Hétfőn meló után elindultam a szokásos rövdke utamra Helsinkibe. Az út közel két és fél óráig tart, így már jó késő volt, mire leszálltunk. Ezúttal a belváros tőszomszédságában volt a szállásom, útközben a taxi elrobogott a Suunto székház mellett. Legközelebbi utamon meglátogatom őket. Mármint a gyártást. Komolyan. Helyi idő szerint már majdnem éjfél volt, mire ágyba kerültem.

Másnap munka, majd munka után egy rövidke futásra indultam. Helsinki belvárosa annyira össze-vissza, hogy egyszerűen képtelen voltam összerakni és megjegyezni egy normális útvonalat. Az utca nevek hossza sem segített. Mivel ez volt az első futásom a VérKör után, nem akartam se túl gyorsat, se túl sokat futni. Egyszerűen csak elindultam valamerre (mint kiderült, kb. észak felé).

Hamarosan szembe találtam magam a világ egyik legjópofább dolgával. Egy természetes sziklafalak között futó gyalagos/bringás úttal. Persze, hogy ki kellett próbálnom.

Elindultam arra, amerre a fenti kép is néz, de hamar vége lett. A végén kicsit kiszélesedett az út, és volt pár tereptárgy is. Egykosaras kosárpálya és egy ilyen felirat:

Fogalmam sincs, miért vannak alatta csíkok. Mindegy is... Megfordultam, és elfutottam a másik végéig, illetve kicsit azon túl is, a finn parlement épülete előtti parkig. Onnan vissza az előbbi végéig, aztán vissza a szállóba. Hét kilométer, alacsony pulzuson. Pont elég volt.

Gyors zuhany, aztán mentünk is vacsorázni. Összesen négyen voltunk magyarok, ami sokkal szórakoztatóbb, mint amikor egyedül utazom. Szóval kimentünk a kikötőbe, ahol a rutinosabb kollégák már ismertek egy kellemes helyet. Steakhouse, természetesen. Ettünk, én csak egy burgert és egy lapos almás pite szerű valamit. Fincsi volt minden, főleg a pite, de talán nem ért meg a dolog két és fél óra ücsörgést.

Szerdán ismét munka, este újabb étterem. Ezúttal egy finn mexikói étterem lánc (Amarillo) helyi intézményébe látogattunk, de én elfelejtettem fényképezőgépet vinni. Lefekvés előtt még felmentem a szálló tetejére, hogy legalább egy képem legyen az alattunk elterülő térről.

Reggel taxi, reptér. A reptéren megleptem magam egy kis aprósággal. Duty Free, érted...

Így legalább volt mit csinálnom a hazaúton, mivel persze sör az továbbra sincs a Finnair járatain.

A VérKör egy 77km hosszú "instant" körtúra a Vértes-hegységben. Teljesíthető gyalogosan, futva, vagy kerékpárral. A teljesítés választott módjától függ a szintidő. Mindenki akkor indul, amikor csak akar (ezért instant). Az időmérés az útvonal hat kijelölt pontján elhelyezett QR kód leolvasásán keresztül működik. További információ: www.verkor.hu

Hogy nekem ezt ki kell próbálnom, azt már abban a percben tudtam, amikor az év elején először hallottam róla. Egy ultra táv, ami áthalad Csákváron? Két utcányira a házunktól? Ott a helyem! A terv az volt, hogy valamikor szeptember vége felé, amikor még van 12 órányi a napfény (ennyi a futva teljesítés szintideje), de már nincs túl meleg, nekivágok. Aztán pár napja rájöttem, hogy ez nem fog működni. Szeptemberben a Vértes nagy részét lezárják - kezdődik a vadász szezon. Mivel a fejlámpát inkább kihagytam volna, így kedden rájöttem, hogy ha még idén meg akarom csinálni, akkor most szombaton kell nekiugranom a feladatnak. Regisztráltam, neveztem, mindent elolvastam, és elkezdtem nagyon izgulni.

Az útvonal letölthető GPX formátumban, amit mind a túra GPS készülékemre, mind a fenix2 órámra letöltöttem az ellenőrzőpontok koordinátáival egyetemben. Készítettem még egy "analóg" itinert is magamnak. Csak a célban tudtam meg, hogy ez is letölthető lett volna. :)

Szombaton reggel 5:30-kor kelt az óra. Betolok egy banánt híg tejes-mézes kávéval, elrágcsálok egy fél energia sütit, bepakolok a hátizsákomba mindent, és elindulok kocsival Oroszlány felé.

