Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Itt futok

Útvonalat rajzoltam

2013. szeptember 29. - RabiMiki

Két dolog volt, amit kissrác koromban nagyon szerettem volna valahogy megszerezni Nagyapámtól. Az egyik egy csúnya zöld sapka volt, telis teli azokkal a kitűzőkkel, amiket a teljesített teljesítménytúráiért kapott. A másik pedig egy furi kis műszer, aminek görgőjét végigvezetve egy térkép egyik jelzett ösvényén, a léptéknek megfelelő skáláról leolvasható volt a megtett táv. Így lehetett anno távolságot mérni turistatérképeken.

Valójában volt egy harmadik dolog is: a riasztópisztoly lövedékei. Ebből egy óvatlan pillanatban el is csentem egyet, amit aztán a haverokkal szétdurrantottunk két kő között. Bazi nagyot szólt, nekem pedig maradandó halláskárosodást okozott a bal fülemen. Ezért lettem E kategóriás, megúszva ezzel a világ legértelmetlenebb fél évét. De ez egy másik történet...

Ma viszont már más időket élünk. Bár azt a sapkát még mindig nagyon szeretném, túraútvonalat már tervezhetek egyszerűbben is. És erre csak most jöttem rá.

A GARMIN BaseCamp alkalmazással (ingyenes) és a turistautak.hu térképével (ingyenes) pár perc alatt akkora és olyan kört rajzolhatunk, amilyet és amekkorát csak szeretnénk. Én egy 30km hosszút szerettem volna. Íme a mű:

terkep.jpg

Persze az útvonalat többször módosítgattam, de a végére annyira jól sikerült, hogy kereken 30,00km hosszú lett a térkép alapján:

info.jpg

Elkerülendő, hogy a túra GPS készülékem újratervezze az egészet, és egy esetleg optimálisabbnak gondolt útvonallal lerövidítse a távot, az útvonalat un. nyomvonallá alakítottam. Ezzel már nem tud mást kezdeni a GPS, mint megjeleníteni, függetlenül attól, hogy alatta hogy és merre fut egy jelzett út, vagy hogy milyenek a készülék útvonaltervezési beállításai. Ezt a nyomvonalat töltötem fel a GARMIN Oregon 450 kütyümre.

Szép és változatos útvonalat sikerült rajzolnom magamnak, jó kis terepfutás kerekedett belőle. Külön öröm, hogy még a meredekebb részek is futhatók voltak, sehol nem kellett sétára váltanom.

IMG0897.jpgEgyedi sárga jelzés Csákvár után

Láttam három szarvast (egy tehenet két borjával) és két veszekedő mókust. Azt hiszem most hallottam először a mókusok hangját. Cincognak!

IMG0901.jpgMagyarországon minden kopasz hegycsúcsra kell rakni egy keresztet! (Gánt)

Egész jó időt futottam. Fél órával jobbat, mint a Vadrózsa teljesítménytúrán, pedig az egy kilométerrel rövidebb volt. Mondjuk abban 300m-rel több a szint, és az ellenőrzőpontokon is meg kell állni.

Mivel egy kanyart elnéztem, így a végén fél kilométerrel több lett a táv, de hát ez benne van a pakliban.

Külön érdekes, hogy az órám által rögzített és a BaseCamp által számított szinttérkép egészen hasonlóra sikerült.

szint.jpgGARMIN BaseCamp (térkép alapján számított)

szint2.jpgGARMIN Connect (barometrikusan rögzített)

Béna dolog a kezemben (vagy az ismert részeken a hátizskom oldalzsebében) lévő GPS készülékkel futni. Igazán kitalálhatna valaki egy olyan outdoor sportórát, ami képes normális térképeket fogadni, kellően nagy a kijelzője, és lehet csuklón is hordani. Addig is, marad ez a kettősség. Oregonnal tájékozódok, Forerunnerrel rögzítek és mérek.

30,50km - 670m+ - 3:07:12 - 6:08 - 141bpm

Nagyon bejött ez az útvonalrajzolgatósdi! Már össze is tákoltam egy szép útvonalat a Balaton-felvidékre, Badacsonyból indulva. Bujdosók lépcsője felfelé! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr95539580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rezirap 2013.10.04. 21:24:14

Hello Miki!
Eddig én a mapsource-ot használtam hasonló feladatokra. Ez a basecamp ugyanaz csak fejlesztett, tök jó, éppen most töltöttem fel a foretrexemre a holnapi teljesítménytúra track-jét.Kérdésem lenne: hogyan raktad be a túristautas térképet a basecamp-ba?Danke

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2013.10.05. 09:11:01

@rezirap: Szia!
Át kell konvertálni *.gmapi formátumbaa letöltött *.img térképet (Gmapi builder) aztán után Garmin MapManager-rel már le lehet lőni alá. Mac OSX-en így megy.
süti beállítások módosítása