Mikor először jártam Kínában, ki akartam költözni. Tettem is pár bátortalan lépést ebbe az irányba. Az akkori főnököm félig-meddig támogatta is volna ezt az elképzelésemet, de aztán cégen belül másik divízióba sodort az élet, így ez téma/lehetőség semmivé lett. Csak azért írom le mindezt, hogy érzékeltessem: szeretem Kínát.

(2011-ben készült képem)

Ennek ellenére nem voltam különösebben izgatott, mikor úgy alakult, hogy újra kiutazhatok. Sőt! Semmi kedvem nem volt több mint egy napot utazni, reptereken várakozni, szűk ülésekben (economy class, természetesen) szenvedni.

(2011-ben készült képem)

A Hamad reptéren keresztül utaztam (Doha, Qatar), ami tiszta és rendezett, rengeteg üzlettel. Duty free Ferrari valakinek? Vagy egy jó kis Rolex nagyjából 12 millió forintért? Alig öt órát kellett itt töltenem, ami nem túl nagy baj, lévén volt még egy kis melóm a másnapi megbeszélések előtt. Aztán ott volt még ez a lámpába teleportált medve, ami körül lehetett értetlenül sétálni.

A gyárunk és így a szállás is egy Suzhou nevű városban van, Shanghai-tól kb. két órányi taxizásra. Az Intercontinental szállodák sehol sem túl szarok, de itt kimondottan jó volt. Hatalmas szoba, amibe még egy forgatható, kör alakú pamlag(?) is került. Nekem aztán tényleg elég beteg fantáziám tud lenni, de hogy ez mégis mire jó, azt nem sikerült kitalálnom... Ja! És a fürdőből át lehetett látni a szobába.

A napjaink reggeltől estig munkával teltek, a két dán és az egy kínai kollégámmal kellett jó sok mindent megbeszélnünk. Aztán kajáltunk. Rengeteget. Két kínai és egy japán étteremben jártunk a három nap alatt, és mindegyik szuper jó volt. Fel kellett függesztenem a nem-eszem-húst projektet, mivel másképp éhen döglöttem volna, így viszont ehettem tengerirózsa levest (első kép), ami valami egészen fantasztikus. Komolyan.

Aztán volt még a ropogós gomba (fenti kép), eszméletlen mennyiségű erőspaprikával. Imádtam ezt is.

Egyik délután elmentünk maszíroztatni. Soha életemben nem maszíroztak még, így nincs viszonyítási alapom, de ez valami egészen dúúúrva volt. Egy kis, kb. 30kg-os kínai lányka majd kinyomta belőlem a szuszt. 90 percen keresztül gyúrt, és azt hittem, hogy ott halok meg. Mivel egy szobában voltam a főnökömmel és az egyik kollégámmal, így nem mertem hangosan felsírni, de nagyon közel voltam hozzá. Bár a legrosszabb kétségtelenül az volt, amikor a hasam maszírozása közben rámjött a finghatnék. Így már nem csak a könnyeimet és a jajveszékelést kellett visszatartanom. :)

Futni is voltam, de csak egyszer. A Jinji-tavat futottam körbe, de sajnos olyan rossz a levegő minősége, hogy még egy nappal később is köhögtem. Furcsamód sokan futottak, fogalmam sincs, hogy hogyan lehet ezt hosszútávon túlélni. Sajnáltam egyébként nagyon, hogy ennyire nincs levegő, mert amúgy minden más tökéletes lett volna. Széles és minőségi járdák, működő közvilágítás, ingyenes és tiszta nyilvános vécék. Mi kell még? Mármint az oxigénen kívül, ami pedig nincs, ugye...

Közel 10bpm-mel volt magasabban a pulzusom, mint ahogy ilyen tempó mellett lennie kellett volna. Magaslati edzés, hehe.

Aztán el telt ez is. Maradhattam volna még egy hétvégére Shanghai-ban, ahogy a korábbi utjaiom alkalmával tettem, de nem volt kedvem hozzá. Inkább gyorsan hazarepültem. Harminc óra. Sitty-sutty.