Valami furcsa oknál fogva tavaszra kinőttem a szeretett Merrell Trail Glove cipőmet. Mivel ebben az évben volt/van pár ultra távú tervem, így a helyére mindenképp valami minimalista, de azért valamennyire párnázott cipellőt kerestem. Nincs sok ilyen, így vizonylag hamar ráakadtam az INOV-8 TrailRoc 247-re. Majd egy rövid 10km-es kocogás után lefutottam benne a Mátrabérc Trail 56 kilométerét. Kicsit aggódtam, de semmi bajom nem lett, még egy vízhólyag sem nőtt tőle a lábamon.

Négy éves kislányom szerint "ez a legszebb cipőd". Szerintem inkább LEGO színei vannak, ami nem olyan nagy baj. Szeretem a LEGO-t. 

Külső talp: Végre egy minimalista cipő, aminek normális (értsd: bütykös) terep talpa van. Persze nem annyira bütykös, mint mondjuk a télen használt MudClaw-nak, de azért sokkal jobb és erőteljesebb, mint a korábbi terepcipőim. A bötykök szép egyenletesen borítják a talp egészét, a sarok alatt fordított (fékező) kialakítással. Nem tudom miből készült a talp, de az eddigi beletolt közel félezer kilométer semmit nem koptatott a bütykökön. Ugyanakkor kellemesen hajlékony is.

Aszfalttól a sárig mindenhol jól vizsgázott. Az oldaltartása nem olyan jó, mint a MudClaw-nak, könnyen megcsúszik oldalra - az oldalra lejtő ösvényeken kicsit figyelni kell. Ettől eltekintve viszont hibátlan, sosem éreztem bizonytalannak.

Csillapítás: Pont olyan, mint amilyenre vágytam. Minimalista, nulla milliméter emeléssel, de azért van benne némi anyag. Persze ebben is lehet érezni az út minden rögét, de nem annyira mint a Trail Glove-ban vagy a New Balance Minimusban. Ahogyan a fenti kép is mutatja, a csillapító réteg nem túl vastag, így még jó közel lehetünk a talajhoz, amit én nagyon szeretek.

A csillapítás persze sokat segít a durva sziklákon és a hosszabb távokon, de valahogy sokat elvesz az élményből, amikor rövidebbeket futok. Nem fáj ha sarkazok, de nem is érzem annyira az ösvényt. Valamit valamiért.

Aszfalton futva sem érzem át a bütyköket, aminek nagyon örülök. Utálom érezni a talpamon a cipő talpának mintázatát.

Felsőrész: Oké, szép LEGO színei vannak, de ennyi. Szellőzhetne jobban, tarthatna jobban, és lehetne puhább a sarokrésze. Az sem lenne baj, ha a nyelv normálisan rögzíthető lenne, és nem indulna el mindig oldalra. Ez a második INOV-8 cipőm, így a véleményem nyilván nem megalapozott, de az eddigi tapasztalataim alapján ez az INOV-8 gyengesége. Marha jó talpakat készítenek, a dizájn is rendben van, de a felsőrészek... Jóindulattal átlagosak, ami annyi pénzért, mint amennyit elkérnek értük szerintem joggal kifogásolható.

Hogy valami pozitívumot is említsek a felsőrésszel kapcsolatban - a fűző pont megfelelő hosszúságú.

Összegzés: Bár lehetne jobb, főleg felül, de végül is a gyakorlatban semmi problémát nem okoztak a gyengeségei. Ugyanakkor szépen megvédi a talpamat a hosszabb távokon, ami természetesen jó dolog. Ezért vettem. Ugyanakkor rövidebb távokan nem annyira mezítlábas az érzés, nem annyira közvetlen a talaj kapcsolat. Épp ezért egészen biztosan veszek majd egy nagyobb Merrell Trail Glove-t is mellé, amint látok egyet akciósan.

Két versenyen voltam, kétszer tévedtem el. :) Elkezdtek csípni a kullancslegyek, ami valahol megtiszteltetés. Hiszen mégis csak a szarvasok élősködőiről beszélünk...