1. szakasz: Rajt - Csákányospuszta

Az útvonal az oroszlányi uszoda abalakában elhelyezett QR-kód leolvasásával indul. Mire odaérek és leparkolom a kocsit, már szépen kivilágosodott, így nem nehéz kiszúrnom a kód helyét. Elrendezgetem magamon a hátizsákom, aztán lekattintom a rajt kódot és elindulok.

Oroszlány, Majk, majd az ötödik kilométernél már Vértessomló. Az út enyhén emelkedik. Somló előtt van egy aprócska erdős rész, amibe egy szűk kis "rókalyukon" keresztül lehet bebújni. A közepén kis völgyecske és patak. Nagyon tetszik!

A falu végétől elkezd emelkedni az út, és én érthetetlen módon beállítok egy új szegmens rekordot a Strava-n. Az útvonal első igazi kihívása a Vitány-vár meglátogatása. Kicsi a domb, de sziklás, gyökeres, meredek. Négykézlábas. A várat a nyár elején már meglátogattuk a fiammal, így csak egy fénykép erejéig állok meg, és már robogok is lefelé a KL jelzésen.

Eseménytelen az utam a fába faragott Szűz Mária arcképig, amit észre sem veszek, annyira arra figyelek, hogy el ne vétsem az elágazást. K-ról át a K+-ra. Minden oké. Valami kis domb, és már rongyolok is lefelé. Itt kell lennie az elsó kódnak, száz méterrel az elágazás előtt, ahol visszatérek a K ösvényre. Hopp! Hiszen ez már a K! Na, akkor vissza... Futok vissza, de nincs sehol a VK jelű fa. Biztos, hogy ez volt az az elágazás? Újra le. Igen, tényleg ez. Oké, akkor újra vissza, GPS elő. Meg is lett a pont.

16,66km - 514m+ - 1:58:04 - 7:05 - 138bpm

2. szakasz: Csákányospuszta - Új-osztás

A Mária-völgy gyönyörű! Jó nagy sziklák, köves és helyenként elég meredek ösvénnyel. Kemény, és igyekszem nem túltolni, hiszen nagyon az elején vagyok még.

Most már a fafaragást is észrevettem. :)

Körtvélyespusztán két elágazást is benézek, de mindkettőt viszonylag hamar észreveszem és javítom. Nem igazán használom a GPS-t, a saját itineremmel megyek. A gond csak az, hogy néhány elágazásból egyik irányba sem látszik jelzés. Ilyenkor tippelek. Minden átkozott alkalommal rosszul. :)

Ettől eltekintve könnyű az utam Új-osztásig, ahol ezúttal könnyedén rálelek a VK fára. Van némi kilátás is.

6,65km - 252m+ - 49:54 - 7:41 - 137bpm

3. szakasz: Új-osztás - Csákvár

A korábbiakhoz képest unalmas és könnyű szakasz vezet Csákvárra, a Vadászkápolnához. Új-osztásról le a Fáni-völgyi aszfaltra, amin elég gyakran futok, bár ellentétes irányban. Nem örülök az aszfaltnak, bár legalább haladok. A völgy végén aztán újra terep, a Meszes-völgyön fel a Három Szarvas útig. Régebben gyakran montiztam erre. A Három Szarvas útnál átállok az S ösvényre, ami az utolsó szakasza a leghosszabb edzőkörömnek.

A Vadászkápolnánál vár a Családom.

12,87km - 162m+ - 1:27:00 - 6:46 - 136bpm

4. szakasz: Csákvár - Gém-hegy

Már csak pont egy maraton van hátra, vetem oda a fiamnak. Elrágok egy fél banánt és megyek is tovább. Ezt a szakaszt tényleg nagyon jól ismerem. Át Csákváron a Z jelzésen, majd fel a Gém-hegyre. Csákváron, ahogy az ismerős utcákon futok, kezd nagyon melegem lenni. Nincs semmi árnyék. Hát igen, nem véletlenül szerettem volna szeptemberben futni. Örülök, mikor végre visszaérek az erdőbe.

A negyedik pontnak a helyét jól ismerem, több hónapja már, hogy kiszúrtam egy családi kiránduláson. Nincs térerő, így egy kicsit sétálnom kell tovább Gánt felé, mire sikerül regisztrálnom. Nem gond, valahol olvastam, hogy ez lesz. Telefonnal a kezemben nem merek futni, még csak két hete kaptam, nem kellene lezúznom.

