Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Itt futok

SUUNTO Ambit3 Peak Sapphire

2014. szeptember 10. - RabiMiki

2014. szeptember elsején mutatta be a SUUNTO a népszerű Ambit sorozatának harmadik iterációját. Akárcsak az Ambit2 esetében, a hármasnál is két modellt jelentettek meg egyszerre, bár a korábbitól eltérő megnevezéssel. A csúcsmodell a "Peak", míg az olcsóbbik/egyszerűbb a "Sport" utónevet kapta a keresztségben. Két különbség is van közöttük. A Peak tartalmaz barométert a pontosabb magasság mérésre és az időjárási trendek követésére, illetve dupla kapacitású az akkumulátora a Sport modellhez képest: másodperces rögzítéssel elvileg 16 órát bír, ami perces rögzítéssel akár 50 órára is kitolható. Mindkettő igazi multisport óra, tehát egyaránt használható úszásra, bringázásra és futásra. No meg bármi másra, amit csak ki tudunk találni. Ezúttal mindkét típusból kapható "Sapphire" verzió is, ami acél lünettájával illetve zafírkristály üvegével tűnik ki a többi közül. Utóbbiaknál ezek a részek alumíniumból és ásványi üvegből készülnek, de egyéb képességeikben azonosak. Jó szokás szerint az összes óra kapható szívritmus jeladóval (ezek a "HR" jelűek), vagy nélküle. 

A3PS-01.jpg

Jelen cikk az Ambit3 Peak Sapphire HR verzióról szól, de a fentiek értelmében a felépítést leszámítva minden megjegyzésem igaz a nem-Sapphire típusú Peak-re is.

Felépítés

Hatalmas - úgy néz ki, mintha egy serpenyőt hordanék a kezemen. Az érzést fokozza, hogy a kristály teljesen sík és az acél lünetta is alig emelkedik csak felé. A négy torx csavar miatt kicsit kabinablak beütése is van. A lünettát és a szintén acél öt gombot leszámítva minden más műanyag, még a hátlap is.

A szíj puha és rugalmas, számomra sokkal kényelmesebb mint amilyen az Ambit2 típusokon volt. Sajnos pormágnes, így pár óra alatt teleragad szöszökkel. Két bújtatója is van.

Kicsit idegenkedtem az alul kitüremkedő GPS antennától, de be kell vallanom, hogy semmi gondot nem okoz. Hordás közben észre sem veszem, nem fordul el tőle a kezemen. Meglepő, hiszen kb. fél éve az Ambit2 próbálgatásakor nem ezt tapasztaltam. Mivel viszonylag vékony csuklóm van, így az antenna eléggé kiáll, ami nem szép. Négy napig hordtam úgy, hogy csak zuhanyzáskor vettem le, de soha nem akadt bele semmibe. Mégis, a nagy mérete mellett ez a kiálló izé a másik ok, amiért soha nem hordanám mindennapi óraként. Kivéve persze ha utazom, mivel akkor nem kell másik órával bajlódnom.

A gombok puhán járnak, de mégis nehezen nyomódnak be véletlenül. Nem kattannak, így bekapcsolva hagytam a gombnyomást jelző csipogó hangot, hogy odapillantás nélkül is tudjam, elég erősen nyomtam be őket.

A kijelzőt teljes egészében aktív pixelek borítják, így a kör teljes felülete kihasználható, ami jó dolog. A megjelenő karakterek könnyedén leolvashatóak minden nézetben, a karakterkészlet egyszerű és szép. Más, nagyobb, mint ami korábban volt. Sajnos a kijelző nem annyira kontrasztos, mint ahogy szeretném, de azért bőven használható.

ambit3-01.jpg

Alapbeállítás szerint a bal alsó (View) gomb hosszú lenyomásával invertálható a képernyő, tehát sötét háttér előtt világossal látszódnak a kijelzett karakterek. Ebben a módban a gyenge kontraszt még nyilvánvalóbb, mint a hagyományos beállításban. A háttér még nagy jóindulattal sem fekete, inkább csak valami kékes-szürke. Szerintem meglehetősen béna, nem is használom így.

Érdekes, hogy nem lehet igazán kikapcsolni, ha viszont nem mozdítom meg tíz percig, "elmegy aludni". Ilyenkor a kijelzőről eltűnik minden, de félóránként továbbra is követi és menti a légnyomás változását. A legkisebb pöccintésre azonnal felébred.

