Nézegess pornót, attól majd lesz.

Úgy alakult, hogy az év elején új pozíciót kaptam, amiből kifolyólag lett egy kis csapatom Finnországban is. Ez természetesen azt jelenti, hogy gyakran kell majd Helsinkibe látogatnom, amit olyan nagyon azért nem bánok. Hiszen mint tudjuk, az már a nyugat.

Bécsből repültem, helyi idő szerint délután fél háromkor szállt le a gépem. Fél órával később már kint voltam a szálloda előtt és futottam. Két okom is volt a nagy sietségre. Egyrészt már csak egy órám volt a naplementéig (és akkor még azt hittem, hogy ez számít), másrészt pedig laza húsz fokkal volt hidegebb, mint otthon. Három réteg volt rajtam felül, az új Adidas futógatyám alul, valamint vastag túrakesztyű és fülvédős hülyegyereksapka.

Bringaút, hóval

A szálloda előtti bringaúton indultam el. A terv az volt, hogy futok öt kilométert, aztán visszafordulok. Amint az a fenti képen is látszik, volt némi letaposott hó az úton. Nem sok, csak pont annyi, hogy csússzon.

Meglepően hamar kiértem a sűrűbb részről, és szépen zötyögtem tovább a bringaúton az ismeretlenbe.

Igen, jól látod...

Bizony, ez egy kivilágított bringaút. A burkolat végig tökéletes minőségű volt, sehol egy hupli, sehol egy kátyú. Ha nem lett volna egy kis hullámzás az útban, biztosan elalszom az unalomtól, hogy aztán másnap reggel találják meg kékre fagyott testemet az árokban. Ahol egyébként egyetlen darab szemét sem volt.

Nagyon közel volt a reptér, de azért mégis jól meglepődtem, mikor átrepült a fejem felett egy jókora vasmadár.

Repcsi

Aztán egyszercsak elértem az ötödik kilométer végétt, pont ott, ahol a bringautam keresztezte Helsinki hármas számú (!) körgyűrűjét. Volt ott egy McDonald's is. Még szép.

McD

Visszafelé megpróbáltam letérni egy mellékútra, de valahogy magánterületre tévedtem, ahol nem nagyon örültek nekem, így gyorsan visszafutottam a már ismert utamra. Járt utat járatlanért... Ugye?!

Magánút, kivilágítva

Már majdnem lement a nap, mire visszaértem a szállodám környékére. Tökéletes időzítés! :)

Valahol ennek a blokknak a végén volt a szállásom

Hotel Flamingo

Iszonyatosan átfáztam, de ez már csak akkor tudatosodott bennem, mikor beálltam a zuhany alá. Egész szépen besötétedett, mire elindultam vacsorázni. Husburger, valaki?

Ablakomból

Másnap egy órával később vágtam neki a futásnak. Kicsit nézegettem a térképet, így az unalmas oda-vissza helyett egy karikát futottam. Ha lehet még hidegebb volt, mint az előző napon. A közvilágítás viszont remekül működött, nem kellett a fejlámpa, amit persze sosem tudhatjuk alapon magammal vittem. Egyetlen botlás vagy megcsúszás nélkül sikerült körbeérnem egy ismeretlen körön, sötétben, hóban, fejlámpa nélkül. Csákváron valahol az első kilométer vége felé gázoltak volna halálra, vagy törtem volna magam rommá egy jókora kátyuba lépve.

Aztán kaja a kollégákkal, majd pár óra alvás után a napfelkelte már valahol Tallinn felé ért utol.

Jóreggelt!

Február elején jövök ki legközelebb, de akkor csak egy éjszakára. Igyekszem addigra kicsit átdolgozni ezt a kört, hogy pár kilométerrel hosszabb legyen.

Biztosan lehet konkrét célok nélkül is futni, de nekem segít, ha van pár. A harmadik futóévemet két esemény köré fűzném fel, amiből a második még "némi" pontosításra szorul. Ami biztos az az, hogy az első félév csúcspontja az április 12-én (pont egy nappal a szülinapom előtt) rajtoló Mátrabérc Trail 58km-es távja lesz. Nem mondom, hogy nem vagyok berittyentve, de hiszem, hogy alapos és okos felkészüléssel célba tudok érni. Hogy mennyi idő alatt és milyen állapotban, az egy másik kérdés. De hogy másnap jól fog esni a szülinapi torta, az biztos. :)

A nyarat csak túlélni szeretném, utálom a meleget.

Őszre, valamikor október környékére, pedig szeretnék egy 60-70km közötti terepversenyt vagy futott TT-t. A táv némiképp változhat a reménybeli MBT teljesítésem mikéntje alapján, de természetesen komoly hatással lehet rá a céges útjaim ütemezése is.

Nagyjából ennyi. Szinte biztos, hogy indulok/részt veszek majd egyéb versenyeken is, de inkább csak felkészítő jelleggel, illetve hogy eljussak új útvonalakra is. Az MBT előtt még szeretnék elmenni a szekszárdi terep félmaratonra (II.22.) és a szokásos Tóparti Futópartira (IV.6.) is, de különösebb célok nélkül. Na oké, utóbbi legyen meg 2:20:00-án belül.

A nagy terv az, hogy marad az a ritmus, amire a nyár végén álltam rá. Heti öt futás, főként lassúak, néha-néha egy gyors rövid, vagy megnyomott kilométer. Növelnem kell viszont a hosszú futásaim hosszát. Januárban csak a szokásos terep harmincasom futom majd, februárra viszont már 35k, márciusra pedig egy kényelmes maraton a cél. Valószínűleg szólóban.