8,38km - 177m+ - 1:06:43 - 7:58 - 139bpm

5. szakasz: Gém-hegy - Géza-pihenő

Kicsit még felfelé haladok a Gém-hegy tetejéig, ahol arcon vág a meleg. Innentől hosszú kilométereken át nincs semmi árnyék. Tipikus vértesi, ligetes hegytető. Jóval Gánt után lesz majd csak újra némi árnyék. A csúcsról egy elég technikás lejtő következik Gántig. Szeretem ezt a szakaszt felfelé futni, talán jobban is megy, mint lefelé.

Itt veszem észre, hogy fáj a jobb lábamon a kisujjam. Érzem ahogy egy hólyag növekszik rajta. Igyekszem úgy lépni, hogy ne nagyon terheljem. Láttam egyszer egy képet valakinek a kisujjáról, ami szinte ki sem látszott egy hatalmas nagy véres hólyagból. Tutira veszem, hogy az enyém is olyan.

Mire beérek Gántra már folyamatos a fájdalom. Melegem is van. Kezdem utálni ezt az egészet. Több mint 45 kilométeren vagyok túl, de még nagyon sok van hátra. Ki kellene szállni.

Van itt egy közkút, ami általában működik. Leülök a mellette lévő fa árnyékába, megiszom a magammal cipelt mindkét VitaTigrist, feltöltöm a hátizsákom tartályát, és átgondolom a lehetőségeimet. Jó lenne kiszállni, kényelmes, fájdalommentes. Egy sms a szervezőknek, egy hívás a feleségemnek, és fél óra múlva már otthon is lehetek. Rose-fröccs! Vagy mehetek tovább úgy, hogy minden lépés fájni fog. Minden rohadt lépés harminc valahány kilométeren át!

Az eredeti célidőm tíz óra volt, amit eddig kényelmesen hoztam, sőt, némi előnyöm is volt. Ezt nyilván buktam. Viszont bár lassan, de még fájós lábbal és bebiceghetek valahogy szintidő alatt. Rengeteg időm van. Arról nem is beszélve, hogy nagyon akarom azt az érmet, és nagyon akarom ezt a 77km-t. Végig! Úgyhogy felállok, és elkezdek kocogni. Aszfalt, ami nem segít, de el tudom viselni.

Gánt után következik az egész táv számomra legpusztítóbb szakasza. Hosszú, unalmas, kitett szekérút. Sehol egy árnyék. Meredeken tűz rám a déli nap, pillanatok allatt megszárad a fejemre húzott vizes csősál. A vállamon üldögélő kisördög elégedetten röhög.

Nagy sokára visszaérek a fák közé, majd elhaladok a Géza-pihenő mellett. Itt még sosem jártam, de nincs kedvem még azt az extra öt métert sem megtenni érte. Majd máskor. Innen még egy kilométer és el is érem az ötödik pontot.

9,83km - 254m+ - 1:34:55 - 9:39 - 134bpm

6. szakasz: Géza-pihenő - Várgesztes

Hét és fél óra alatt érek el az 56. kilométerhez. Tök más terep, de ilyen hosszú volt a Mátrabérc. Az keményebb terep volt, de nem volt semmi bajom. Most van és fáj. Lassan, de tudok kocogni. Az ösvény kellemesen lejtős. Látok egy csomó őzláb gombát.

Aztán újra kiérek a fák közül. Tűz a Nap, fáj a lábam, porzik az út. Ráadásul elkezdtek fájni a lábpárnáim is. Kényelmesen futható szakasz lenne ez a K ösvényig, de én szinte csak sétálok néha-néha belefutva. Egyszer már jártam erre, évekkel ezelőtt.

Mindszentpuszta után rátérek a K-ra, ami egy újabb ismert szakasz. Nem felejtek el felkapni egy botot, hogy utat vágjak magamnak a csalánoson át. Pár azért csak megcsíp. Másodjára érintem az aszfaltot. Innen már csak négy kilométer Kőhányásig, de még egy hosszú emelkedő. Ezen a szakaszon én tartom a Strava rekordot, de most eszembe sem jut futni. Elmegy mellettem egy bringás. Alig gyorsabb nálam, tudunk beszélni. Kiderül, hogy ő is a VérKört tolja, és hogy van mögöttem pár órával egy második futó is. Ha mindketten ügyesek vagyunk, a másik futó lesz a huszadik sikeres teljesítő. A bringás haverja nem is megy el mellettem, egy tempóval megyünk felfelé, a Csáki-vár mellett.