Sportmódok

Az Ambit3 beállítása pár alap funkciótól eltekintve az ingyenes Movescount.com oldal segítségével történik. Itt hozhatjuk létre például az egyes sportmódokat (bár alapból is kapunk egy csomót), Bármennyit, bár az óra "csak" tízet tud egyszerre tárolni. Mindegyik sportmódhoz külön definiálhatunk képernyőket (maximum nyolcat módonként), és megadhatjuk a GPS mérési és mentési gyakoriságot, illetve kiválaszthatjuk, hogy mely szenzorokat szeretnénk használni.

movescount01.JPG

ambit3-10.jpg

Képernyőnként sajnos maximum három adat jeleníthető csupán meg, amik közül a középső mindig nagyobb karaktereket használ. Persze lehetséges pár adat grafikus megjelenítésére is (pl.: magasság, szívritmus), ilyenkor ezek kitöltik az egész képernyőt. Érdekesség, hogy minden egyes nézethez négy alsó sort adhatunk meg, amik között a View gombbal lapozgathatunk. A nézetek közötti váltás csak egy irányba lehetséges, ami elég idegesítő, ha sok van belőlük.

movescount02.JPG

A nézetek és sportmódok beállítására a Movescount oldalon kívül használhatjuk az ingyenes Movescount Mobile alkalmazást is (iOS és Android), de magát az órát nem. Papíron nem tetszett ez a megoldás, de a gyakorlat az bizonyította, hogy sokkal gyorsabb és átláthatóbb ez a módszer, mint ha az órán magán állítgatom be az összes sportág összes nézetét. Egyetlen hiányossága, hogy nem lehet sportmódot duplikálni. Úgy könnyebb lenne hasonló, egymástól alig különböző tevékenységeket létrehozni.

Egyedi alkalmazások

A Movescount oldalon bárki készíthet egy viszonylag egyszerű "programnyelv" segítségével egyedi alkalmazást (Appot), ami valamely mért értékből számol ki egy másikat, amit megjelenít. Szerintem nem nagy dolog, és mivel nem lehet benne saját változókat kezelni, így nagyon egyszerű dolgokra korlátozódik a használhatóságuk. Jelenleg több ezer ilyen app érhető el, de többségük ugyanazt a problémát oldja meg (gyakran pont ugyanúgy), vagy totál hülyeség. Én kettőt használok, mindkettőt a túra módban. Az egyik megmondja, hogy mennyi idő múlva megy le- vagy kel fel a Nap (amelyik időpont közelebb van) az aktuális GPS koordináták alapján. A másik pedig megmutatja, hogy az adott magasságon hány százaléka a levegő oxigéntartalma a tengerszintihez képest. Roppant hasznos tudni, hogy mondjuk a Vértes csúcsán 96,5%. Biztos ezért nem soha kapok levegőt, mikor felérek...

Szenzorok

Talán a legnagyobb hardveres változás a korábbi típusokhoz képest a kommunikációs chip cseréje. Nincs többé ANT és ANT+, de van helyette Bluetooth 4.0 (BTLE). Vegyesek az érzéseim a cserével kapcsolatban. Egyrészt sajnálom, és nem csak azért, mert egy csomó nagyon szuper ANT+ szenzorom volt már. Jelenleg az ANT+ ügyesebb, mint a BTLE 4.0, mégpedig azért, mert az ilyen szenzorokat több fejegységhez is lehet párosítani. Használhatsz pl. a bringás szenzoraidhoz normális kilométerórát, vagy az edződ melletted bringázva figyelheti a futás alatti pulzusodat. A BTLE 4.0 nem tudja ezt, a 4.1 majd igen. Ha és amennyiben... Másrészről viszont a tiszta BTLE protokoll egyszerűbbé teszi az okosóra funkciókat, ugyanis szenzorok használata mellett is képes folyamatosan kommunikálni a telefonommal. Mondjuk az enyémmel pont nem, mert az Windows Phone. De ha mondjuk iPhone lenne, akkor tudna. :) Nagy kár, hogy jelenleg még csak tervben sincs az élő nyomkövetés funkció bevezetése, ami sok esetben hasznos tudna lenni.

