A keddi terepfutásom egészen jól alakult. A vasárnapi 30k-s táv rövidített változatát futottam, benne egy még ismeretlen ösvénnyel. Nagy élmény volt, mivel ez a kb. 2000m hosszú rész enyhén bár, de folyamatosan lejtett, szűk volt és kanyargós, tele sziklákkal és kidőlt fákkal. Pont, ahogy szeretem. :)

Némi kellemetlenséget jelentett, hogy mind a két talpamon, a lábpárnáim alatt, valami nyomott. Olyasmi érzés volt, mint amikor kavics szorul az országúti cipőm talpába. Mivel a Minimusban voltam, így ezt a lehetőséget gyorsan el is vettem, és igyekeztem nem foglalkozni az egésszel. Laza talajon nem is volt gond, alig éreztem, de aszfalton jól kivehetően nyomott. El nem tudtam képzelni, hogy mi a fene lehet az.

Aztán mikor hazaérve felfedeztem, hogy mi bizergálta a lábam tizennyolc kilométeren keresztül, nagyon elszomorodtam.

A cipő talpát, súlycsökkentés okán, nem fedi teljes egészében a kopásálló, kék VIBRAM, csupán elszórt hatszögekként van jelen a sárga, EVA habra hajazó rétegen. A hab puha, a VIBRAM kemény és ellenálló. Úgy tűnik, hogy a hatszögek valahogy elkezdtek belenyomódni a puha habba, kis dombocskákat képezve a cipőm belsejében, a talpam alá. Értelemszerűen ott, ahol a legnagyobb a terhelés: a lábfejem elülső részén, ahová természetes futási stílusban érkezni szokás. Ezek a dombocskák kezdtek el zavarni, és küldték nyugdíjba a kedvenc lábbelim, mindössze 362km után.

Szégyen, mivel ez tervezési hiba. Nagyobb, vagy akár összefüggő VIBRAM réteget kellett volna használnia a New Balance-nak, elkerülendő ezt a fajta benyomódást. Szomorú vagyok, mivel az MT10V2 volt a legkényelmesebb, legdinamikusabb és legszebb futócipőm.

Remélem a hétvégéig megérkezik az utódja.