Elkezdődött a nyár, amit én elég nehezen viselek. Mostantól kb. szeptemberig túlélő üzemmódban ketyegek. Semmi más nem érdekel, csak hogy valahogy túléljem a melegebb napokat. A tavalyi nyár elég sokat erősített rajtam ezzel a megközelítéssel, remélem hogy idén sem lesz máshogy.

Jó ideje vágytam már egy bringára, amit most végre meg is vettem. Nem azt amit terveztem, de nem bántam meg. Télen átépítem oszágútivá, addig jó lesz így "fitnesz" gépként.

Átalakult a Garmin Connect weboldal, nincsenek már meg a régi riport nézetek, így sajnos nem tudok nem tudok olyan nézeteket beszúrni ide, mint ahogy azt korábban tettem. Éljen a fejlődés... :(

Jó, mi? Na mindegy. Havi terep 167km, aszfalt 104km, bringa 240km. Ennyi.

update: Sikerült, bár elég bénán fest:

Szombat este méltó módon ünnepeltük meg az év (majdnem) leghosszabb napját. Pók Janó szervezésében lehetett futni a szokásos agárdi parkolóból Velencén át a Bence-hegyre, majd a kilátótól vissza. Nem voltunk túl sokan, talán hatvanan, és abból páran csak Velencéig mentek, majd onnan vissza a parkolóban. Nekik ez így kb. 13km volt.

Mikor eldurrant a rajtot jelző papírzacskó, még viszonylag világos volt. Kb. 1km után értem be az első két futót, és szépen mögöttük haladtam nagyjából 4:40-es tempóval. Nem volt túl meleg, minden rendben ment, bár kicsit álmos voltam. Az új bringa úton futottunk, ami kicsit kacskaringós, viszont sokszor ment ki egészen a partig, ami nekem nagyon tetszett. Mondjuk a sok bogár nem annyira. Itatópont Velencén, de nálam volt kézikulacs, így meg sem álltam. Valahol az új Korzón ért be még két futó, aztán megkezdtük a mászást a Bence-hegyre. Janó világító mécsesekkel jelölte ki a kritikus fordulókat. Nem a szerpentinen mentünk, hanem egy kis utcán egyenesen fel a csúcsra, a kilátó melletti parkolóig. Kemény volt, előztem egy bringást. Hatodiknak értem fel, aztán loholtam is lefelé. A futók többsége akkor kezdte meg a mászást, amikor én már teljesen leértem a hegyről.

Természetesen eltévedtem egy kicsit Velencén, kb. 500 métert adtam hozzá a teljes távhoz. Még egy zsákutcát is sikerült találnom. Az fájt. :)

Visszaúton az egyik kocsmából a Mr. Alkohol szólt, és én elégedetten állapítottam meg, hogy nem felejtettem el behűteni az esti sörömet. Annyira jó vagyok!

Ötödiknek értem be, mivel volt egy előzésem a fenti itatónál. Futás utána térdig megmártóztam a tóban. Már jó! Aztán evés-ivás és már indultam is.

22,94km - 139m+ - 1:50:30 - 4:49 - 157bpm

Kezd nagyon elegem lenni az Fenix2 órámból. Nagyon úgy tűnik, hogy ez egy olyan outdoor GPS óra, ami képtelen GPS jelet fogni erdőben. Vicces, nem? Már akkor is pontatlan, ha olyan közúton futok, ami főlé részben belógnak a fák (közel sem teljes a takarás). Erdőben viszont egyszerűen leáll.

Például tegnap egy rövidke 11km-es terepfutásra indultam. A GPS jel a második kilométer környékén ment el, és soha többet nem jött vissza. Még akkor sem, amikor kiértem a takarásból. Gondoltam kicsit játszom vele, és leállítottam az órát a Resume Later funkcióval. Ilyenkor kikapcsolja a GPS-t, de nem zárja le a tevékenységet, így az később folytatható. Aztán újra aktiváltam mindent, de ekkor meg az istennek nem akarta megtalálni a HRM övet. Leállít, úja sport módba lép. Semmi. Oké, átugrom a HRM jelet, majd futok nélküle. Footpod-ot sem látja. Király. Szóval valamiért leállt az ANT+ csip. Elmentettem az aktivitást, kikapcsoltam az órát, majd újraindítottam. Minden működött. GPS jel megjött kb. 3 másodperc alatt, minden szenzort látott. Elkezdetem futni. Amint beértem a fák alá a GPS jel erőssége azonnal lezuhant 2 pálcikára, és az óra elkezdett szarakodni. Állítólag 3:26-os tempóval szaladtam egy köves lejtőn. Aha. Nyilván.

