Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Itt futok

2013. október

2013. november 01. - RabiMiki

Jól sikerült ez a hónap! Az első héten reccsent egy nagyot a jobb bokám, így kimaradt egy hosszú futás. Ettől eltekintve viszont minden a (nem létező) terv szerint alakult. Futottam egy 40k-s teljesítménytúrát, és kipróbáltam a tájfutást is. Az évszakhoz viszonyítva nagyon meleg volt az egész hónapban, és én minden alkalommal úgy éreztem, hogy ez most az utolsó futásom szép időben. Talán ezért lettek a pulzusértékeim kicsit magasabbak, mint kellett volna. Nincs ezzel semmi baj, élveztem.

oktober.jpgA heti összesítésbe a bringázás nincs benne

Hétköznapokon már csak sötétben tudok futni, amit egész jól birok. A hónap utolsó két napján szabin voltam, így be tudtam iktatni az év vélhetően utolsó rövidgatyás, napfényes terepfutását, hétköznap. Ilyen márciusig tuti nem lesz többet.

Háromszor is bringáztam egysebességes trekking gépemmel, ebből kettő családi megmozdulás volt.

A futásaim havi összesítése:

oktober2.jpg

Ez új rekord, sosem futottam még ennyit egy hónap alatt.

Két hét múlva indulok a 10. Balaton Maratonon, ami egy furcsa verseny. A teljes távot három szakaszból rakják össze, amit két nap alatt kell teljesíteni. Mivel így alapvetően rövid távok adódnak, így igyekszem majd tempósan futni, és 3:30:00 alatti összesített idővel célbaérni. A következő napokban ezért kicsit nagyobb hangsúlyt kap majd a sebesség a futásaimban, mint a táv.

Aztán visszaáll majd a dolgok szokásos rendje, és az év utolsó megmérettetésére, a Nyúlcipőbolt Budai Trail-re már a szokásos lassú módon fogok készülni. Ez december elsején lesz.

A terv kész. Nyomás! :)

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr175608883

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Izmi Tom 2013.11.02. 22:46:40

Szép távot tudhatsz magadénak Októberben. Gratula.
Bár nem hiszem, hogy nagyon kell neked a "külső" bíztatás, de így tovább.
süti beállítások módosítása