Csendes volt ez a hónap. A szokatlanul meleg első heteknek köszönhetően szépen tudtam tartani a heti ritmust. Egyetlen alkalommal kellett csak felcserélnem egy csütörtöki futást a pénteki pihenőnapommal - vacsorázni mentem az új főnökömmel. A harmadik héten kihagytam egy hosszút, valahogy elment a nap, és mire kapcsoltam, már nem fért volna bele világosban. Helyette lépcsőztem kicsit.

Nem vettem részt semmilyen rendezvényen, versenyen, viszont kétszer is futotam Helsinkiben. Jó volt. Pár nap múlva újra megyek. A szokásos harmincas terepköröm volt a leghosszabb távom, aminek során befagyott a hátizsákom csöve. Aztán pár nappal később pedig eltvedtem egy kicsit a sötét erdőben.

Csak a futások

Sem úszni, sem bringázni nem voltam. Egyszer sétáltam a Haraszt-hegyen egy kicsit. Fényképezni mentem, de már csak fent vettem észre, hogy a számítógépemben maradt a memóriakártya. Amatőőőr! Legközelebb majd a védősapit hagyom fent az objektíven.

Februárban két utam is lesz, két éjszaka Finnország majd utána egy hét Dánia. Terveztem, de biztosan nem fér bele a szekszárdi terepmaraton, mivel másnap reggel már utazom. Ez van.

Már egy ideje fontolgattam, hogy ki kellene próbálnom a terepfutást sötétben, fejlámpával. Nem tudom miért, de végül, sok-sok halogatás után, ma jött el a napja. Egy unalomig ismert, könnyű és rövid útvonalat választottam, kevéske szinttel.

Már évek óta nem okoz gondot egyedül bolyonganom egy sötét erdőben, de ez a futás mégis nagyon másképp alakult, mint ahogy vártam. Alig értem ki a városból, amikor egy földút kellős közepén belefutottam egy emberbe. A pasi minden világító eszköz nélkül álldogált a teljes sötétségben, nekem háttal, és hangosan magyarázott valamit, bele a semmibe. Egy büdös szót sem értettem abból, amit mond. Nem vagyok biztos benne, hogy egyáltalán eljutott a tudatáig, hogy elfutottam mellette. Még percekig hallottam egyre halkuló hangját a hátam mögül. Volt az egész szituációban valami hátborzongató, így utólag belegondolva az zavart a leginkább, hogy nem láttam az arcát. Mondjuk azt nem tudom, hogy attól miért lett volna jobb.

Alighogy elhalkult mögöttem a hangja, a fejlámpám gyors villogással jelezte, hogy ő akkor most itt lemerült. Bakker, hiszen csak egyszer futottam vele az elemcsere óta! Mondjuk az is igaz, hogy csak valami olcsó szar elemeket tettem bele, amit a helyi CBA-ban vettem. Gyorsan átkapcsoltam takarékos üzemmódra, ami épp csak annyi fényt adott, hogy úgy nagyjából az úton tudtam maradni. Ennek ellenére rendben megérkeztem a Vaskapuig. Az utóbbi években ez a terület egyike lett környékbéli neonáci barmok kedvelt fesztivál helyszíneinek. Van itt minden. Hatalmas árpádsávos zászlótól a nagymagyarország emléktábláig.

A Vaskapu után kezdődik az igazi erdős rész, ahol jól el is tévedtem. Bár tényleg sokszor jártam már erre, rájöttem, hogy nagyon nehéz úgy tájékozódni, hogy csupán egy néhány méter átmérőjű kört látok. Megszűntek a viszonyítási pontok, még azt is csak alig-alig tudtam eldönteni, hogy most emelkedőn futok-e vagy inkább csak síkon. A hó is elkezdett szállingózni, tovább rontva ezzel az amúgy sem tökéletes látási viszonyokat. Simán benéztem az egyik elágazást, így elmulasztottam letérni a helyes irányba. Nagyjából egy kilométerrel futottam túl rajta, mikor rájöttem, hogy rossz helyen vagyok. Megálltam.

És ekkor majdnem összeszartam magam. Nem átvitt értelemben és a félelemtől, hanem szó szerint és vélhetően a narancslé-tej kombó miatt, amit délután döntöttem magamba.

