Ma délelőtt a Velencei-tavat kellett volna körbefutnom, a Pók Janó szervezte Mikulás-futáson. Ez lett volna a nagy revans, ahol végre valahára 2:20:00 alatti idővel érek körbe, de ez nem jött össze. Na nem azért, mert lassú voltam... El sem jutottam Gárdonyba.

Történt ugyanis, hogy a kisebbik gyerkőcöm eléggé megtaknyosodott, így rövid tanakodás után a nagyszüleihez száműztük, Miskolcra. A dolog logisztikai részét én vállaltam magamra. Így aztán, reggel 9:30-kor, Gárdony helyett Miskolcot vettem célba. Hogy őszinte legyek, annyira nem is bántam, mivel Fejérben igen rusnya volt az idő.

Bízva abban, hogy az ország másik csücskében talán kevésbé esik, vittem magammal a futós gönceimet is. Jól tettem, mivel tényleg szép, napsütéses idő volt. A tavalyi leghosszabb távomat terveztem újra futni, kicsit tempósabban. Sikerült, jól is esett.

Apró szépséghiba, hogy valahol a második kilométer környékén ébredtem rá, hogy elfelejtettem meglátogatni anyosómék vécéjét. Szerencsére az Egyetemvárosban nyitva volt az Ufó (sportcsarnok)... Nem hiszem, hogy időben visszaértem volna Hejőcsabára (nem, egy bokor nem lett volna elég).

Összesen háromszor futottam le az Egyetemváros - Bay Zoltán Kutatóintézet távot. Utálom az ilyen oda-vissza szaladgálást, főleg többször, de ez most jól ment. Alig-alig vesztettem a tempómból a táv során, és a pulzusom is viszonylag stabil maradt. Nagyon elégedett vagyok ezzel a futásommal, simán meg lett volna a tókör a kitűzött célidőn belül.

Majd legközelebb meg is mutatom. Most már tényleg.

23,50km - 68m+ - 1:51:00 - 4:43 - 153bpm

Update: A rohadt életbe! Hát nem Miskolcon felejtettem a szép, kukás narancssárga futós kabátom!