Kicsit normálisabban is kellene ennem. Kevesebb szemetet (édesség, fehér péksütik, gyorsétteremi cuccok, jégkrém, stb.), több egészségesebb, minél kevésbé feldolgozott alapanyagból készített dolgokat. Ez nehéz lesz, imádok szemetet enni.

Kütyü oldalról jól állok, az órám másodperces rögzítéssel is képes húsz teljes órán át életben maradni, ezzel nem lehet gond. Cipőt kellene még találnom. A jelenleg használt téli cipőm túl meleg lesz áprilisra, a Merrell pedig talán túl puritán egy ekkora távhoz. Meglátjuk, még van időm...

Másodszor kaptam szívinfarktust a héten. Mármint az órám szerint. De még mielőtt megmutatnám, ugorjunk egy kicsit vissza az időben!

Pár hete minden előjel nélkül meghalt a szívritmus jeladóm. Egyszerűen nem találta meg az órám. Futás után nézegettem kicsit, és észrevettem, hogy a pánt és a jeladó közti egy patent berozsdásodott egy kicsit. Semmi gond, ledörzsöltem. A bringalánc tisztításra használt fogkefém némi fogkrémmel csodákra képes. Minden jól is működött újra, egészen a múlthét végéig. Amikor pedig pont a bükki nemszeretem-futásom előtt adta meg magát. Nem örültem. Otthon nézegettem a kontaktokat - tiszták. Elemet cseréltem benne. Semmi. Kezdtem tényleg mérges lenni.

Kicsit bogarászva a neten találtam egy rövidke tanácsot hasonló esetekre. Az elem kivétele után a két pólust össze kell kötni valami vezető anyaggal legalább öt másodpercre. Megcsináltam, elem vissza, működik!

Hurrá, irány futni!

Az örömöm nem tartott tovább mint tíz kilométer, mivel már a műtét utáni első futásom alatt ezt mérte a drága:

Azt nem tudom, hogy ez egy, vagy inkább tíz szívinfarktusnak számít-e, de csúnyán fest, annyi szent. Aztán pár napig megint jó volt minden, mindenféle beavatkozás nélkül. Ma délutánig.

Ebben a második esetben az a vicces, hogy a mért maximális pulzusszám kicsivel az elméleti határértékem (182bpm) felett van.

Kezd nagyon elegem lenni. Egy éves ez a vacak, igazán nem kellene már most meghalnia. Öröm az ürömben, hogy a Mio hihetetlen ritmusérzékkel pont időben jelentette be a Link nevű szívritmus jeladó csuklópántját. Azonnal rendelem, amint lehet. Addig pedig kibírom már valahogy ezzel a szarral. A Garmin pedig szégyellje össze magát!

Na, ezt most szívből utáltam. Az van ugyanis, hogy ráakadtam az első igazán rossz terepfutó útvonalra. Ma délelőtt a feleségem kivitt kocsival Lillafüredre, ahonnan én a Bükkön keresztül visszafutottam anyósomékhoz. És nem igazán tetszett, amit láttam.

Az egész azzal kezdődött, hogy a HR szenzorom egyszerűen nem akart működni, így a sokadik próbálkozás után végülis mérgesen visszadobtam a kocsiba. Ott egye meg a fene, hülye Garmin, az anyádat!

Tudom, le kellene már mosnom a kocsit

Aztán a parolóból felfutottam Fehérkőlápára. Ez tetszett. Komoly emelkedő vastagon borítva csúszós avarral. Sajnos hatalmas volt a köd, így a csúcsról nem igazán volt kilátás.

Fehérkőlápai csúcs, mögötte a nagy semmi

Egyetemista koromban sokszor jártam itt, bár többnyire más útvonalon:

22 évesen (az ott igazi por, nem valami béna effekt)

Innen tovább a Z- ösvényen, ami a turistaházig még szép is. Utána viszont, ahogy véget ér az emelkedő, nagyon kiürül a táj. Mondjuk a sűrű köd sem segített. Meglehetősen eseménytelem volt az út Bükkszentkeresztig.

Kicsivel Bükkszentkereszt előtt

Utána jött egy kis aszfalt, aztán vissza az erdőbe. Innentől kétféle látnivalóm akadt. Egyrészt a kb. tíz méterenként elhelyezett szemétkupacok (sitt és kommunális hulladék felváltva), másrészt a talicskivál felszerelkezett bennszülöttek, amint épp az erdőt hordják haza. Rezsicsökkentés és Magyar Csapat. Rögvalóság, amit utálok látni. Gyűlölöm, ahogy szétverünk magunk körül mindent. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy mennyire igaza volt Smith ügynöknek a Mátrixban.

Egy jó szakasz volt csupán, a Vöröskőtől induló régi (áthúzott) P- ösvény a bányáig. Ez egy valódi, benőtt, szűk ösvény, ahol gyakran kell félrekotorni a belógó ágakat az útból és lehúzott fejjel futni.

Valakinek beszót a tábla, ki kellett rúgni

Bánya

A nem túl szép bánya után jött még pár hatalmas dagonya, aztán átfutottam a futószalag alatt és egy valami mellett.

Valami, mellette a futószalag

Innen Tapolca és Görömböly, aztán már be is estem a csodálatos Hejőcsabára.

A hejőcsabai cementgyár

Erre soha többet nem fugok futni. A fehérkőlápai emelkedő tetszett, ezt szeretném majd résztávos edzésként több ismétlésben futni (mondjuk háromszor?), az utána következő turistaházban pedig tavaly nagyon finom volt a sztrapacska (bár fejlámpával kellett vécére menni, mert áram az nem volt). Az útvonal további tizenhét kilométere viszont elkeserítő. Nem hittem volna, hogy van olyan 17000 méter hosszú lejtő, ami ne tetszene, de van. Ez. Mert ez szar, mert azzá tettük.