Tanultam én hőtant épp eleget, és most már azt is tudom, hogy tök feleslegesen. A három főtétel (csak én akarom mindig főtt ételnek ejteni?), a terjedésének módjai mind csak üres humbug. Az igazság ugyanis az, hogy a hő egy kis manó. Ez a manó pedig a cipőkön szeret ülni, és minél több van belőle (mármint manóból), annál erősebben húzza lefelé és hátrafelé. Ha pedig igazán sok manó gyűlik össze, akkor még a fejedre is felmásznak hogy elszívják előled a levegőt.

Ezt ma délután óta tudom, amikor sikertelen kísérletet tettem a szokásos keddi gyors 5k lefutására. Már az első bemelegítő kilométernél éreztem, hogy ez kemény lesz. Szó szerint hullámzott a hőség a nádas felől, de azért csak belekezdtem. Amikor a harmadik kilométerem már csak 4:30-ra ment, megálltam egy nagyobb fa árnyékában, és szuszogtam kicsit. Mivel semmi értelmét nem láttam erőltetni azt, ami nem megy, így a kocsimig hátralévő hármat szépen lazán 5:10-es ezrekkel lekocogtam. Mindössze hét kilométert futottam, de mégis teljesen kiszáradtam. Szó szerint folyt rólam az izzadság. A kocsim 37°C-ot mért.

Ha jól látom szerdától lehűl majd az idő, és ha szerencsém lesz, akkor a vasárnapi Börzsöny Trail rajtára egész kellemes futóidő kerekedik.

Kicsit megkésve írom ezt az összefoglalót, ugyanis májusban nem történt semmi izgalmas. Nem indultam egyetlen versenyen sem, nem futottam semmilyen érdekes helyen, nem is utaztam sehová. Sőt, egy teljes hetet ki is hagytam. Szerencsém volt, pont a szélviharos időszakra jött össze a pihenő. Ja... És majdnem elcsapott egy vaksi autós.

A kihagyott hét miatt nem lett túl acélos ez a hónap, de ez nem nagy baj. Néha pihenni is kell.

Újra elkezdetm gyorsat futni. Keddenként hazafelé a Velencei-tó felé kerülök, ahol Gárdony környékén pattanok ki a kocsiból, és egy bemelegítő kilométer után villámgyors ötösbe kezdek. A terep sík és kb. egyenes, leszámítva a visszafordítót féltávon. A célom, hogy jövő tavaszig beérjek húsz perc alá. Jelenleg 20:46-nál járok. Fájdalmas 46 másodperc lesz ez, azt hiszem...

A fiammal eldöntöttük, hogy meglátogatjuk a Vértes összes várát. Voltunk már a Vitány-várnál és a Gelencsér-várnál. Van még pár. Néha terepduatlonozunk is. Ő bringázik, én futok. A lépcsős szakaszokon persze én cipelem a kő nehéz bringáját. :) Egyébként meglehetősen ügyes, még csak egyszer perecelt.

Az utolsó hét végén elkisertem a fiam osztályát a négy napos, három éjszakás vértesi osztálykirándulásukra. Sátrakban aludtak. Két este is kint aludtam volna velük, ha az első nap egy kiscsaj nem esik rá a szuper túrasátramra, és töri/szakítja ketté az egészet. Életem legdrágább osztálykirándulása volt. Viszont kétszer is elvittem őket rövidke esti túrákra. Nem hagytam el egyet sem, tanárnéni meg is dicsért.

Kíváncsi vagy, hogy miként fest a pulzus görbém, mikor egy viszonylag tempósan futott emelkedő vége felé majdnem elcsap egy kertből kitolató autós, aztán mikor rákiáltok még neki áll feljebb? Így:

A végét kell nézni

A srác kicsit még keménykedni akart, és azt üvöltözte, hogy ugyan menjek már vissza beszélgetni egy kicsit. Nem mentem, de visszakiáltottam, hogy ha annyira beszélgetni akar, érjen utol.

Utálom az ilyen figyelmetlen barmokat, és főleg azt, hogy mindig visszapofáznak, holott egy szimpla "bocs" tökéletesen lezárná az ügyet. De nem, ezeknek az egybiteseknek mindig meg kell magyarázniuk, hogy miért én vagyok a hibás, amiért majdnem összekentem a beleimmel a szaros autójukat.

Néha nekem is lehet szerencsém, na.

Május elejére valahol mélyen nagyon elfáradtam. Futotam még egy hosszú terepkört a hónap első hétvégéjén, de a következő napok már nem estek jól. Így elhatároztam, hogy pihenek. Kihagyok egy hetet.

Nehezebben ment, mint hittem. Már két nap után lelkiismeret furdalásom volt. Nagyon szarul éreztem magam. Lustának, semmirekellőnek. Már majdnem elmentem futni, mikor szerencsémre lecsapott a Vértesre is a vihar és bent tartott a házban. Ha nincs ez a bolond idő, tuti feladom és futok.

Holnap jár le az egy hét, és már nagyon mehetnékem van. Szóval köszi eső, köszi szélvihar! Sokat segítettetek. De most már húzzatok innen a jó büdös francba!

Nem hiszek a sorsszerűségben, de ez már tényleg sok...

1.: Nem túl rég egy esősnek induló, de aztán napsütéses üzemmódra váltó napon összeakadtam két futóval Gánt környékén a Gém-hegyen. Elfutottunk egymással szembe a Z3-on. Sziasztok. Szia. Aztán este láttam a FB-on, hogy ők a VérKör kreátorai, és épp az első futva teljesítést nyomták mikor találkoztunk. Oké. Érdekes.

2.: Múlt vasárnap a szokásos harmincas terepköröm futottam. Ezúttal igyekeztem ésszel csinálni, így rögtön egyéni csúcs lett a vége. Az utolsó kilométereknél jártam, mikor a csákvári Vadászkápolna előtt megláttam egy fát, rajta nagy rózsaszín VK jellel, mögötte egy QR kóddal. Igen, ez a Vérkör egyik ellenőrzőpontja.

3.: Kedden délután Kőhányásra indultam az egyik kedvenc 17k-s terepkörömre. A szokásos parkoló helyemen egy autó állt, és épp két futó srác kászálódott kifelé belőle. Pár mondat után rájöttünk, hogy már találkoztunk egyszer. A Gém-hegyen, Gánt felett.

Ha hinnék a sorsban, ezt mindenképp ráutaló magatartásnak venném a részéről.

Nem hiszek, de... Ősszel VérKör. Pont.