Kicsit böngészve a netet azt találtam, hogy az újabb GARMIN órákba (Forerunner 10/15/220/620 és a Fenix sorozat) a jól bevállt GPS csip helyett valami noname szart pakoltak. Nem csoda, hogy a 910xt-vel sosem voltak ilyen gondjaim.

Cseszhetem a navigációs funkciókat, ha képtelen megmondani, hogy hol vagyok. Szép dolog, hogy tud térképet kezelni, de ha csak egy nagy kérdőjel villog a pozíciómnál, azzal kitörölhetem.

UPDATE: Azóta rájöttem, hogy a legutóbbi firmware frissítés kikapcsolta WAAS vételt. Visszakapcsoltam, és a szélviharban tekertem egy jót. Nagyon pontosnak tűnik a jel, még az is látszik, hogy az úttest melyik oldalán haladtam. Pár perce pedig megjelent a legújabb (3.3) firmware. Telepítettem. Meglássuk.

Furcsa egy futás volt nekem az idei Börzyöny Trail.

A hosszabbik távra neveztem (35k) és nem akartam gyorsat menni. A cél az volt, hogy szép kényelmesen, viszonylag alacsony intenzitáson teljesítsem a távot, amit felkészülési futásnak szántam a kora őszre tervezett Vérkörhöz. Úgy számoltam, hogy valahol négy és fél óra környékén kell majd célbaérnem.

A nevezés nagyon gördülékenyen zajlott, a rajtcsomagban a szokásos terepfutas.hu-s dolgokat találtam. Rajtszám a nevemmel, útvonal vázlat, dugóka, meg valami por. Gyorsan átöltöztem, feltöltöttem vízzel a hátizsákom, elkattintottam a kötelező selfie-t és már indultunk is.

Nem volt annyira hűvös az idő, mint ahogy reméltem, ennek ellenére egész jól ment a futás. Szépen haladtam a középmezőnnyel. Valahol az első óra végén estem egy kicsit, beleakadtam valami kiálló gyökérbe. Csontom nem tört és artériás vér sem spriccelt a lábamból, így gyorsan mentem is tovább.

Fotó: Molnár Csaba

Fotó: Szász Norbert 

Aztán egy kisebb, négy fős csoporttal elértem egy elágazáshoz a tizenkettedik kilométer környékén. Egész idáig az S- ösvényen haladtunk, és az útvonal vázlat szerint itt kellett volna ráállnunk a P- útra. Meg is tettük. Futottunk vagy fél kilométert, de mivel sem szalagot sem rózsaszín pöttyöt nem láttunk, elbizonytalanodtunk, és úgy döntöttünk, hogy mégsem erre kellett volna jönnünk. Visszakocogtunk a sárgára és azon haladtunk tovább. Még két futó csatlakozott hozzánk. Közel három kilométert tettünk meg a sárgán, mire rájöttünk, hogy ez sem lehet a jó irány. Már rég el kellett volna érnünk az első frissítő állomást, és hát itt sem voltak jelölések. Megálltunk egy Varjasi-ház nevű pihenőnél, hogy megvitassuk a dolgot. Miközben a merretovábbon tanakodtunk még négy ember ért be minket. Már tízen voltunk.