Természetesen az órához kapot szívritmus szenzor is új típus, ami BTLE protokollt használ. Túl azon, hogy kisebb lett mint elődei (és már "csak" CR2025-ös elemet használ), van egy igazán nagy dobása. Van benne memória. Ez két dologra jó. Egyrészt kivédi az interferenciák okozta jelkieséseket, másrészt végre valahára lehet szívritmus jelet gyűjteni úszás közben. Ezzel eddig az volt a gond, hogy a modern 2.4GHz-es adatátvitelek (az ANT+ és a BTLE is ezt a frekvenciát használja) nem terjednek a vízben, így az órák nem láthatták az öveket. Persze most sem látja, de amint szárazra érsz, letölti a saját memóriájából. Nem újdonság ez a megoldás, pont a Suuntonak volt egy MemoryBelt nevű terméke, ami hasonló elven működött, de most először alapfunkció.

Futás

Ahogy a legtöbb sportóránál, így az Ambit3 esetében is a fő-fő sportmód a futás. A beépített GPS, barometrikus nyomásmérő, hőmérő és lépésszámláló szenzorokon kívül természetesen tudd szívritmusjeladót és külső lépésszámlálót is fogadni.

A GPS jel elkapás csupán pillanatok műve, hiszen minden szinkronizáláskor lementi a műholdak jövőbeni helyzetét. Érdekes, hogy amint megjön a jel, az azonnal a pontos koordinátákat mutatja, nem kell vele még a biztonság kedvéért egy-két percet várni.

Minden tökéletesen működik. A GPS pontos, az összes mért adat valósnak tűnik. Egyetlen észrevételem, hogy a lépésszám néha-néha szakadozik. Ez valószínűleg azért van, mert ilyenkor valamit csinálok a bal kezemmel, de ebben nem vagyok biztos. Nagy jelentősége számomra ennek nincs, hiszen több mint egy éve minden országúti futásomnál stabilan 180-182 a percenkénti lépésszámom, így ezzel nem igen foglalkozom már.

strava01.JPG

A szívritmus jel is nagyon stabil, gyorsan leköveti a változásokat. Hála a belső memóriájának, a jelben nincsenek szakadások, hiszen az esetleges kieséseket később visszatölti az óra a jeladóból.

Az összes szokásos beállítás, úgymint automatikus körök, riasztások, stb. elérhető. Két dolog hiányzik csak. Egyrészt nem igazán lehet normális résztávos edzéseket felépíteni, másrészt nem lehet evés/ivás riasztás megadni. Előbbi értelemszerűen a gyorsító edzésekhez, utóbbi az igazán hosszú futásokhoz jönne jól. Főleg nekem, aki hajlamos elfelejteni enni.

Ééééééés az óra legnagyobb hiányossága: nincs benne rezgető motor. Bár gyakorlatilag minden felhasználó könyörgött érte az első generációs Ambit bejelentése óta, de nem, a Suunto tojik a vevőire. Zenét hallgatsz (egyébként ne tedd!)? Zajos városban futsz? Pech... Vegyél Garmint, a Suuntonak nem kell a pénzed!

Futás után egy csomó érdekes adatot kapunk a szokásos (tempó, magasság, szívritmus) értékeken felül. Bár szerintem a Movescount felülete nagyon csúnya, de az elérhető adatsorok száma miatt hébe-hóba majd felnézek. A lenti képen például a pillanatnyi VO2 érték és a pillanatnyi R-R érték grafikonja látható. Utóbbiból például megtudhatom, hogy nagyjából 10-12 perc alatt állt be a szívem üzemi fordulatra. :)

movescount03.JPG

Nagyon tetszik, hogy a körök végén (akár automatikus, akár kézi) három adat is megjelenik. A kör átlagtempója, az épp befejezett kör száma, és a kör végéig mért teljes menetidő. Ez nagyon hasznos (főleg a kör átlagtempója) például résztávos edzéseknél. Szintén tetszik, hogy a kör száma jó nagy betűmérettel jelenik meg, ellentétben az összes eddigi órámmal.

Összességében maga rendszer, órástól, szoftverestől, elég vegyes képet mutat. Futás közben átlagos. Stabil és pontos, ami ma már nagy szó, de nem tud rezegni, és csak három adatcellát tud egyszerre megjeleníteni. A résztávos edzések nehezen tervezhetőek (könnyebb rá appot írni), így edzéstervek dolgában inkább gyenge. Futás után viszont minden létező adattal ellát, ez egészen kiváló. Kár, hogy STRAVA ebből nem sok mindent vesz át, de persze ez nem az óra vagy a Movescount hibája. Na jó, az utóbbi ártatlanságában nem vagyok biztos.

