Voltam már a tavaszin, így teljesen természetes volt, hogy eljövök az őszire is. Ez annyiban különbözött csupán a fél évvel ezelőttitől, hogy nem volt nevezés, rajtszám, kapu és érem. Csak egy laza örömfutás. Már akinek, de ne szaladjunk ennyire előre!

Bő fél órával a 10:15-ös rajt előtt érkeztem, és már alig volt hely a gárdonyi szabadstrand egyébként nem kicsi parkolójában.

Szállingóznak a résztvevők

Volt terülj-terülj asztalkám is, azokból a dolgokból, amiket mi hoztunk

És volt sok színes ruhás ember

És Koko

Én még tegnap sem tudtam, hogy akkor most hogy is akarom futni ezt a távot, de aztán reggel azt találtam ki, hogy megpróbálok öt percnél rövidebb ezreket futni, és a pulzusomat 160bpm alatt tartani. Aztán lesz, ami lesz. Hát, lett is.

Pákozdig minden jól ment. Síkon szépen hoztam a tervezett 4:50-es átlagot, pulzusom is teljesen rendben volt, érzésre minden oké. A sunyi emelkedők viszont kicsináltak. Alig 100m+ szint van az egész körben, ami egy vicc, de mégis kifogott rajtam. Az lehetett a gond, hogy volt pár szakasz, ami épp csak egy kicsit emelkedett. Ezeken is igyekeztem hozni a síkra kitalált tempót, ami szép lassan kiszívta az erőmet. A Székesfehérvár felöli oldalon, ami már vízszintes, el is kezdtem lassúlni szépen, de a félmaratoni távnál még mindig 4:54 volt az átlagom, és már alig volt hátra valami. Itt még könnyen meg lehetett volna az 5:00 alatti végeredmény.

Csak aztán a déli parton, egy kőlapokkal kirakott részen (amit egyébként legalább tízszer futottam már meg idén), a hülye órám babrálása közben, belerúgtam egy kiálló lap szélébe. A bal térdem jókorát reccsent, pár másodpercig a pofáraesés határán voltam, de aztán legalább ezt megúsztam. Utána viszont kb. egy kilométer kellett, hogy elmúljon a szúró fájdalom a téremből, ami minden lépésnél belenyilalt. Itt ment el a kedvem az egésztől, és a fájdalom elmúltával sem tudtam már visszatérni korábbi tempómhoz. A végét kicsit meg tudtam még nyomni, de az már nem segített sokat. Kerek 5:00 lett a vége, pedig nagyon akartam, hogy négyessel kezdődjön.

Na mindegy, majd a Mikulás futáson visszavágok! :)

28,00km - 110m+ - 2:20:08 - 5:00 - 156bpm

Kézikulaccsal futottam, egyszer álltam csak meg utántölteni. Csak vizet ittam.

Nagy nap ez a mai, majd mindjárt elmondom, miért.

Az utcánk végéből induló ösvényre mentem futni, rövidet, szinteset, csak lazán. Holnap hosszút futok, tegnap pihenőnapom volt, csak egy kis mozgásra vágytam. A cél az volt, hogy a Haraszt-hegyi tanösvényen elfutok a kedvenc fámhoz, aztán egy kis hurokkal haza. Ennyi.

Az ösvény ezzel a 700m-es lépcsősorral kezdődik

Amit további lépcsős szakasz követ, sziklákkal

Rövidke kocogás az erdőben, és már itt is a kedvenc fám

Innentől puha, könnyű lefelé

Ligetes domboldalon át

Majd egy kicsit meredekebb, köves lejtő, cserszömörcékkel szegélyezve

Aztán egy rövdke technikás kaptató a következő domb tetejére

Már csak követni kell az ösvényt

Valahol, ebben a rövid öt kilométeres körben, ott az idei kétezredik lefutott kilométerem. Nagyon büszke vagyok magamra.