Álltam a teljes sötétségben, fejemen a lemerülőfélben lévő lámpámmal, fogalmam sem volt róla, hogy pontosan hol vagyok, miközben komoly erőfeszítések árán tudtam csak a záróizmait zárva tartani, és természetesen nem volt nálam zsepi. Kellemetlen egy helyzet volt.

Aztán hirtelen, ahogy ott toporogtam, rájöttem, hogy milyen piszok szerencsés is vagyok. Lekattintottam a lámpám, és elkezdtem örülni annak, hogy ilyen problémáim vannak, lehetnek. Hogy ezek a problémáim. Hogy szándékosan kell magam látszólag értelmetlen kihívásoknak kitennem, csak azért, hogy érezzem: élek. Hogy mennyire szeretek élni. Nem kellene ennyit rinyálnom.

Visszakapcsoltam a lámpám, és óvatos kicsi lépésekkel elindultam visszafelé. Második próbálkozásra meg is lett a korábban elnézett elágazás, ahonnan már csak a sárga jelzést kellett követnem hazáig. A klotyóig.

Jó volt ez így. El is döntöttem, hogy ha majd egy kicsit jobbra fordul az idő, futok egy hosszabb, technikásabb kört is a sötétben. Akkor viszont viszek majd tartalék elemeket is magammal. És zsepit.

11.88km - 188m+ - 1:06:48 - 5:37 - 143bpm

A mai napra egy lassú, kényelmes terep harminc volt a cél, amit egész jól sikerült megoldanom. Úgy érzem, hogy tudtam volna még folytatni. Nagyjából ez lenne az az intenzitás, amivel majd az áprilisi Mátrabérc Trail 58km-én is haladni szeretnék. Persze a tempó az nyilván a terep és az időjárás függvénye lesz.

Láttam két szarvast és találkoztam egy túrázóval a VérKör útvonalán. Ki tudja, lehet, hogy pont azt csinálta. Csábít egyébként ez a dolog engem is, lehet, hogy ősszel megpróbálom.

Mivel nem igazán toltam, és bitang hideg is volt (tehát szinte nem is izzadtam), így alig-alig ittam. A kör legkeményebb része a Nagy-Bükk, valahol a 20. kilométer környékén. A fenti térképen ez az útvonalam legészakibb (gyk.: felső) része. Gondoltam pár korty nem árthat. Nem is ártott, mivel nem jött semmi. A tevepúpom csöve (és mint otthon kiderült a tartalmas is) szép keményre fagyott.

Icepak

Bevallom, tanácstalan vagyok. Nem nagyon tudnék olyan megoldást, ami nem kézikulacs (termosz), és folyékonyan tartja a vizet mondjuk négy órán keresztül. Van egy kis (0.3L) termoszom, amit szépen be is rakhatnék a hátizsákom egyik oldalzsebébe. Viszont ennek a szokásos dupla kupakja van, így mindig meg kellene állnom, ha inni szeretnék. Ez túrázáskor nem gond, de futás közben hajlanék rá, hogy inkább ne igyak, ami pedig nem túl tanácsos.

2013. március

Van valami ötletetek?

30,61km - 750m+ - 3:11:52 - 6:16 - 138bpm

Nem kellett túlságosan hidegnek lennie ahoz, hogy észrevegyem: a Merrell cipőm túl vékony a téli szezonra. Sajnos nincs túl nagy választék téliesített minimalista cipőkből, így viszonylag hamar eljutottam az INOV-8 MudClaw265 típushoz, amit aztán a téli szabim első napján meg is vettem.

0km

Persze ez sem igazán minimalista cipő, de ennél "jobbat" nem találtam. Mióta megvettem, csak ezt használom terepen. Jelenleg kétszáz kilométer lehet benne, a leghosszabb futásom a szokásos harmincas terepköröm volt. Futottam benne sárban és homokban, kövön, kavicson és aszfaltozott úton. Mindendenféle ösvényeken, kivéve hóban. Bár, ahogy elnézem az előrejelzést, a hétvégén valószínűleg kipipálhatom ezt is.