Szerencsére az egyik srác telefonján volt egy fénykép a Börzsöny turista térképéről, így lassan rájöttünk, hogy azért nem volt a kérdéses kereszteződés egyik ágában sem jelölés, mivel már odáig sem kellett volna elmennünk. Volt egy korábbi S-/P- elágazás, amit mindannyian benéztünk. Visszafutottunk. Nagyjából negyven percet és (mint a végén kiderült) kb. nyolc extra kilométert gyűjtöttünk be, pár száz méter nem tervezett szinttel együtt. Mire a frissítő állomásra értünk, már ott lebzseltek a rövidtávosok is, akiket 20 kerek perccel utánunk indítottak, és eddig a pontig egy pályán haladtak a hosszútávosokkal. Rohadtul le voltunk maradva.

Volt aki hamar bekapott pár sósperecet és már loholt is. Főleg a lányok. Minket pasikat jobban megviselt ez az egész, én személy szerint teljesen elvesztettem minden motivációmat, és már csak be akartam érni, ha lehet még a hat órás szintidőn belül. Így aztán nem siettem. A táv leghosszabb emelkedőjén belement valami bökős dolog a cipőmbe, így megálltam kivenni. Páran leelőztek, és mire újra cipő volt a lábamon, tök egyedül álltam az ösvényen. Senkit nem láttam sem magam előtt, sem mögött. Biztos voltam benne, hogy én vagyok az utolsó. Kimondhatatlanul szar érzés volt.

Ettől a ponttól kezdve egyáltalán nem érdekelt az egész. Lassan cammogtam tovább. Aztán egyszer csak beértem egy kék pólós srácot, és szép lassan leelőztem. Ő ment el mellettem utolsónak a cipőlevételkor. Ez nagyon felvillanyozott. Ha nem hagyom hogy utolérjen, mégsem én leszek az utolsó. Visszatért a harci kedvem. Elkezdtem futni. Egy hosszabb, hullámzó szakasz következett, amit kb. 5:30-as ezrekkel teljesítettem. Igyekeztem nem túlhajtani magam, de azért nyomtam. És előztem még egyet.

A második és egyben utolsó állomás a Nagy Hideg-hegyen volt, a turistaház oldalában. Ez egy visszafordító pont is egyben, kb. 700m-t kellett oda- és vissza futni egy ösvényen. Tehát szembe jöttek az előttem lévők, és rájöttem, hogy nincsenek is annyival előttem. Az állomáson is volt egy kisebb csapat. Előttem értek oda, de még nyugodtan eszegettek, iszogattak. Ittam két pohár izót, egy vizet és egy kólát, és már spuriztam is tovább, vissza az ösvényen. Többen jöttek még szembe mint vártam. Örültem neki, tovább növelte az önbizalmam és a motivációm. 45 percem volt felérni a Csóványosra, mielőtt bezár az ottani ellenőrző pont. 26 perc alatt értem át. Ez itt mindennek a teteje, mondta a pontőr. Innen már csak lefelé. Toltam ahogy tudtam. Négy percen belüli ezrekkel tepertem lefelé a csúszós lejtőn. Három további futót vadásztam le. Mind nagyon fáradtnak tűntek, alig botorkáltak. Emlékszem, az egyik srác lógó kezekkel futott. Sokkal frissebb és sokkal gyorsabb voltam náluk, ami kicsit elszomorított. Nem itt kellene nekem lennem...

Fotó: Szász Norbert

43 kilométer után értem célba, simán tudtam volna még folytatni. 5:18 lett az időm, ami nagyon gyenge eredmény egy 35k-s távon, de már nem olyan rossz egy terepmaratonon. Simán bent lettem volna 4:30 alatt, ha nem tévedek el, és ha emiatt azt a középső 10km-t nem lazsálom el. Mindegy, így alakult. Többet futottam, mint terveztem, gyorsabban, mint ami a Vérkör teljesítéshez kell, miközben lenyomtam annak összes szintjét. Ha így nézzük nem is volt ez annyira rossz. :)

Maga az útvonal elég kemény, helyenként kimondottan technikás szakaszokkal és számomra futhatatlan emelkedőkkel. A kilátás gyönyörű, és az erdő is többnyire természetesnek tűnik. Aszfalt csak Diósjenőn van benne, a rajt/cél közelében. Jövőre mindenképp visszajövök, ha időm engedi!