Utolsó hosszabb futásomra indultam a VTM Ultra előtt, ezúttal a Bükkbe. A szokásosnak mondható 25km-es körömet szerettem volna viszonylag könnyű tempóban teljesíteni. Ennek az útvonalnak az az érdekessége, hogy a VTMU-val megegyező a benne található pozitív szint (1250m), igaz, kevesebb mint fele akkora távon.

Minden a szokott módon indult, zökkenőmentesen jutottam fel Ómassáról Bánkútra, majd tovább a Bálvány tetejére. Útközben volt egy kis hó és egy túrázó nyugdíjas csoport. Könnyen ment a futás.

A Petőfi-kilátónál meg sem állva loholtam tovább Nagyvisnyóig. Ez egy igen hosszú lejtő, helyenként kicsit meredekebb, mint ami még jólesően futható. Mivel ez a Bükk árnyékos fele, így itt egy kicsit hűvösebb volt mint felfelé, de összességében nem bántam meg, hogy reggel rövidgatyát húztam.

A falu határából visszapillantva szépen látszott a hegylánc, amin már sikeresen átfutottam. Mostanában jöttem rá, hogy szeretek hátrafelé nézelődni - növeli az önbizalmam.

Öt perc alatti tempóval robogtam át Nagyvisnyón, közben elrágcsáltam a magammal hozott gyümölcs szeletet. Egy jobbos a Fapumánál, és már másztam is fel a két dédesi csúcs felé. Lassú, kemény emelkedő a várhegyig. El is felejtettem fényképezni.

Itt egy meredek lejtő következik a völgy aljáig, ami sosem ment gyorsan. Mostanra sajnos teljesen összejárták az erdészeti gépek a laza talajt - őszintén meglepett, hogy nem taknyoltam el, míg leértem a völgybe a patakhoz.

Egy hosszú, egyre meredekebb emelkedő vezet a Verebec-nyeregig, amit az utolsó 100 métert leszámítva végig tudnék futni. Most nem tudtam. A jelzett ösvény szinte eltűnt a rádőlt fák alatt. Huszonhárom perc kellett a következő kilométer  leküzdéséhez. Huszonhárom! Hol a fák alatt, hol rajtuk keresztül kellett másznom. Minden volt ez, csak nem futás.

Aztán persze vége lett ennek is. A nyeregnél fényképeztem pár hóvirágot, aztán zúztam is lefelé az Ómassa határában lévő Jubileumi-forrásig.

Már "csak" Ómassa tetejéig kellett felfutnom a kocsimig. Nem szoktam szeretni a végén ezt a meredek, aszfaltos utat. Most sem szerettem, pedig jól ment.

Azt hiszem, kellene találnom valami jobban futható hegyi útvonalat Miskolc környékén. Az sem baj, ha hosszabb mint ez, hiszen minden erdőben töltött perc duplán hasznos. Egyfelől addig is erősödök, másfelől pedig addig sem kell anyósoméknál üldögélnem. Win-win.