Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Itt futok

Fagy

2014. január 26. - RabiMiki

A mai napra egy lassú, kényelmes terep harminc volt a cél, amit egész jól sikerült megoldanom. Úgy érzem, hogy tudtam volna még folytatni. Nagyjából ez lenne az az intenzitás, amivel majd az áprilisi Mátrabérc Trail 58km-én is haladni szeretnék. Persze a tempó az nyilván a terep és az időjárás függvénye lesz.

Láttam két szarvast és találkoztam egy túrázóval a VérKör útvonalán. Ki tudja, lehet, hogy pont azt csinálta. Csábít egyébként ez a dolog engem is, lehet, hogy ősszel megpróbálom.

Mivel nem igazán toltam, és bitang hideg is volt (tehát szinte nem is izzadtam), így alig-alig ittam. A kör legkeményebb része a Nagy-Bükk, valahol a 20. kilométer környékén. A fenti térképen ez az útvonalam legészakibb (gyk.: felső) része. Gondoltam pár korty nem árthat. Nem is ártott, mivel nem jött semmi. A tevepúpom csöve (és mint otthon kiderült a tartalmas is) szép keményre fagyott.

HydraPack.jpgIcepak

Bevallom, tanácstalan vagyok. Nem nagyon tudnék olyan megoldást, ami nem kézikulacs (termosz), és folyékonyan tartja a vizet mondjuk négy órán keresztül. Van egy kis (0.3L) termoszom, amit szépen be is rakhatnék a hátizsákom egyik oldalzsebébe. Viszont ennek a szokásos dupla kupakja van, így mindig meg kellene állnom, ha inni szeretnék. Ez túrázáskor nem gond, de futás közben hajlanék rá, hogy inkább ne igyak, ami pedig nem túl tanácsos.

2013. március

Van valami ötletetek?

30,61km - 750m+ - 3:11:52 - 6:16 - 138bpm

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr295783380

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2014.01.26. 18:01:56

Ha kulacsöves kulacsba eleve meleg, majdnem forró teát raksz, akkor az elég sokáig nem fagy meg, és az elején melegítit a derakat is. :) Mondjuk négy órát tuti nem bír, de féltávnál biztos folyékony még.

MárkA 2014.01.26. 19:51:49

Érdekes, mert pont azon töprengtem, valami vékony tatyó kéne a hidropakkomnak (eddig csak túráztam vele), hogy ha bringázni megyek, folyékony maradjon benne a lötty. Nyilván kulacsban előbb befagy, de hogy a hátadon is, az meglepett. Mondjuk a cső az gyanús, hogy megúszhatatlan.
Talán valami erősen hiperozmotikus cucc? (sóslé konkrétan)

lalitta 2014.01.26. 20:58:34

A csőre kapható termó takaró, de sokkal egyszerűbb visszafújni a tartalmát a tartályba. Ha csak egy kisebb zsákkal mész, azt lehet a kabát alá is venni.

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2014.01.27. 18:12:23

@lalitta: Ez a visszafújás eszembe sem jutott! Bár akkor gondolom csobogni fog a víz a hátamon, de ott egye meg a fene. :)

lalitta 2014.01.27. 21:06:25

@RabiMiki: Ha zavar, akkor vedd le a zsákod, fordítsd fejre és szívd ki a levegőt belőle. Így már fagymentes és nemcsobog.

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2014.01.27. 21:23:38

@lalitta: Persze, én is így szoktam, de csak indulás előtt. Menet közben már valószínűbb, hogy tojnék rá. :)
süti beállítások módosítása