Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Itt futok

Futós szerda

2013. december 20. - RabiMiki

Szerda volt az első szabis napom Karácsony előtt. Mivel aznap még csak én voltam itthon, így nem túl hosszas töprengés után úgy döntöttem, hogy az egész napot a futás köré fűzöm fel.

Miután a gyerekeket elvittem az oviba és a suliba okosodni melegedni, gyorsan elmentem futni egy közepesen hosszút. Hideg volt, de jól ment. Az emelkedős szakaszon kicsit csúszott az aszfalt, de ez sem lassított rajtam sokat. Mostanában, hogy ne fázzak annyira, kicsit magasabb pulzuson futok mint szoktam. Most sem volt másként.

Tizenegykor már a kocsimban ültem. Budapestre, a Dózsa György útra mentem téli terepcipőt venni. Sajnos a Merrell-ben már nagyon fázik a lábam, főként ha beázik. Az összes (sajnos nem túl sok) apróm beleszórtam a parkoló automatába, és beugrottam a Multinavigátorba nézelődni. Egy nagyon kedves és hozzáértő eladó segítségével jól megnéztem/kipróbáltam/felpróbáltam mindent, ami az utóbbi időben felkeltette az érdeklődésemet. Röviden:

Suunto Ambit 2: Meglepően olcsónak tűnő felépítés, kemény szíj, és a viszonylag vékony csuklómon nagyon kiálló GPS antenna. Nem tetszett.

Salomon S-LAB Sense Ultra: Szép, kényelmes, könnyű, rugalmas. De az ára... 

INOV8 Bare-Grip 200: Még a NB Minimus cikkben írtam, hogy az ideális terepcipő olyan lenne mint az (mármint a NB), de olyan talppal, mint amilyen a Salomon Speed Cross-nak van. A Bare-Grip 200 ilyen, sőt, talán még jobb is. Úgy állt a lábamon, mint egy kesztyű. Télire értelmetlen, de tavasszal veszek egyet. Megjegyzés magamnak: UK8.

INOV8 MudClaw 265: Kevésbé tökéletes felsőrész, de jó meleg és valamennyire vízálló. Brutális talppal, 3mm emeléssel. Mivel ennél jobb téli minimalista cipőt még sehol nem láttam, így ezt meg is vettem. Szép piros, ilyen ni:

DSC00073.jpgElső bevetés előtt, még tisztán

Hazafelé beugrottam a budaörsi Dechatlonba pár túrazoknit és a fiamnak fekete sapkát venni (valami előadáshoz kell). Itt is megtapogattam pár órát.

Suunto Vector Black: Nagyon-nagyon gagyinak ható felépítés, béna gombok. Nagyon nem tetszett.

Garmin Swim: Hihetetlenül könnyű, jópofa gombokkal. Tetszett.

Hát ennyi. Délután család, gyereknevlés, új cipő nézegetése. :)

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr945700690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kilfish · http://www.kilfish.com 2013.12.21. 21:08:00

Szia, Garmin Swim van nekem, szeretem mert tényleg nagyon jó óra úszáshoz, de szerintem neked a Forerunner 910xt mellé teljesen felesleges lenne, a te órád ugyanazokat az adatokat/grafikonokat rögzíti mint amiket a Garmin Swim, semmivel sem kevesebbet.

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2013.12.21. 21:10:30

@Kilfish: szia!
Nem akkor én Swimet venni, tényleg semmi értelme nem lenne. Csak még sosem láttam élőben korábban.
süti beállítások módosítása