Kedves kolléganőm invitálására kipróbáltam a tájékozódási futást. Érdekes élmény volt.

Vasárnapra tették a versenyt, ami nálam a hosszú futások napja. Nagy merészen beneveztem hát a leghosszabb távra (légvonalban 8km), ami így önmagában nem tűnt túl nagy kihívásnak, és semmiképp nem tűnt hosszú futásnak. Mivel a rendezvény Gántról indult, így gondoltam egy merészet, és autó helyett a futócipőmet választottam közlekedési eszköznek az oda- és visszaútra. Így esett, hogy vasárnap reggel, pontban kilenc órakor elszaladtam egy futóversenyre.

Szép volt az erdő (mint mindig)

Gánt megközelítésének két módja is van terepen, én a rövidebb útvonalat választottam. S- aztán Z-, majd Z3. Egyik kezemben a kulacsommal, másikban a fényképezőgépemmel, magam köré tekert esőkabátban szép kényelmesen átkocogtam Gántra. Könnyed futás volt. Lassan elhalványodnak az ősz színei a Vértesben, de a reggeli erős köd miatt igazán szép arcát mutatta a természet. Többször meg is álltam fényképezni.

Köd, köd, köd

Közel háromnegyed órával az indításom (tájékozódási futóknál egyedi indítás van) előtt érkeztem meg a tetthelyre. Gyorsan neveztem, felvettem a dugókát és a kabátomat, aztán csak vártam, hogy történjen valami.

Érkeznek a népek

Egyszer csak felbukkant a kolléganőm és a férje (szervezői minőségükben) és némiképp aggódó arccal próbálták elmagyarázni, hogy kicsit talán túlvállaltam magam a leghosszabb pályával. Kicsit ellenálltam, mert hát nyolc béna kilométer az hogy lenne már hosszú, és különben is, gyakran futok ezeken a dombokon. Bár komolyan semmi szükségét nem láttam, de hagytam hogy rábeszéljenek a páros futásra az egyik gyakorlott ismerősükkel. Hát jó, legyen...

Aztán átkocogtunk a rajthoz, és nekem leesett az állam. Én azt hittem, hogy a tájékozódási futás az valami olyasmi, ahol a levadászandó pontokat simán el lehet érni ösvények és turistautak segítségével. Ehhez képest, az első induló pár métert haladt csupán a Z3-on, majd hirtelen bevágott a totál átláthatatlan susnyásba. Reménykedtem, hogy csak hasmenés, de a többi is hasonlóképp startolt. Lassan kezdtem megérteni, hogy ezek nem azért jöttek mind hosszú nadrágban mert fázósak... 

Ha egyedül vágtam volna neki, akkor még mindig valahol az első pont környékén bolyonganék. Egyszerűen fogalmam sincs, hogy hogyan lehetséges tempósan futni a sűrű aljnövényzetben úgy, hogy közben mindig tudjuk, hogy hol vagyunk. Ez nyilván valami olyan készség, ami sok-sok év alatt alakul ki, és ami vélhetően nekem már sosem lesz meg.

Mivel a társam rettentő rutinos volt, így könnyedén begyűjtöttük mind a tizenhat pontot, és még a célba és visszataláltunk.

Ahogy a célban ücsörögtem, és a kulacsomból öntöttem magamba a vizet, rájöttem, hogy ez nem lesz az én sportom. Nem azért, mert meg kellene hozzá tanulni normálisan tájékozódni. Ez a fele még érdekelne is a dolognak. A problémám sokkal inkább az, hogy itt nem lehet úgy futni, ahogy én szeretek. Én ugyanis azért szeretek futni, mert akkor, arra a rövid időre, teljesen ki tudok kapcsolni. Ha futok, akkor csönd van. Nem kívül, hanem belül. Különösen a hosszú futásaimon, épp csak annyira vagyok ott fejben, hogy rajta maradjak az ösvényen/úton. Nem kell gondolkodni, problémákat megoldani, csak bambulni és hallgatni a saját lélegzetem ritmusát. A tájékozódási futás ezzel szemben egy megoldandó probléma, ami komoly agymunkát igényel. Ez az, ami számomra összeegyeztethetetlen a futással.

Miközben hazafelé futottam a hosszabbik útvonalon (K3 majd S-) rögtön éreztem, hogy ez az, ami nekem való. Szép kényelmesen haladni egy kijelölt útvonalon, miközben szabadon cikázhatnak a gondolataim, vagy épp teljesen kikapcsolhatok. Visszaállt a világ rendje.

Érdekes és tanulságos nap volt. Megerősített abbéli hitemben, hogy igazán a hosszú terepfutások fekszenek nekem, felesleges másfelé csapongani. Jövő tavasszal maraton, és 50-es TT futva, őszre pedig talán 60-70-esek. Sounds like a plan.

Hazafelé, ragyogó napsütésben

Hát így esett, hogy a 49 órás hétvégén négy alkalommal is futottam (szombaton is volt egy), begyűjtöttem 43 újabb kilométert, és nagyjából 1000000 karcolást a lábaimra. :)

Kellett sikálni