A március úgy kezdődött, hogy februárban a dán utamon eltörtem az egyik tömött rágófogamat. Húzás lett a vége. Bár már két nappal később újra futottam (fogorvos néni mondta, hogy lehet), nagyjából tíz kilométer után mindig elkezdett sajogni az állkapcsom, így nem igazán tudtam hosszút menni. Amikor pedig végre teljesen rendbejöttem, újra utaztam. Annak ellenére, hogy közel hat éve nem jártam már az USA-ban, nem túl nagy kedvvel vágtam neki az útnak. Pedig jól sikerült, bár futni nem igazán volt lehetőségem. Összesen négy alkalommal találtam rá egy kis időt, abból ráadásul egy csak futópados bohóckodás volt.

Az egyetlen említésre méltó szaladgálós esemény a hónapban az, hogy elkezdtem heti rendszerességgel gyorsat futni. Még csak pár hete csinálom, de a hatása már most is brutális. Gyakorlatilag minden szokásos távomon új PR-t futottam, többnyire nem kicsit ráverve korábbi önmagamra. Nem hiszem, hogy ennyit erősödtem volna pár gyorsító futástól - valószínűbb, hogy viszonylag gyorsan hozzászoktam a nagyobb intenzitáshoz, a magasabb pulzushoz. Amíg régen majd' kiugrott a szívem már 155bpm környékén is, addig most simán tudok folyamatosan futni 170bpm környékén. Sajnálatos mellékhatás, hogy már egy cseppet sem élvezem a 145-150bpm alatti futásokat, így úgy döntötem, hogy amíg be nem áll a nagy meleg, nem is erőltetem a kis intenzitást. Mikor máskor, ha nem tavasszal, nem igaz? :)

Kicsit rövidebbek lettek a heteim mint az elmúlt hónapokban, de ez javarészt (a fenti okokon túl) tudatos. Elkezdtem kicsit rápihenni a jövőheti (IV.12.) Mátrabérc Trail-re.

Végre előrendelhetővé vált a Mio Link optikai HR szenzor, amiből én azonnal rendeltem is egy feketét. Amint futottam vele párat (egy lassú, egy gyors, egy terep) beszámolok róla.

Áprilisban végre számomra is elkezdődik majd az idei versenyszezon. Ott leszek a MBT előtt a szokásos Velencei-tó kerülésen illetve a móri Ezerjó félmaratonon is. Előbbin nem akarok kapkodni (6 nap az MBT-ig), utóbbin viszont sietnék, ha túlélem a Mátrát.

Meglássuk...