A célban tudom meg, hogy a bringásnak nem sikerült. Tizenhárom másodperccel csúszott ki a nyolc órás keretből.

Három kilométer lejtő és kocogás, le Kőhányásig. Kint van a Családom, aminek nagyon örülök. Iszok, kiszórok mindent a hátizsákomból, és megyek. Fél liter vizem és egy gélem maradt. De már csak tizenkét kilométer és van még majdnem három órám! Az a hülye hólyag. Még innen is lenne esélyem tíz órán belül beérni, ha nem fájna úgy... Mindegy! Igyekszem nem foglalkozni többet a tíz órával, az új cél a szintidőn belüli teljesítés, nem elfelejtve, hogy még vezetnem is kell.

Várgesztesig egyetlen emelkedő maradt, amit végig sétálva teszek meg. Találkozom Eszti kollégámmal és a családjával. Elsőre meg sem ismer. :)

Rátérek az S ösvényre, eligazítok két lovas lányt, és regisztrálom az utolsó pontot a cél előtt.

16,93km - 374m+ - 3:04:22 - 10:29 - 121bpm

7. szakasz: Várgesztes - Oroszlány

Benyomom az utolsó gélt. Az órámra nézve látom, hogy három órája nem ettem semmit. Valószínűleg ezért is volt ekkora szenvedés ez a rész. A gél hamar rendberak. Egy rövid pisiszünet, egy gombafotózás, és szinte "repülök" Majk felé.

Ez a szakasz teljesen ismeretlen számomra, és elég rosszul jelölt. Kétszer el is vétem. Az egyik alkalommal fél kilométer extrát gyűjtök be, de már nem érdekel.

Elfutok a Bányamúzeum bejáratát jelző görbe bánya-támoszlopok mellett. Állítólag az egyik volt kollégámék állították. Újra aszfalt. Majk. Kiiszom a hátizsákom.

Két évig dolgoztam Oroszlányban. Soha nem neveztem volna szép városnak. Most mégis, ahogy kocogok befelé a Majki úton, gyönyörűnek látom. Oroszlány tábla! Te csodás!

Valamiről még akartam egy képet csinálni, de nem igazán sikerült.

Két kilométer és már ott is vagyok a célban. Tizenkilencedik sikeres teljesítőként, jóval szintidőn belül. A szervező csapat kint vár és tapsolnak. Regisztrálom a cél kódot, kezet rázok és beszélgetek a srácokkal, akikkel most találkoztam harmadszor.

8,67km - 56m+ - 1:16:32 - 8:50 - 119bpm

Sikeresen hazavezetek, majd egész este a legújabb és legszebb érmemet nézegetem. A kisördög sértődötten kussol a vállamon.

Sajnos amint (újra) elkezdtem bringázni, észrevettem, hogy alig-alig látom a kormányra erősített fenix2 órám inverz (un. negatív) kijelzőjét. Futás közben nincs vele bajom, de mondjuk nem is remeg annyira a kezem, mint a kormányom. A tükröződések sem segítenek. :(

Szerencsére van megoldás.

A képen látható Bontrager NODE 1.1 bringás kilométeróra ANT+ kompatibilis, és a Tempe kivételével az összes bringás szenzoromat felismeri. Sőt, ha lenne teljesítménymérőm, akkor még azt is.

Egyszerre akár öt értéket is meg tud jeleníteni, ami marha jó dolog. A fenti sorban mindig a pontos idő és a mozgással töltött idő látható. Ezeket a mezőket nem lehet változtatni. Középpen, óriási számokkal az aktuális/átlagos/maximális sebesség jelenik meg. Köztük az óra jobb oldalán lévő nagyobb gombbal válthatok. Nem szoktam, nekem elég az aktuális. Van még mellette két kis nyíl (ezek a fenti képen nem látszanak), ami az aktuális sebesség viszonyát mutatja az átlagsebességemhez képest. Alul egy vagy két érték jeleníthető meg, ami lehet a távolság és a csatlakoztatott szenzorokből érkező egyéb adatok valamelyike. Nálam ez a pedálfordulat és a távolság. Ha alul két cellánk van, akkor a távolság csak egész kilométerekben jelenik meg.