Bütykök

Külső talp: A cipő külső talpa valamiféle kopásálló fekete gumiból készült, hatalmas bütykökkel. Az ilyen mintázat célja mindig az, hogy jó tapadást biztosítson laza talajon. Láss csodát, működik! Amíg nincs igazán ultra nagy sár, addig szépen stabilan lehet futni benne tökön babon keresztül. A nyírkos és sima sziklákon valamint a kérgüket már ledobott, kidőlt fákon persze hajlamos megcsúszni, de hát azokon mi nem?

Mivel a bütykök kúposak gúlásak és ritkán állnak, így a sár viszonylag gyorsan kirepül közülük. Kopásnak egyelőre nem látom nyomát. A talp annyira kemény, hogy a bütyköket egyáltalán nem lehet érezni futás közben, még aszfalton sem, de persze ennek ára van. A cipő sokkal kevésbé hajlik, mint ahogy az számomra ideális lenne. Van a talpon egy horony a lábpárnák környékén, ez segít is valamennyit, de azért messze nem olyan szabad érzés benne futni, mint ami pl. a Minimusban volt.

Csillapítás: A vastag gumitalp felé pár millimnéter EVA hab került. A sarokrészhez 3mm-rel több, mint a lábujjak alá. Feltételezem, hogy inkább a kemény és bütykös talp, semmint a csillapítás miatt, de nem igazán lehet érzeni a talajt. Ez persze nem okvetlenül baj, sőt, hosszabb távokon inkább előny, de nekem elsőre kicsit szokatlan volt. Az biztos, hogy a lapos sarka ellenére valahogy mégis hagyományos futócipős érzés futni benne.

Ismét csak nem tudom, hogy a talp vagy a csillapítás számlájára írható-e, de az éles, hegyes köveket is nagyon szépen kezeli. Igazán gonosz dolognak kell annak lennie, ami még ezen a cipőn keresztül is fájdalmasan a talpamba tud bökni/vágni.

A legjobb logó. Ever.

Felsőrész: A felsőrész anyaga ránézésre gyermekkorom jugoszláv télikabtjaira emlékeztet. Vastag, de jól szellőzik, hőszigetelt, és viszonylag jól bírja a vizet. A vastagsága miatt persze nem annyira hajlékony és puha, mint a nyári topánkáim, viszont kényelmesen futhatok benne nyári zokniba is, és közben nem akarnak lefagyni a lábujjaim.

Nyelv

Egyetlen problémám, hogy a nyelv rögzítése meglehetősen puritánra sikeredett, ezért nálam pár kilométer után mindig kicsit kicsúszik oldalra. Kifelé. Nem nyom, nem zavar, semmi különös, csak valahogy hülyén néz ki. Ennyi pénzért beleférhetett volna egy kicsit komolyabb megoldás.

Orr

A cipő orrát vastag és rücskös gumiréteg borítja. Szeretem ezt a megoldást, mivel egyaránt védi a lábujjaimat és a cipőt is. Sajnos a rajta lévő minta nem tűnik túl tartosnak, máris elkezdett széttöredezni.

A felsőrész keskeny- vagy normál szélességű lábfejre illik legjobban, ha a tiéd széles, akkor sajnos nem ez lesz a téli cipőd.

Összefoglalás: Tetszik, mert szép és mert teszi a dolgát. Bár közel sem annyira minimalista, mint amennyire szeretném, de nem fáj benne semmim, tehát nem panaszkodok. Sőt, valahol belül egy kicsit még tetszik is, hogy nem kell minden egyes lépést kiszámítani, bátran roboghatok át mindenen, tudva, hogy túl nagy bajom úgysem lehet.

Kicsit drága, de a téli cipők sajnos mind azok. Eddig úgy tűnik, hogy simán túléli majd a telet, és ha ez tényleg így lesz, akkor végülis elmondhatom: megérte az árát.

Napra pontosan két éve kezdtem el futni. Sokat tanultam ezalatt az idő alatt magamról és a világról. Legutóbb épp ma jutottam egy kis lépéssel közelebb a univerzum titkainak megértéséhez. Kiismertem a szelet! Rájöttem, hogy csupán két fajtája létezik. Van a konzervatív, ami egy körön beül mindig csak az emelkedős szakaszokon fúj szemből. És van a trükkös (személyes kedvencem), ami pedig mindig.