A hónap azzal kezdődött, hogy megpróbáltam felépülni a betegen lefutott VTM-től felerősödött köhögős/lázas betegségből. Nem ment könnyen. Most már tudom, hogy iszonyatosan nagy hiba volt elindulni. Ha otthon maradok aznap, akkor szinte biztosan kiheverem pár nap alatt, így viszont közel három hét(!!!) kellett, mire teljesen helyrejöttem. Egészen ijesztő dolgokat köhögtem fel még két héttel a verseny után is. Hülye voltam, de megfizettem az árát. A futás igazságos sport - azt kapod, amit beleraksz.

Aztán a hónap végére egész jól összekaptam magam, így lefutottam a Gerecse 50 útvonalát. A meleg nem esett jól, de végül beértem hat órán belül, úgyhogy örülés.

Aztán negyven éves is lettem, ami remek dolog. Mostantól van egy tök hivatalos magyarázatom a lassúságomra.

Elkezdtem mezítláb futni. Most kb. két kilométert tudok különösebb talpfájdalmak nélkül lenyomni. Puha a bőröm, de majd jól megvastagszik, és akkor mehetek mindenhová mezítlább, mint a hobbitok. Remek lesz!

A bringázásnak is nekikezdtem, de persze az első hosszabb tekerésem alkalmával megfáradt a középcsapágyam. Annak a fején verném szét a gyönyörű karbon vázamat, aki kitalálta a BB30 középcsapágy szabványt. Szerelhetetlen, karbantarthatatlan, és szörnyen érzékeny a gyártási/szerelési pontatlanságokra. De legalább a koszt is szarul bírja. Persze legyünk igazságosak, 30-40 grammal is könnyebb így a gép, mint mondjuk a Hollowtech2-vel volt. Úgy számolom, hogy ez nagyjából 0,018 másodperc előnyt biztosít majd számomra egy Balcsi körön. Aki a kicsit nem becsüli...