Na, ezt most szívből utáltam. Az van ugyanis, hogy ráakadtam az első igazán rossz terepfutó útvonalra. Ma délelőtt a feleségem kivitt kocsival Lillafüredre, ahonnan én a Bükkön keresztül visszafutottam anyósomékhoz. És nem igazán tetszett, amit láttam.

Az egész azzal kezdődött, hogy a HR szenzorom egyszerűen nem akart működni, így a sokadik próbálkozás után végülis mérgesen visszadobtam a kocsiba. Ott egye meg a fene, hülye Garmin, az anyádat!

Tudom, le kellene már mosnom a kocsit

Aztán a parolóból felfutottam Fehérkőlápára. Ez tetszett. Komoly emelkedő vastagon borítva csúszós avarral. Sajnos hatalmas volt a köd, így a csúcsról nem igazán volt kilátás.

Fehérkőlápai csúcs, mögötte a nagy semmi

Egyetemista koromban sokszor jártam itt, bár többnyire más útvonalon:

22 évesen (az ott igazi por, nem valami béna effekt)

Innen tovább a Z- ösvényen, ami a turistaházig még szép is. Utána viszont, ahogy véget ér az emelkedő, nagyon kiürül a táj. Mondjuk a sűrű köd sem segített. Meglehetősen eseménytelem volt az út Bükkszentkeresztig.

Kicsivel Bükkszentkereszt előtt

Utána jött egy kis aszfalt, aztán vissza az erdőbe. Innentől kétféle látnivalóm akadt. Egyrészt a kb. tíz méterenként elhelyezett szemétkupacok (sitt és kommunális hulladék felváltva), másrészt a talicskivál felszerelkezett bennszülöttek, amint épp az erdőt hordják haza. Rezsicsökkentés és Magyar Csapat. Rögvalóság, amit utálok látni. Gyűlölöm, ahogy szétverünk magunk körül mindent. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy mennyire igaza volt Smith ügynöknek a Mátrixban.

Egy jó szakasz volt csupán, a Vöröskőtől induló régi (áthúzott) P- ösvény a bányáig. Ez egy valódi, benőtt, szűk ösvény, ahol gyakran kell félrekotorni a belógó ágakat az útból és lehúzott fejjel futni.

Valakinek beszót a tábla, ki kellett rúgni

Bánya

A nem túl szép bánya után jött még pár hatalmas dagonya, aztán átfutottam a futószalag alatt és egy valami mellett.

Valami, mellette a futószalag

Innen Tapolca és Görömböly, aztán már be is estem a csodálatos Hejőcsabára.

A hejőcsabai cementgyár

Erre soha többet nem fugok futni. A fehérkőlápai emelkedő tetszett, ezt szeretném majd résztávos edzésként több ismétlésben futni (mondjuk háromszor?), az utána következő turistaházban pedig tavaly nagyon finom volt a sztrapacska (bár fejlámpával kellett vécére menni, mert áram az nem volt). Az útvonal további tizenhét kilométere viszont elkeserítő. Nem hittem volna, hogy van olyan 17000 méter hosszú lejtő, ami ne tetszene, de van. Ez. Mert ez szar, mert azzá tettük.