Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Itt futok

Bakonyi Barangolás 40 (39,6k)

2013. október 12. - RabiMiki

Szinte minden szaladgálós ismerősöm, legyen bár on-line vagy off-line, a holnapi Spar-ra készül. Ki mekkorára. Engem viszont annyira nem vonz, hogy egy nagyváros kellős közepében koptassam az aszfaltot, így erre a hétvégére (is) egy nagy terepkört terveztem. Ezúttal a Bakonyt néztem ki, amit alig ismerek, annak ellenére, hogy milyen piszok közel van. A Bakonyi Barangolás teljesítménytúra 40-es távját választottam, ami elsőre (és sokadjára is) kicsit ijesztőnek tűnt, de a tíz és fél órás szintidő miatt legalább attól nem kellett tartanom, hogy nem kapom majd meg a jól megérdemelt kitűzőmet.

Előző este nagy zuhé volt Bakonybél környékén, amit élőben követtem az idokep.hu oldalán, áldassék a nevük. Nem voltam boldog, mivel jelenleg nincs bejáratott terepcipőm. A Merrell még csak egyszer volt a lábamon, így abban nem mertem elindulni. Szóval maradt a "mindenes" Saucony Virrata cipőm. Viszonylag párnázott, 0mm-es emelésű, nagyon könnyű. Viszont cseppet sem vízálló (mondjuk ez nem gond, mivel gyorsan ia szárad), és a talpa sem csúszós földutakra lett kitalálva. Persze választásom az nem volt, így reggel fél hétkor beleugrottam, és elindultam Bakonybél felé.

IMG_0908.jpgA fotós felem imádta ezt a látványt, a futós nem annyira

IMG_0910.jpgRajt/Cél

Simán ment minden, könnyen megtaláltam a Rajt/Cél területet, ami a helyi általános iskola kopott tornatermében volt. Ja kérem, ez nem stadion! Neveztem (1500Ft), kitöltöttem, szükségtelen motyókat visszahánytam a kocsiba, és fél órával a rajt zárása előtt, 8:01-kor rányomtam a START gombra. Addigra volt aki már másfél órája úton volt.

Kezemben a túra GPS műszeremmel (előző este az itiner alapján megrajzoltam majd feltöltöttem rá az útvonalat), csuklómon a futó órámmal, szép kényelmesen elkezdtem kifelé szaladni a faluból. Aztán alig egy kilométer után majdnem pofára estem egy sáros emelkedőn. Mindkét lábam kicsúszott alólam.

IMG_0911.jpgSzerencsére hamar beértem az erdőbe, így volt mibe megtörölni a sáros tenyereimet

Még az ötödik alaklommal sem rezgett az AutoLap 1k a csuklómon, amikor kétszer is át kellett kelnem egy kis patakon a Kertes-kői szurdokban. A második átkelésnél az előttem caplató fickó egy pillanatra leblokkolt, én meg csobb! bokáig a vízben. Remek! Még az út nyolcadát sem tettem meg, és már volt egy majdnem esésem, és beázott az egyik cipőm.

IMG_0912.jpgAz első ellenőrző állomás, mögötte a patak

Nem voltam boldog. A lábam cuppogott és csúszkált a sárban, csomószor kerültem egy újabb esés határára. Aztán egyszer csak, minden előjel nélkül, valahol félúton Zirc felé, kisütött a Nap, és ezzel egy csapásra minden bajom elmúlt! A cipőm pikk-pakk megszáradt, a kedvem is rögtön jobb lett.

IMG_0915.jpgSüss!

IMG_0917.jpgZirc felé előzöm a túrázókat

Újra remekül ment minden. Gond nélkül értem be Zircre, majd indultam el Borzavár majd onnan Szépalmapuszta irányába. Zirc egyik lejtőjén futottam egy jóval 5:00 alatti ezret. Néha megálltam fényképezni és természetesen pecsételtetni a pontoknál, de ettől eltekintve végig futottam. Nem gyorsan, de egyenletesen.

