Szinte minden szaladgálós ismerősöm, legyen bár on-line vagy off-line, a holnapi Spar-ra készül. Ki mekkorára. Engem viszont annyira nem vonz, hogy egy nagyváros kellős közepében koptassam az aszfaltot, így erre a hétvégére (is) egy nagy terepkört terveztem. Ezúttal a Bakonyt néztem ki, amit alig ismerek, annak ellenére, hogy milyen piszok közel van. A Bakonyi Barangolás teljesítménytúra 40-es távját választottam, ami elsőre (és sokadjára is) kicsit ijesztőnek tűnt, de a tíz és fél órás szintidő miatt legalább attól nem kellett tartanom, hogy nem kapom majd meg a jól megérdemelt kitűzőmet.

Előző este nagy zuhé volt Bakonybél környékén, amit élőben követtem az idokep.hu oldalán, áldassék a nevük. Nem voltam boldog, mivel jelenleg nincs bejáratott terepcipőm. A Merrell még csak egyszer volt a lábamon, így abban nem mertem elindulni. Szóval maradt a "mindenes" Saucony Virrata cipőm. Viszonylag párnázott, 0mm-es emelésű, nagyon könnyű. Viszont cseppet sem vízálló (mondjuk ez nem gond, mivel gyorsan ia szárad), és a talpa sem csúszós földutakra lett kitalálva. Persze választásom az nem volt, így reggel fél hétkor beleugrottam, és elindultam Bakonybél felé.

A fotós felem imádta ezt a látványt, a futós nem annyira

Rajt/Cél

Simán ment minden, könnyen megtaláltam a Rajt/Cél területet, ami a helyi általános iskola kopott tornatermében volt. Ja kérem, ez nem stadion! Neveztem (1500Ft), kitöltöttem, szükségtelen motyókat visszahánytam a kocsiba, és fél órával a rajt zárása előtt, 8:01-kor rányomtam a START gombra. Addigra volt aki már másfél órája úton volt.

Kezemben a túra GPS műszeremmel (előző este az itiner alapján megrajzoltam majd feltöltöttem rá az útvonalat), csuklómon a futó órámmal, szép kényelmesen elkezdtem kifelé szaladni a faluból. Aztán alig egy kilométer után majdnem pofára estem egy sáros emelkedőn. Mindkét lábam kicsúszott alólam.

Szerencsére hamar beértem az erdőbe, így volt mibe megtörölni a sáros tenyereimet

Még az ötödik alaklommal sem rezgett az AutoLap 1k a csuklómon, amikor kétszer is át kellett kelnem egy kis patakon a Kertes-kői szurdokban. A második átkelésnél az előttem caplató fickó egy pillanatra leblokkolt, én meg csobb! bokáig a vízben. Remek! Még az út nyolcadát sem tettem meg, és már volt egy majdnem esésem, és beázott az egyik cipőm.

Az első ellenőrző állomás, mögötte a patak

Nem voltam boldog. A lábam cuppogott és csúszkált a sárban, csomószor kerültem egy újabb esés határára. Aztán egyszer csak, minden előjel nélkül, valahol félúton Zirc felé, kisütött a Nap, és ezzel egy csapásra minden bajom elmúlt! A cipőm pikk-pakk megszáradt, a kedvem is rögtön jobb lett.

Süss!

Zirc felé előzöm a túrázókat

Újra remekül ment minden. Gond nélkül értem be Zircre, majd indultam el Borzavár majd onnan Szépalmapuszta irányába. Zirc egyik lejtőjén futottam egy jóval 5:00 alatti ezret. Néha megálltam fényképezni és természetesen pecsételtetni a pontoknál, de ettől eltekintve végig futottam. Nem gyorsan, de egyenletesen.

Második ellenőrző állomás, Zirc-Parkerdő

Szürkemarha bikák a Szépalma Hotel kertjében

Harmadik állomás, Szépalma

A szépalmai megállónál a pecsét mellé kaptam egy nagyon szép almát is (meglepő, mi?). Ezt rágcsálva vágtam neki a táv utolsó tizennégy kilométerének. Az csak egy béna mini-maraton, innen már minden oké lesz!

Tekeres-kút-árokig tényleg minden oké is volt. Találkoztam egy sráccal, aki a 70-es távot futotta. Ötödszörre. Szerinte könnyű, sima liba.

Aztán jöttek olyan szakaszok, ahol az egész út víz alatt volt. Ügyesen megúsztam száraz lábbal, de sokat kellett ugrálnom, nagyon lelassultam. Bödön-kúton ittam két pohár szörpöt, és elkezdtem a táv legkeményebb mászását. Felfelé a Bakony csúcsára, a Kőris-hegy legtetejére.

Felfelé

A hegyen gyaloglásra váltottam, és a lábamra támaszkodva küzdöttem fel magam a csúcsig. Szép volt, kemény volt, örültem, mikor végre felértem.

Kilátó a Kőris-hegy csúcsán

Ami viszont itt következett, az meglepett. Nagyon meredek, nagyon csúszos lefelé, sziklákkal. Még a túrabotos emberek is estek-keltek. Egész gyorsan haladtam, de nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne seggfék legyen a dologból. Nem lett, de nagyon elfáradtam. Még fényképezni is elfelejtettem.

A hetedik és egyben utolsó pecsétet Bakonybél mellett a Barátok útján kaptam meg. Kb. ez volt az a pont, mindössze két és fél kilométerre a végétől, ahol elfogytam. Közel öt órája futottam már, ezen a szakaszon ráadásul teljesen egyedül. Senki nem volt körülöttem. A GPS-t is ritkábban néztem, kétszer el is vétettem a helyes irányt. Aztán jött egy rövid aszfaltos szakasz, ami nagyon szép volt, de már csak azért fényképeztem le, hogy addig is megállhassak.

Alibi fotó

Összekaptam magam kicsit, és futottam tovább. Mégse érhetek be a célba úgy, mint egy poroszkáló zombi! A végén jött még egy kis emelkedő, amibe belesétáltam. Talán tudtam volna futni is, de semmiképp sem gyorsabban, mint ahogy felgyalogoltam. Mikor felértem ennek a neve sincs dombnak tetejére, megláttam magam előtt alig 100m-nyire Bakonybél lakóházait. Leírhatatlan érzés volt. Ráadásul az utca, amerre mennem kellett, végig lejtett! Megtáltosodtam, gyorsan robogtam a cél felé, és meg sem álltam a tornaterem ajtajáig.

Cél regisztráció

Nem volt épp tömeg. Kérdeztem is a szervezőt, aki felírta az adataimat és kitöltötte az emléklapomat, hogy hányan értek be már a negyvenesen? Te vagy az első - mondta. Én? Én! :)

Saucony Grid Virrata

Ettem egy vajas-lekváros kenyeret, rádobtam pár pohár szörpöt és hazavezettem. Otthon ittam egy sört a fürdőkádban, miközben néztem, ahogy a lábamról leázó sárdarabkák lassan úszkálnak körülöttem. Az élet szép!

39,61km - 1104m+ - 5:05:54 - 7:43 - 143bpm