Tekerés végén minden mért adat átlagos és maximális értéke visszanézhető, illetve megadja az egyes szívritmus zónákban eltöltött időt is. A zónák természetesen testreszabhatók. A tárolt adatok nem tölthetők át sehová, de erre nincs is szükség, illetve ennyi pénzért talán nem is lehet elvárni.

Mióta megvettem, a fenix2-t csak az adatok rögzítésére illetve a szívritmus trendem megjelenítésére használom.

Menet közben soha nem szoktam a hőmérsékletet nézegetni, de akartam valami olyan képet, amin az órámon is látszik valami mért érték. :)

Szerintem ez egy nagyon jó cucc, és ha már egyébként is tele a bringád ANT+ szenzorokkal, akkor igazán kedvező áron kaphatsz hozzájuk egy remek kijelzőt. Létezik egy némileg fejlettebb változata is, NODE 2.1 néven. Abban van barometrikus magasságmérő és hőmérséklet szenzor is, dupla ennyi pénzért.

Pár hete "felszerszámoztam" a bringám. A GPS pontatlanságának kiküszöbölésére vettem egy sebesség szenzort - a GARMIN új mágnes nélküli megoldását. A szenzor bármelyik kerékagy köré rögzíthető (praktikusabb a kisebb átmérőjűre) egy puha gumi pántlikával. A forgás frekvenciáját a benne lévő gyorsulásérzékelővel méri. Természetesen a pontos méréshez az órán be kell állítani a kerék kerületét, bár elvileg automatikus kalibációra is lenne mód a fenix2 órámmal. Bevallom, ezt nem próbáltam.

Használata esetén a szenzorból származó sebesség és távolság jel felülírja a GPS vevő által mértet, így utóbbit csak az útvonal csiganyomának mentésére használja az óra.

Ahogyan a futásnál is nagyon fontos a helyes lépésszám, úgy bringázáskor is legalább annyira az a megfelelően magas csapásszám (értsd: pedálfordulat). Mivel ez nekem érzésre sosem ment, így a sebesség szenzorral együtt gyorsan vettem egy ilyen szenzort is. A működés és a rögzítés elve itt is teljesen hasonló - szerencsére már ide sem kell mágnes.

A fel- és leszerelésük csak egy pillanat műve, így pl. a pedálfordulat-mérőt horhatjuk akár spinning edzésre is, ha épp erre támadna gusztusunk. Mondjuk én biztosan elveszíteném már az első alkalommal.

Mindkét szenzor ANT+ protokollt használ, és minden probléma nélkül kapcsolódtak az órámhoz. Elég sokat tekertem már őket, és még soha nem tapasztaltam jelvesztést. A pontosságukat persze nem tudom megítélni, de az biztos, hogy konzekvensen ugyan oda esnek az egész kilométerek, és a csapászámom is reálisnak tűnik.

A fenti kép egy könnyed ötven kilóméteres tekerést mutat a Strava oldalamról. Természetesen a fordulatszám görbe szakadásai a gurult szakaszok. Igen, tudom, hogy lefelé is szabad tekerni, de az én szintemen, ráadásul kompakt hajtóművel (50/11 a leggyorsabb áttételem) tök értelmetlen.

Hogy őszinte legyek, a sebesség szenzor nélkül is tudnék teljes életet élni. Országúton nem hiszem, hogy jelentős eltérést tudna produkálni a GPS-által mért távolsághoz képest. Felénk nincsenek alagutak. Más lenne persze a helyzet, ha terepen tekernék. A sok kis forduló, az erdős részek, a szűk völgyek nem barátai a GPS csippeknek. Ilyenkor tényleg lehet értelme egy ilyen kütyünek.

A pedálfordulatszám szenzor viszont nagyon hasznosnak bizonyúlt. Mostanában ez az egyetlen érték, amire igazán figyelek tekerés közben. Rájöttem, hogy eddig túl lassan, és túl erősn tekertem. Mióta igyekszem a lábankénti csapásszámot 80 környékén vagy inkább kicsivel felette tartani, sokkal könnyebben mennek az emelkedők, sőt, még gyorsultam is. Ami egyébként vicces, hiszen mióta odafigyelek, szinte alig használom az igazán gyors áttételeket. Messze még a nap, amikor majd kinövöm a kompakt áttételt. :)

Több sportóra csak a kombinált (sebesség és pedálfordulat egyetlen egységben) szenzorokkal kompatibilis, mivel sokáig ez volt a praktikus/modern megoldás. Fontos, hogy a kombinált szenzornak más a profilja, mint a fenti két szenzornak, így nem biztos, hogy működnek majd az óráddal. Ha ilyet szeretnél, két dolgot kell leellenőrizned. (1) Fontos, hogy az órád ANT+ kompatibilis legyen. (2) A menüben külön szenzorként kell tudd aktiválni deaktiválni a sebesség és a fordulatszém szenzorokat. Ha csak olyat látsz, hogy Speed/Cadance, így egyben, akkor sajnos felejtős a dolog.