IMG_0918.jpgMásodik ellenőrző állomás, Zirc-Parkerdő

IMG_0919.jpgSzürkemarha bikák a Szépalma Hotel kertjében

IMG_0920.jpgHarmadik állomás, Szépalma

A szépalmai megállónál a pecsét mellé kaptam egy nagyon szép almát is (meglepő, mi?). Ezt rágcsálva vágtam neki a táv utolsó tizennégy kilométerének. Az csak egy béna mini-maraton, innen már minden oké lesz!

Tekeres-kút-árokig tényleg minden oké is volt. Találkoztam egy sráccal, aki a 70-es távot futotta. Ötödszörre. Szerinte könnyű, sima liba.

Aztán jöttek olyan szakaszok, ahol az egész út víz alatt volt. Ügyesen megúsztam száraz lábbal, de sokat kellett ugrálnom, nagyon lelassultam. Bödön-kúton ittam két pohár szörpöt, és elkezdtem a táv legkeményebb mászását. Felfelé a Bakony csúcsára, a Kőris-hegy legtetejére.

IMG_0921.jpgFelfelé

A hegyen gyaloglásra váltottam, és a lábamra támaszkodva küzdöttem fel magam a csúcsig. Szép volt, kemény volt, örültem, mikor végre felértem.

IMG_0922.jpgKilátó a Kőris-hegy csúcsán

Ami viszont itt következett, az meglepett. Nagyon meredek, nagyon csúszos lefelé, sziklákkal. Még a túrabotos emberek is estek-keltek. Egész gyorsan haladtam, de nagyon kellett koncentrálnom, hogy ne seggfék legyen a dologból. Nem lett, de nagyon elfáradtam. Még fényképezni is elfelejtettem.

A hetedik és egyben utolsó pecsétet Bakonybél mellett a Barátok útján kaptam meg. Kb. ez volt az a pont, mindössze két és fél kilométerre a végétől, ahol elfogytam. Közel öt órája futottam már, ezen a szakaszon ráadásul teljesen egyedül. Senki nem volt körülöttem. A GPS-t is ritkábban néztem, kétszer el is vétettem a helyes irányt. Aztán jött egy rövid aszfaltos szakasz, ami nagyon szép volt, de már csak azért fényképeztem le, hogy addig is megállhassak.

IMG_0923.jpgAlibi fotó

Összekaptam magam kicsit, és futottam tovább. Mégse érhetek be a célba úgy, mint egy poroszkáló zombi! A végén jött még egy kis emelkedő, amibe belesétáltam. Talán tudtam volna futni is, de semmiképp sem gyorsabban, mint ahogy felgyalogoltam. Mikor felértem ennek a neve sincs dombnak tetejére, megláttam magam előtt alig 100m-nyire Bakonybél lakóházait. Leírhatatlan érzés volt. Ráadásul az utca, amerre mennem kellett, végig lejtett! Megtáltosodtam, gyorsan robogtam a cél felé, és meg sem álltam a tornaterem ajtajáig.

IMG_0925.jpgCél regisztráció

Nem volt épp tömeg. Kérdeztem is a szervezőt, aki felírta az adataimat és kitöltötte az emléklapomat, hogy hányan értek be már a negyvenesen? Te vagy az első - mondta. Én? Én! :)

IMG_0924.jpgSaucony Grid Virrata

Ettem egy vajas-lekváros kenyeret, rádobtam pár pohár szörpöt és hazavezettem. Otthon ittam egy sört a fürdőkádban, miközben néztem, ahogy a lábamról leázó sárdarabkák lassan úszkálnak körülöttem. Az élet szép!

39,61km - 1104m+ - 5:05:54 - 7:43 - 143bpm

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr945565257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Izmi Tom 2013.10.13. 13:58:25

Gratula. Szep idot mentel ezzel a pulzussal. Ilyenkor a telefonoddal vagy a Ricoh GRrel keszited a fotokat?

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2013.10.13. 15:31:01

@Izmi Tom: A feleségem szuper kicsi Canon IXUS100-as gépe volt nálam.
És köszi! :)
süti beállítások módosítása