Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Itt futok

Hús nélkül

2015. október 27. - RabiMiki

Kb. két hónapja nem ettem húst (két nap kivételével, amit sehogy máshogy nem tudtam volna kikerülni). Tömören összefoglalva a tapasztalataimat: szívás. Kicsit bővebben pedig:

Nem hiányzik

Ami furcsa, hogy egyáltalán nem hiányzik, pedig arra számítottam, hogy majd fog. Egyáltalán nem vágyom húst enni, nem hiányzik sem a sonka, sem az angus steak. Sőt! Minél inkább magam mögött tudom a húsevő énem, annál inkább tűnnek ezek az ételek gusztustalannak. Pár hete vettem ésszre, hogy zavar a hús szaga. A látványával nincs bajom, és az sem érint rosszul, ha más eszi. Nem akarok én megváltoztatni senkit, csak én már nem eszek ilyesmit, elsősorban azért, mert nem kívánom.

Semmi nem változott

Nem érzek semmi változást. Oké, mostanában nem futottam túl sokat, kicsit összejöttek a dolgok minden létező fronton (a héten kezdek neki újra komolyan a mocorgásnak), de semmivel sem érzem magam lassabbnak vagy gyorsabbnak a hús elhagyása miatt. Nem rövidült le a regenerációs időm, nem alszom kevesebbet, nem érzem magam aktívabbnak, kipihentebbnek.

Mission impossible

Falun élve, ahol egy ócska minőségű CBA a "bót", napközben pedig a céges kantinban ebédelve, rohadt nehéz elkerülni a húst. A boltban van alma és banán és spanyol ízetlen szőlő, a kantinban pedig egy héten kb. egy alkalommal van hús nélküli étel, ami nem a desszert. Pedig nem teszem túl magasra a lécet, eszek mindenféle tejtermékeket (tejet nem) és tojást is, de még így sem igen tudok miből választani, pedig napi két leves és négy főétel készül. Tudom, hogy némi előregondolkodással és felkészüléssel ez megoldható lenne, de egyszerűen nincs szabad szellemi kapacitásom még ezzel is foglalkozni.

Étterem?

Csákvár 30km-es körzetében a nem desszert jellegű étterm kajáknak csupán két típusát ismerik. A négysajtos pizzát (ami általában trapista és karaván és ennyi) és a rántott sajtot. Érthető persze, nyilván nincs rá túl nagy igény, hogy ezeknél kicsit fantáziadúsabb kajákat rakjanak össze.

Hogyan tovább?

Őszintén: fingom sincs. Unom a sültkrumplit Erős Pistával, de nem kívánok húst enni. Lehet, hogy kellene találnom valami minőségi gyümölcs beszerzési helyet, és ipari mennyiségben vásárolni bármit, ami nem alma és banán. Sokkal szívesebben élnék akár nyers gyümölcsön, mint bécsi bordán. Vagy előfizethetnék valami vega ételfutárnál, ami praktikus lenne, de valami furcsa okból nem szeretnék mikrózott, lefóliázott ipari vackot enni.

Nem tudom, mi legyen.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr908025490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2015.11.01. 12:23:36

Mint budapesti mondom, hogy a kollégáimnak a fővárosban is kihívás vegetáriánusnak, vegánnak lenni,de abszolút értem, hogy kisebb településen ez mennyire lehetetlen lehet.
Ilyen havi családi bevásárlások, otthon főzés nagyon nem játszik amúgy?

Kilfish · http://www.kilfish.com 2015.11.01. 21:32:01

@téglánakgyors: Azért ami Budapestet illeti, ez szerencsére már nincs így. Én jó 20 éve nem eszem húst, és ha az elején még nehezebb is volt ilyen helyeket találni, azért legalább már 10 éve gond nélkül megoldható adott környéken több hely között is válogatva. Kis vidéki városokban valószínűleg tényleg nem lehet ilyen könnyű, de itt Budapesten senki nem foghatja a húsevést a lehetőségek hiányára.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2015.11.01. 22:27:04

@Kilfish: Persze egyéni preferencia kérdése ez is. Én csak azt látom, hogy sokszor a hús nélküliség heti háromszor köretet körettel (grill zöldség sült krumplival), vagy rántott cukkinit jelent a munkahelyem környékén (Hősök tere). Vagy irány mondjuk a Napfényes étterem, ami viszont nem mindig fér bele a munkaidőbe. A kiszállítások vegetáriánus üzemmódban, drágák, jellemzően két hónap után már szarok és halálosan unalmasak, valamint egyre kisebbek az adagok. Így értettem a kihívást, tényleg azt látom, hogy ez napi feladat.
És ez csak a "vega light" hús nélküliség, mert itt arról volt szó.
süti beállítások módosítása