Bringázás

Kocabringás vagyok. Jelenleg nincs semmilyen BTLE bringás szenzorom, teljesítménymérőt pedig még csak nem is szeretnék. Épp ezért csak a HR alapcsomaggal mérhető dolgokat tudom rögzíteni tekerés közben, és ezek mind kiválóan működnek.

strava02.JPG

Természetesen a Movescount oldalán a bringázások alkalmával is megjeleníthető a futásnál már mutatott összes adat-extravaganza.

A kitüremkedő antenna rész miatt az Ambit3 nem túl feszesen áll az olcsó Decathlon márkájú kormány adapteremen. Egyelőre fogalmam sincs, hogy milyen adaptert kellene kerítenem hozzá. A csuklómon biztosan nem fogom hordani.

Érdekes újdonság, hogy a BTLE kapcsolatot kihasználva az óra kijelzőként tudja használni az okostelefonokat. Ez azt jelenti, hogy minden mérés és adatgyűjtés az órán történik, de a mért értékeket továbbküldi a telefonunkra, amit az megjelenít. Ezzel az ügyes húzással azt a problémát oldja meg, amire én egészen mostanáig a Bontrager NODE kilométerórámat használtam.

Úszás

Leszámítva a már említett szívritmus mérési trükköt, más újdonság nincs. Az úszásnemek felismeréséhez továbbra is be kell tanítani az órát, így nagyobb eséllyel ismeri fel csámpázásunkat a vízben. Akárcsak eldődje az Ambit3 is használható medencében vagy nyílt vízen. Utóbbi esetben természetesen van GPS, de ez csak azoknál az úszásnemeknél működik, ahol a kezünk tempónként kiemelkedik a vízből.

ambit3-12.jpg

Medencés edzéseknél az indulás előtt meg kell adni annak hosszát, amit szabadan állíthatunk 15 és 1200 méter közé. Azért egy 1200m hosszú medence nem lehet semmi... A megtett távot a fordulók automatikis érzékelésével követi, így egy hossz közepén nyilván nincs pontos adat. Természetesen számolja a hosszonkénti csapásaink számát, amiből utólag jópár úszáshatékonysággal összefüggő adat származik.

ambit3-13.jpg

A szívritmus jeladó folyamatosan igyekszik áttölteni az addig felügyelemlett méréseket. Ha pl. egy fordulóban összeérintem az órával, akkor az alatt a pár pillanat alatt több percnyi adatot átlő bele. Persze nincs gond, ha ezt nem tesszük - elég béna így siklani. Legkésőbb az edzés leállítása után, ha már kint vagyunk a vízből, áttöltődik minden, majd az edzés mentődik.

movescount05.JPG

Nem tudom, hogy miért, de a STRAVA oldalra nem töltődött át ez az edzésem. Kézzel kellett FIT fájlba exportálnom a Movescount-ról, majd feltölteni a STRAVA-ra. Miután beállítottam, hogy ez egy úszás volt, minden adat eltűnt, csupán az összefoglaló számok maradtak. Furcsa.

Természetesen, ahogy ez a fenti kivágáson is látszik, a Movescount szépen megmutat mindent.

Navigáció

Arra jöttem rá, hogy az Ambit3 sokkal inkább sport-, mintsem outdoor óra. Rögzíti, de nem igazán irányítja az edzéseimet. Igaz ez a résztáv edzések béna kezelésére, és sajnos igaz a navigációra is. Remekül és pontosan rögzíti, hogy hol és merre jártam, de viszonylag szűkösen méri az információt, ha azt kellene eldöntenem, hogy merre tovább.

A Movescounton keresztül (és csak így) letölthetünk az órára GPS nyomvonalakat, amiket vagy magán az oldalon találunk, vagy mi hozunk létre, vagy külső (pl. GPX) fájlból importálunk. A létrehozott útvonalat természetesen lementhetjük az Ambit3-ba. A pontosságával szemben nem lehetnek nagy elvárásaink, mivel a menthető pontok száma nagyon-nagyon korlátozott, és végsősoron minden nyomvonal pontok sorozatából épül fel. Minél kevesebből, annál pontatlanabb, darabosabb lesz a nyomvonal. 

movescount04.JPG

Útpontokat megadhatunk egy útvonal részeként, vagy koordinátáik alapján önmagukban. Sajnos importálni nem lehet őket. Ez azért gond, mivel a Movescount által használt tékép nem tartalmaz semmilyen turistautat/ösvényt, csakis az épített világ útjait. Így aztán lehetetlen bejölni és letölteni pár érdekesebb lokációt (kilátók, források, stb.) vagy trükkösebb elágazást. Az egyetlen megoldás amit ki tudtam találni az az, hogy a turistautak.hu térkép és Garmin BaseCamp program használatával kinézem a pontot, a koordinátáit pedig átmásolom a Movescount-ba. Béna, lassú, de működik. 

Ha a nyomvonal feltöltődött és az órát navigációs módban használjuk, akkor a nézetek között automatikusan megjelenik a térkép képernyő. Választhatunk, hogy vagy az egész útvonalat jelenítjük meg, vagy csak a szűkebb környezetünket. Sajnos nem nagyon lehet belenagyítani, ami egy ösvényekkel sűrűn behálózott területen problémás lehet. Látható továbbá a soronkövtkezó pont (ha van) légvonalban mért távolsága is.

ambit3-05.jpg

ambit3-06.jpg

ambit3-07.jpg

ambit3-08.jpg

Az óra nem tart rajta az úton, csupán a következő útvonal pont felé navigál. Légvonalban. A pont előtt kb. 50m-rel jelez, majd a pontnál ismét, és átállítja az irányt a következőre. Nincs ETA számítás, bár appot gondolom talán lehetne rá írni. Talán van is valahol már egy készen.

Van viszont ami ennél is jobban hiányzik. Mindkét korábbi Garmin órámon be lehetett állítani bármilyen GPS-es tevékenységhez (nem csak navigációhoz) egy térkép nézetet. Ebben a nézetben az eddig megtett útvonal csíkja volt látható, továbbá a környéken esetlegesen található pontok. Ismeretlen városban futva ez egy nagyon hasznos funkció volt, hiszen azonnal láttam, hogy merre vagyok a kiindulási ponthoz (többnyire a szállodám) képest és nagyjából merre kellene haladnom, hogy a kívánt távom végén pont ott találjam magam újra.

Jó hír viszont, hogy a navigáció bármikor indítható, akár egy már megkezdett aktivitás közepén is, illetve hogy végre van működőképes TrackBack funkció. Utóbbi az aktiválásáig rögzített nyomvonalat megfordítva visszanavigál a kiindulási pontra.

Aktivitásmérő

Gyorsan a száraz tények. Igen, az Ambit3 többé-kevésbé képes mérni a napi aktivitásunk szintjét. Óra üzemmódban (tehát amikor nem sportmódban van) három képernyőn tekinthetjük meg a státuszunkat. Láthatjuk az adott napon belüli energiafogyasztás görbéjét, az utóbbi hét nap oszlopdiagramját, valamint a teljes regenerációig hátralévő idő alakulását. Érdekes, hogy utóbbiba beleszámít az aktivitás szint, így a görbe nem okvetlenül egyenes. Ha sokat szaladgálok, akkor leáll (legalábbis az óra szerint) a regeneráció. A mért adatok jelenleg sehová semmilyen formában nem tölthetők le. Csak az van, amit az óra mér és kijelez. A mérés egyébként kcal-ban történik, lépésszámot nem látunk. Nincs alvás követés sem.

ambit3-02.jpg

ambit3-04.jpg

ambit3-03.jpg

Ez eddig mind szép és jó, bár szerintem javarészt értelmetlen. Úgy vélem, hogy egy aktivitásmérőnek csak úgy van igazán értelme, ha mindig rajtunk vagy nálunk van. Épp ezért azokat a típusokat tartom szerencsésnek, amik kicsik és kb. észrevétlenek tudnak maradni. Számomra a jelenlegi felhozatalból a legszimpatikusabb talán a FitBit One és a FitBit Zip, pont azért, mivel ezeket mondjuk az öv belső felén hordva egyáltalán nincsenek szem előtt. El tudom még fogadni a karkötő szerű megoldásokat is. Ezek még mindig nem túl feltűnőek (bár viselőjük részéről talán van valamiféle üzenetértéke is a dolognak), viszont jól látszik a kijelzőjük, így nyilván jobban motiválhat mondjuk egy Polar Loop mint az említett FitBit kütyük.

Azt viszont, hogy egy (sportos) karórába integráljuk butaságnak tartom. Nekem jelenleg négy karórám van, amit rendszeresen használok. Van amit öltönyhöz, van amit fűnyíráshoz, van amit a sima hétköznapokon, és persze van az Ambit3. Ha még a 21. században is hordasz karórát, akkor azt legalább részben kiegészítőként és nem feltétlenül a praktikus előnyei miatt teszed. Én biztosan nem adnám fel a választás szabadságát csak azért, hogy minden napom dokumentálva legyen.

Másfelől abban sem vagyok teljesen biztos, hogy a komoly GPS (multi) sportórák és a napi aktivitásmérők piaci szegmensei között túl nagy lenne az átfedés. Szigorúan magamból kiindulva azt látom, hogy a napom 95%-ában egy lusta dög vagyok, a maradékban futok vagy bringázok. Az aktivitásom tehát egyenlő a sporttevékenységemmel, minden más elhanyagolható. Anélkül is tudom, hogy lusta vagyok, hogy teleaggatnám magam mindenféle szenzorokkal. Nem kell, hogy egy kütyü figyelmeztessen arra, hogy most már aztán igazán felemelhetném a seggem a kanapéról. Ezért van a feleségem.

Okosóra

Biztosan bennem van a hiba, de én egyszerűen nem látom azt a problémát, amire egy okosóra lenne a megoldás. Persze ha nagyon akarom, tudok mondani egy-két olyan nyakatekert élethelyzetet, amikor kényelmesebben lehetne valamit megoldani csuklóról mint tenyérből, de ezeket leszámítva az ilyen bigyókat jelen formájukban értelmetlen kacatoknak tartom.

Különösképp értelmetlen, sőt, akár veszélyes is lehet, hogy az Ambit3-on már akár edzés közben is elérhetnek az üzenetek, hívások. Feltéve persze, ha a telefon a közelben van. Írtam már korábban is, de akkor most újra... Részben pont azért futok, hogy az ilyen dolgok ne érjenek utol. Sőt, ha lehet akkor el is felejtsem őket egy időre.

Mindegy, ez csak az én véleményem, és lehet, hogy kisebbségben vagyok vele. Mindenesetre az okosóra funkció működik, megjelennek az SMS üzenetek, levelek, hívások. Hurrá!

Legalább a BTLE kommunikáció okán ide tartozik az edzés adatainak telefonon/tableten keresztüli feltöltése. Ha az órát párosítottuk a telepített Movescount Mobile alkalmazással, akkor az elmentett edzések automatikusan az edzés végén, vagy kézzel indítva bármikor később letölthetők. Nagy piros pont jár az offline használhatóságért. Ha nincs internet kapcsolatunk, az adatok akkor is átkerülnek a mobil eszközre, ahonnan akkor töltődnek fel a Movescount oldalára, ha helyreállt a kapcsolat. Ez hosszabb utaknál lehet hasznos. Ahogyan már említettem, ez az alkalmazás használható az egyes sportmódok és az óra pár egyéb funkciójának beállítására is. Ismét csak remek megoldás olyan esetekre, ha nincs hozzáférésünk asztali géphez vagy laptophoz.

ABC óra

Végül, de nem utolsó sorban, az Ambit3 szinte teljesen egyenértékű a SUUNTO másik sikeres termékével: a Core ABC órákkal. A mélységmérési funkciót leszámítva pont ugyan azokat a funkciókat és pont ugyan úgy illesztették bele, mint a Core modellekbe. Nagyon örülök, hogy a barométer megkapta a Core "auto" profilját is, így nagyon pontosan képes megkülönböztetni az időjárásváltozás okozta légnyomás eltérést a szintemelkedéstől.

ambit3-11.jpg

Érdekes módon a barométer nézetben jelenik meg a GPS koordinátákból számított napfelkelte és naplemente információ is. Ezeket sajnos nem lehet kirakni a főképernyőre karóra üzemmódban.

Összegzés

Működik és pontos. Őszinte megkönnyebülés ez számomra a fenix2 után. A funkcióit nézve "kicsit" borsos áron mérik, de végülis megtehetik, hiszen a valóságban nincs ellenfele. Az Ambit3 Peak az egyetlen megbizható hegyi óra navigációs képességekkel. Sajnos.

ambit3-09.jpg 

Személy szerint jobban örültem volna, ha az okosóra és aktivitás mérő funkciók helyett inkább a navigációs részt csiszolgatják még a vantaai mérnökök, de nem így alakult. Azt viszont meg kell hagyni, hogy amit csináltak, mégha szerintem részben értelmetlen is, szépen működik.

Ha mondjuk egy év múlva az Ambit4-be kerülhetne rezgető motor, és a Movescount oldalt kicsit feltupíroznák normális résztáv edzés tervezővel ééés útvonal pont importálási lehetőséggel, akkor nagyjából lenne egy tökéletes termékük. Szeintem.

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr196682737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GV47 2014.09.11. 08:14:01

Hali,

Önálló (útvonaltól független) útpontokat POI-ként lehet a movescount-on létrehozni és az órára szinkronizálni. Az órán lementett POI-k automatikusan feltöltődnek a movescountra.

Gergő

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2014.09.11. 12:27:43

@GV47: Szia,
Nekem nem jött át egy pont sem az óráról, pedig van három, amit próbaképp létrehoztam már az első napon. POI-t hogy tudok létrehozni a Movescount-on? Útvonal részeként persze megy (lásd fenti képek), de önállóan nem. Sehol nem láttam erre eszközt. Segítenél?

GV47 2014.09.11. 12:43:04

Éppen "under maintenance" a movescount, nem tudom pontosan megnézni, de a POI-k a navigációs részen, de az útvonalaktól kölön pontban vannak. Ha nem találtad meg hol kell létrehozni a movescounton belül, akkor azért nem találod az órán létrehozott pontokat sem, mert azok sem az útvonalaknál/útpontoknál jelennek meg, hanem POI-ként.

Nekem úgy tűnik, a sima útpontok és a POI-k abban különböznek a Suunto szerint, hogy az útpont egy útvonal része, míg a POI önállóan értelmezett, noha mindkettő ugyanabból a 250-es keretből veszi el a helyet.

téglánakgyors · http://nemmaratonman.blog.hu 2014.09.11. 15:57:03

DC RabiMiki :) Ez egy igen korrekt teszt és bemutató lett, tényleg egy csomó plusz infó benne volt. Az ilyen magyar nyelvű, "közeli" leírásokat nagyon hiányolom. Már csak DK-t kellene rávenni vhogy, hogy az R-ről akár csak fele ilyen részletesen beszámoljon.

GV47 2014.09.11. 23:20:53

Szóval : movescount.com - 'Gear' a felső menüsorban - kiválasztod az órádat - az oldal közepén a 'Navigation'-t kibontva találod a POI-kat.

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2014.09.12. 16:01:12

@GV47: Tökéletesen igazad van, köszönöm! Szöveg javítva. :)

skx007 2014.09.12. 22:08:57

Ahogy @téglánakgyors írta, hiánypótló az ilyen, felhasználó által írt, részletes és jó bemutató. Semmi szponzorszag :)

Én elég régi Garminos vagyok, elég sokféle terméküket használtam (jelenleg is van három itthon), egy Fenix-szel futok. Tapasztalatom szerint a Garmin termékek minimum fél, de inkább egy év után válnak közel bug mentessé. Ezt a folyamatot én beta firmware-ek telepítésével igyekeztem lerövidíteni :)

Péter Holczer 2015.01.27. 14:18:50

Szia! Lehet, hogy onnan nézve hülye kérdés, de egy jelenleg 43gr-os órához viszonyítva érdekelne, hogy mennyire érezhető súly ez a 89gr (Sapphire esetleg több is?) a csuklón mondjuk "nyáron" (értsd póló+rövidgatya) és pl. úszás közben? Téli hegyi felszerelésnél nyilván nem is vehető észre, ahogy én ezzel a mostani 43gr-mal minden esetben így vagyok, de vajon ugyanez igaz-e a 89gr-ra is? (Irodában kipróbáltam egy kölcsön darabbal és elsőre bizony bőven érezhető volt a különbség, de lehet, hogy simán megszokja az ember és idővel ugyanúgy észre sem veszi?

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2015.01.28. 12:41:30

@Péter Holczer: Én sosem éreztem ezt problémának, nem is érzem, hogy rajtam van.
süti beállítások módosítása