Az extra szellőzők viszont annál inkább. :)

Ahogy mondtam, tetszett a talpa - meg kellett néznem belülről! :) Íme a művelet és az eredmény:

Kopó réteg, némi keményebb gumi a védelemért, és egy kis szövet az egész tetején. Tényleg nincs sarokemelése, viszont egy kicsit megtámasztja a lábboltozatot a középpen enyhén megnövelt vastagságú gumiréteg.

A lábujjak alatti kis piros izéktől valahogy többett vártam. Az utolsó képet elnézve viszont nem nagyon hiszem, hogy sok szerepük lenne. Ja! És érdekes módon a sarka egészen párnázott hátul.

Van persze egy nagyon vékonyka talpbetét, amit a rövidebb futásokra ki szoktam venni. Na, azt most pont nem vágtam ketté. A cipőfűzőket sem, mivel mindkettő tökéletes állapotban maradt, ezért inkább megőrzöm őket tartaléknak.

A legfőbb tanulság számomra az, hogy egy jó cipőhöz nem kell semmi trükk, csak egy funkcionális, tartós és egyszerű dizájn és persze egy kevéske minőségi alapanyag.