Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Itt futok

2015. szeptember

2015. október 09. - RabiMiki

Csendes, nyugodt hónappal kezdtem bele az őszi szezonba. Még mindig elég messze vagyok a tavaszi formámtól, de azért kezdek szépen lassan visszarázódni. Talán nem volt a legjobb ötlet két hónapot úgy-ahogy végiglustálkodi. Jövőre inkább teljesen kihagyok három(?) hetet, mintsem, hogy két hónapon át fussak is, meg ne is. Azt remélem, hogy az majd úgy pihentetőbb lesz, és talán nem is esek vissza akkorát. Meglátjuk.

201510.jpg

m50-2.JPG

Összesen két rendezvényen vettem részt. Rókával (a fenti képet épp széttrollkodja) lekocogtuk a Meteor50 TT-t, ami így utólag egyre jobban tetszik. Most már tuti, hogy megyek jövőre is! Aztán ott voltam a Pók Janó-féle tókörön, ami a szokásos jó hangulatban telt. Edzőkörnek szántam, visszafogott pulzussal futottam, semmi célidőm nem volt. Az átlagok egész jók (5:13perc/km, 139bpm), de valahogy nem esett jól, pedig el sem fáradtam. Fene tudja, mi volt velem aznap...

vto2.JPG

vto1.JPG

Az egész mezőnyből alig lehettünk páran, akik a "hivatalos" útvonalat futották Pákozdon. Szinte mindenki kint maradt a főúton. Nem mintha számítana, hisz' ez nem verseny.

Egyáltalán nem bringáztam, de egyszer majdnem úsztam! Sajnos pont nem volt víz a medencében, így végül a sokkal kisebb sportértékkel bíró csúzdázással ütöttem el az időt. Az se rossz.

Ja, igen! Egy hónapja nem ettem húst.

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr287949704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása