Hajnal ötkor kelek és valamivel hét óra előtt érek Szentendrére. Sikeresen leteszem a kocsit egy ingyenes parkolóban a versenyközponttól pár percre, majd elmegyek felvenni a rajtcsomagot. Amennyire tudom, most először ellenőrzik terepfutas.hu versenyen a kötelezően előírt felszerelés meglétét minden versenyzőnél. Egyetértek ezzel az eljárással - a szabály az szabály.

Átöltözök, bámészkodok, aztán lassan átsétálok a rajt/cél területre, ahol már javában áll a bál. Mivel én viszonylag hamar bemegyek a check-in zónába, így meglehetősen elölről várom a rajtot. Aztán pontban nyolckor elindulunk a szentendrei macskaköveken. Kb. három kilométert futunk, mire beér a tömeg az erdőbe. Igyekszem nagyon visszafogottan haladni, rengetegen loholnak el mellettem.

Három nap folyamatos eső után sok jóra nem számítok, de arra ami a fák árnyékában vár, nem vagyok felkészülve. Sűrű, cuppogós sár mindenhol. Mindenki botorkál. Ha gyaloglásra váltok, akkor minden lépésnél le akar rólam esni a cipőm. Lassú kocogással tudok a legjobban haladni, bár így meg nagyon csúszkálok. Két nagy emelkedőn verekszem fel magam Pilisszentlászlóig, de szinte észre sem veszem, annyira a sárra figyelek. Szerencsére mindig van egy patakátkelés, így a darabonkét kilósra hízott cipőimről le tudom áztatni a sarat. Az ellenőrzőponton bekapok pár sós kekszet, teletöltöm a poharam izóval majd azt kortyolgatva indulok is tovább. Inkább séta közben szopogatom el, mint egy helyben állva.

Visegrádig könnyű és szép az út. Sár persze van mindenhol, de már nem érdekel. Újabb pohár izó Visegrádon, majd mászás, mászás. Először csak a Fellegvárig, majd tovább a Pap-rét felé. Még a rét előtt találok egy eldobott aprócska decathlonos kulacsot. Elteszem a hátizsákom egyik zsebébe. Pap-réten egy kis keksz, izó a poharamba és az "új" kulacsomba, aztán megyek is tovább. Már csak két emelkedő!

De még milyen! Minden túlzás nélkül mondom, hogy én még ilyet nem láttam. Csúszós sáron mászunk négykézláb, gyökerekbe kapaszkodva a Vörös-kő felé. Nem akar vége lenni, sőt egyre meredekebb. Alig vagyok gyorsabb, mint egy felfelé túrázó család. Egyszer csak elszalad mellettem lefelé egy túrázó, majd tőlem egy méterre hatalmasat esik. Vigyázz, csúszik! - dünnyögöm magamban, a kárörvendő felem jól szórakozik. Addig sem a saját bajom foglalkoztat. Aztán felérek. Ha jól számolom harmadik alkalommal megyek el Szasza mellett. Igyekszem rávenni, hogy én legyek az idei terepfutó naptár címlapján, de nem vagyok biztos benne, hogy sikerült.

Pap-réten volt az utolsó frissítő pont, pedig nagyon jól jönne még egy. Van még vizem, de már meleg, nem esik jól. A kis kulacskámból pedig már kiittam az összes izót. Innentől a szomjúsággal küzdök. Az utolsó kilométerekre megtáltosodok, sokat előzök. Sajnos a lendület csak Szentendre határáig tart. Itt már csak közkúttól közkútig botorkálok. Szerencsémre három is akad a célig. Páran visszaelőznek azok közül, akik mellett nemrég elmentem.

A befutó hihetetlen élmény! Mindenki nekem tapsol - versenyzők, járókelők egyaránt. Annyira még magamnál vagyok hogy észrevegyem, milyen megalázóan sokan vannak már FNSHR pólóban az utcán, de annyira már nem, hogy célbaérés után leállítsam az órám. :) Ulrich kétszer is megtölti meleg kólával a poharam, mire eszembe jut rábökni a STOP gombra. 6:59:19 lett a hivatalos időm, 57. lettem a 241 induló közül. Sokkal hátrábbra vártam magam, ultra távon még sosem végeztem ennyire elöl.

Nem esik jól visszaballagnom a versenyközpontba. Annyira sárosak vagyunk, hogy a futók csak zokniban léphetnek be a tornaterembe. Egy segítő lányka szorgosan takarítgatja a futók cipőjét. Egy seprűvel.

Megmosakszom, beszélgetek egy kicsit (örülök, hogy nem csak nekem hiányzott még egy frissítőpont a végéről), aztán legújabb kedvenc pólómban elindulok megkeresni a kocsim. Nem emlékszem rá, hogy hol hagytam, így eltart egy darabig, mire ráakadok. Végülis minden versenyen el kell tévednem legalább egyszer. :) Hazafelé már azon töprengek, hogy vajon átutaltam-e már a nevezési díjat az Oroszlány60-ra?

Ez pedig az elmaradhatatlan videó. Az igazán kemény részek nincsenek rajta, sőt, szinte semmi érdekes. Nem igen volt erőm állandóan előszedni a kamerát, szóval most csak ennyi: