Nem igazán szeretek úgy írni valamiről, hogy nem tudok egyetlen képet sem mutatni a témáról - márpedig itt most pont ez a helyzet. Tudtam, hogy nagy szenvedés lesz, épp ezért nem akartam még egy fényképezőgépet és/vagy a GoPro kamerámat is cipelni.
A dolgok közepébe vágva: jól sejtettem. Nagy szenvedés volt. Reggel hétkor volt a tömegrajt, és én azt a pár futót aki velem együtt rajtolt rögtön leléptem és az élre álltam. Orsozlányi víztorony, Majk, aztán Vértessomló. Ide szinte egyszerre érkeztem a pontőrrel, pedig már hat perce nyitva kellett volna lennie. Gyors pecsételés, és kocogtam is tovább. Épp csak kifordultam az ellenőrzőpontként működő kocsma teraszáról, amikor egy másik futó jött épp szembe (ezt a kis szakaszt oda-vissza is meg kellett tenni). Hát ez meg honnan a csudából került ide??? Vértessomló után egy kicsivel ért utol. Marha gyors! Futottál már ekkorát? - kérdi, miután lecsekkoltuk, hogy mindketten a leghosszabb távon vagyunk. Aha. - mondom. Mindig nagyon kommunikatív vagyok, ha futás közbeni beszélgetésről van szó. Én még nem, de majd most! - mondja. Akkor lehet, hogy nem is olyan gyors, csak szimplán tapasztalatlan, gondolom reménykedve, és nézem, ahogy pár perc alatt eltűnik a szemem elől.
A következő ellenőrzőpont Csákányospusztán van, a Mária-szakadék végében. Te vagy az első! - mondja a srác és pecsétel. Biztos? - kérdezem, de csak bológat. Hát akkor ennyi volt. 18km és kolléga eltévedt/kiállt. Két pohár szörppel ünneplem meg visszakapott első helyem, elmesélem a pontőrnek, hogy volt előttem már valaki, aztán lassan elindulok vissza a szakadék sziklásabbik felén.
Új-Osztásnál hárman örzik a pontot, váltok velük pár kedves szót - megbeszéljük, hogy bár ez nem verseny, de azért kurva jó dolog vezetni. Aztán robogok is tovább egy számomra eddig ismeretlen ösvényen Várgesztesig. Ismerős arc köszön rám a ponton. Kérdi és én megnyugtatom, hogy tökéletes a jelölés, akkor se tévedhetnék el, ha akarnék. Unalmas földút Vérteskozmáig, valamiért nem igazán szeretem ezt a szakaszt. Kozmán a helyi templom kertjében van a pont. A bringások 40km-es távja is erre jön, így itt van izó. Iszok is két pohárral, majd feltöltöm vele a mostanra félig kiürült Gatorade palackom, és megyek tovább.
A zöld sávon kemény a felfelé a Nagy-Bükkre, de talán méginkább kemény lefelé. Nagyon laza a talaj jókora ágak és kövek borítják az utat. Aztán kiérek a Csákvári útra. Innen kb. 3km a házunk. Mostanra már magasan jár a Nap, nagyon kezd melegem lenni. Pecsételés az árnyékos sörsátorban hűsölő pontörnél (Te vagy az első!), majd elkezdődik egy hosszú hullámvasút a Gém-hegyig. Sok az emelkedő, de ez az utolsó árnyékos rész, így igyekszem kiélvezni.
A Gém-hegy ligetes tetején fejbevág a meleg. Alig egy-két fa. Valahogy lekocogok Gántig, ahol a pontőrök nagyon megörülnek nekem. A környéken zajlik egy tájfutó verseny is, és már több ottani versenyzőt invitáltak egy pecsétre, de egyiknek sem kellett. :) Én elfogadom. Ellátás nincs, de nem is kell. Pár méterre van egy közkút. Itt tartom az első nagyszervízt. A cipőmből kirázom az összegyűlt homokot, újratöltöm a hátizsákom, eszek valamit a magamal hozott cuccokból, majd leveszem a pólóm és benyomom a csap alá. Azt hiszem leáll a szívem, amikor visszaveszem, de pár másodperc múlva már nagyon jól esik. Bevizezem a sapkám is, a fejembe nyomom, hátizsák vissza, kocogás tovább. Most jön a legrosszabb rész. Hosszú, sunyin emelkő homokos földút, majdnem Kőhányásig. Percek alatt megszárad a pólóm és a sapkám, egy örökkévalóság, mire beérek a fák alá.
Kőhányáson pogácsáva kínálnak, de nem tudnék ilyen szárazat lenyelni, így köszönettel visszautasítom. Egy kis víz, pecsét, majd átballagok a közkútig (nem ivóvíz!), ahol újra bevizezek mindent. Már csak egy emelkedő!
Tempósan gyaloglok felfelé a Gesztesi-vár irányába. Egy önellenőrző pont, majd "összefutok" egy sráccal, aki a 40km-es távot próbálta futni. Innentől egymást előzgetve, futva, sétálva jutunk el Majkig, ahonnan együtt folytatjuk. A jelölések itt már alig látszanak, a rövidebb távot teljesítők szépen lekoptattak mindent. Persze a helyismeret és az Ambit segít.
Több rövidtávost látok össze-vissza kacsázni Oroszlány utcáin, én viszont tartom a kijelölt távot. Ezen már nem múlhat semmi.
A célban ücsörgök egy kicsit, átveszem az érmem és az emléklapom, pár szó Lovas Mátyással, majd valahogy elbotorkálok a kocsimig és hazavezetek.
Lényegesen rövidebb időt terveztem, de elégedett vagyok. Nagyon nagy volt a hőség (kb. 35-36C), rengeteg a kitett pusztaság, de mégsem adtam fel. Azt hiszem most sikerült ügyesen eltalálnom az ivás ritmusát, és talán jót tett az is, hogy a hátizsákomban lötyögő víz mellé vittem magammal izót, két VitaTigrist és két hasonló kiszerelésű Kubu gyömölcspürét is. A pontokon szörpöt ittam, ha volt. Ez így együtt fel tudott szívódni, így nem szomjaztam el magam túlságosan. Hasznos tapasztalat ez a jövőre nézve.
Az útvonal a Vérkör rövidített változata, kicsivel talán több szinttel. Kemény. Máshogy, de szerintem legalább annyira megterhelő, mint az UTH52 volt pár hete. Szívesebben mászok négykézláb, vagy szaladok át patakokon, mint hogy órákon át süsse a Nap a fejemet. Némi képzavarral, nekem egyértelműen a Nap az Achilles sarkam. :) Most mégsem tudott kicsinálni, sőt, nyertem egy nemversenyt, ami azért már önmagában sem annyira szar érzés.