Zúzós hetem volt Dániában. A száraz tények: öt éjszaka, két szálloda, két átfesztiválozott este, megszámlálhatatlan megbeszélés, egy családlátogatás, két tüzijáték, öt steak, tizenhat óra alvás, négy repülő, három futás. Most kicsit fáradt vagyok.

Vasárnap este Hétfőn hajnalban érkeztem Sabro-ba. Pár óra alvás után a taxi reggel 7:15-kor várt rám. 21:15-re estem vissza a szállodába, sok órányi konferencia, végtelen mennyiségű kaja és sör után. Aztán elmentem futni egy tizest. Szerencsére még volt némi fény, mivel persze fejlámpát azt nem hoztam.

Másnap reggel újra meló, majd újabb céges vacsora. Utána bejelentkezés a szokásos silkeborgi Radisson Blu szállodába, majd futás a szokásos körömön a Hosszú-tó partján.

Szerdán egy hosszú és unalmas előadás délig, steak, aztán látogatás a főnököm farmján. Sokadjára jöttem rá, hogy imádnék Dániában élni. Elsősorban nem azért mert szép, tiszta, rendezett, nyugodt és gazdag ország, hanem mert itt élnek leginkább olyan módon az emberek, ahogy szerintem is élni érdemes. Azokra a dolgokra figyelnek, azokkal foglalkoznak, amikkel szerintem mindenkinek kellene. Család, birtok, belső béke. Talán nem véletlen, hogy az ország 60%-a rendszeresen fut.

Benyomtunk egy jó nagy tortát, amit a főnököm felesége sütöt, közben szépen sorban végigkóstoltuk az összes saját gyártású likőrjüket. A dánok marhára értenek az édességekhez, annyi szent. Főnökömék egyébként csak a saját maguk által termesztett dolgokat eszik (épp most ültet 3500 almafát), méztől a gyümölcsig mindent megtermelnek. Kivéve persze a húst, amit a szomszédos bio farmról vesznek (évente egy-egy fél marhát és malacot), vagy kilőnek egy-két őzet a földjükön.

A torta után visszagurultunk Silkeborgba, ahol újra kajáltunk. Lazac, bárány darabkák, steak, süti, majd elmentünk az aznap kezdődő silkeborgi fesztiválra. A város minden köztere tele volt emberekkel, mindenféle játékokkal, és persze sörsátrakkal. Három-négy nagyobb sátorból szólt az élő rock, amit a sörpadoknál üldögélő úri közönség szorgos italozás mellett élvezett. Rengeteg ember, fiatal és öreg, nagy csapatok és csendes párok, semmi hőbörgés. És semmi szemetelés. Egyetlen eldobott papírpoharat sem láttam sehol. Igaz, mindenhol volt szemetes.

Éjfélkor tüzijáték, és egykor már aludtam is. Nem emlékszem mennyit piáltam aznap, de sokat. Futás nem volt. :)

Csütörtök reggel ismét 7:15-kor volt a találkozó a szálloda előtt. Kicsit szét voltam csúszva. Meló délután négyig, délben steak. Taxival vissza a szállodába, majd egy rövid alvás után elmentem futni.

Erre a délutánra/estére már nem volt közös program - a kínai és amerikai kollégáim már elindultak hazafelé. Nem is nagyon bántam, legalább volt egy kis időm egyedül mászkálni a városban. Nézelődtem, pár sör mellett meghallgattam pár számot a sátrakban, ettem minden vackot, megnéztem a második tüzijátékot, és kettőkor már aludtam is.

Nem mondom, hogy könnyen ment reggel az ébredés, de valahogy csak sikerült levánszorognom a taxihoz. Billund, Amszterdam, és délután hatra már otthon is voltam.

Most két hétig nem utazom sehová. Aztán pár nap Helsinki, majd röviddel utána újra egy hét Dánia. Mindezek előtt viszont lesz még egy nyárbúcsúztató családi hétvégénk Füreden.