Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Itt futok

VII. Káli futónap (20,6k)

2015. május 17. - RabiMiki

Nem nagyon szeretnék sokat írni erről a rendezvényről, mivel nem igazán van mit. Szép idő, szép útvonal, kicsit amatőr szervezés. Találkoztam Rókával, Lacival és Péterrel, hála nekik kicsit gyorsabban teltek a rajt illetve az eredményhirdetés előtti üres órák. Köszi!

Könnyű országúti félmaraton tempóval kezdtem, ami hiba volt. Bár nincs benne sok szint (308 métert mért az órám), de az útvonal elég kacskaringós, illetve sok benne a földút, így a választott tempóm kicsit soknak bizonyúlt a végére. Mivel már csak egy hét van hátra az UTH-ig, így nem nagyon akartam lesavasodni: az utolsó kb. három unalmas kilométerre szépen lelassultam. Nehéz volt, mert mentem volna, de most valahogy győzött a józanabbik felem, ami egyébként nem szokása. Úgy számoltam, hogy korosztályos (senior, basszus!) harmadik helyen érek be, de tévedtem. Volt a legelején egy korombeli pasi, akit nem is láttam, így végül negyedik lettem. Hülyén hangzik, de örülök, hogy elszámoltam magam, mivel így nem kezdtem el versenyezni az általam korosztályos másodiknak vélt futóval. Akkor ma nem tudnék elmenni futni. :)

r0002156.jpg

r0002158.jpg

r0002160.jpg

Az a vicc, hogy ez volt csupán a harmadik félmaratoni (oké, ez egy kicsit rövidebb volt most) versenyem. Többször futottam ultra távot, mint ekkorát, nincs is igazán rutinom benne.

Hát ennyi. Könnyű lötyögésnek szántam, aminél azért egy kicsit több lett, de talán nem annyira, hogy gátoljon az UTH sikeres teljesítésében. Izgulok.

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr677466664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Péter Holczer 2015.05.17. 23:23:02

Welcome (to) Senior ;) - nem tudtam még eldönteni, hogy annak örüljek-e jobban, hogy valójában megnyertem a Seniort (12 km-en), vagy annak, hogy ezzel együtt besoroltak a felnőttbe a negyedik helyre, és így az eredményhirdetésből is kimaradtam :D
Egy biztos: sok sikert Neked az UTH-ra! :)

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2015.05.18. 07:12:49

szerinted volt benne 300 szint? Endomondo pont ugyanennyi távot mért, de csak 100m szintet, viszont a sok hullámzás az kifoghat rajta. Nekem nem tűnt emelekedősnek, de belegondolva nem volt sok teljesen sík rész, mindig volt vmi enyhe dudor a pályában.

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2015.05.18. 20:17:54

@Péter Holczer: Az szép! : És persze köszi!
@rrroka: Szerintem ez reális, elég sokat mentünk enyhén felfelé, néha még kilátás is volt.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2015.05.18. 20:40:59

@RabiMiki: már át is írtam az edzésnaplómban! :) a strava 406-t ír, most nézem. :)

RabiMiki · http://ittfutok.blog.hu 2015.05.19. 07:50:30

@rrroka: Á, a Strava mindig többet mond. Képes a Velencei-tó déli partjára berakni 100m-t, miközben az órám mér kettőt. :)
süti beállítások módosítása