5,36km - 222m+ - 34:35 - 6:27 - 141bpm

Ma kimostam az összes futó göncömet. Apró pici szépséghiba, hogy mindezt futás közben követtem el. :) Ez az egész persze csak üres picsogás, mivel alapvetően szeretek esőben futni. Mint ahogy szeretek hóban, viharos szélben, emelkedőn és sárban is.

Nem vagyok mazochista. Egyszerűen csak az a helyzet, hogy amikor ilyen embertelen mások által embertelennek gondolt körülmények között futok, akkor úgy érzem magam, mint aki épp az elemekkel vív heroikus harcot. És győz.

14,49km - 218m+ - 1:14:10 - 5:07 - 139bpm

Szeretem a természetet és szeretem a benne élő állatokat. Mindet, a nagy fehér cápától a faodvasító lóhangyáig. Kivéve a rohadék szarvas-kullancslegyeket, amiket egy szempillantás alatt kiirtanék a Földről, ha módomban állna.

Nem zümmög. Hátulról támad. Mindig, de mindig a térdhajlatomat csípi meg. Nem lehet lecsapni, mint egy szúnyogot, mivel lapos és kemény. Ha lesöpröm, azonnal visszarepül. A csípése után maradó hatalmas, fájó és viszkető duzzanat kb. négy nap alatt múlik el. Úgy-ahogy.

Az viszont piszok jó érzés, amikor az ujjaim közé kapva, a körmömmel kipréselem a beleit.

Így ni, rohadék!

Szeretem a tatai Öreg-tavat körbefuni. Pont 7000m a körülötte vezető út, aminek kb. a fele aszfalt, a másik fele erősen döngölt földút. Szint az gyakorlatilag nincs benne, épp ezért járok ide gyakran. Imádom a hegyeket, de néha jó síkon futni.

Sárkányhajósok a tavon

Szóval egy szó mint száz, nem sokat vacakolta, mikor észrevettem, hogy szerveződik erre a körre egy futóverseny. Annak már nem annyira örültem, hogy a leghosszabb táv sem több mint 14k (két kör). Mivel ezt nem igen érdemes verseny körülmények között alacsony pulzuson futni, így jól belerondított a pulzuskontrollos maratoni felkészülésembe. Másrészt, mivel vasárnap volt, így kinyírta a hosszú futás lehetőségét is. De sebaj! Azért jó amatőr koca kocogónak lenni, mivel nem kell az edzésterveket annyira szigorúan vennem! Főleg úgy, hogy nekem igazából nincs is edzéstervem. :)

Három táv volt, 2k gyerekeknek, 10 éves korig, valamint 7k és 14k. Én értelemszerűen ez utóbbira neveztem, jópár kollégámmal közösen, akikkel még csapatpólót is készíttettünk az alkalomra. Csak helyszíni nevezés volt, nagyon olcsón (500Ft) és nagyon gyors ügymenettel.

A nevezésnél nem volt tömeg

Tízkor rajtolt el az egykörösök mezőnye, rá öt percre a gyerekek, köztük a fiammal, majd tizenegykor jöttünk mi.

Egykörösök rajtja

Matyi a cél előtt

Igyekeztem viszonylag a mezőny elejéről rajtolni (nem volt tempónkénti bontás), hogy jó idővel kezdhessem már az első kilométeremet is. Bár ez részben sikerült is, de mégis beragadtam egy lassú csapat mögé. Velem nem toltok ki, csigák! Kivágódtam a fűre, és úgy állva hagytam az egész csapatot, hogy csak na! Lett is 4:20 alatti az első ötszázam. :) Innentől minden szépen ment, mondhatni terv szerint, 4:35 körüli tempóval, 165 fölé csak ritkán emelkedő pulzussal.

Szépen kiértem a forgalomból, szinte teljesen egyedül futottam végig a két kört. Leszámítva első sprintemet, jó, ha tíz embert befogtam, engem viszont nem előzött meg senki, egészen a 13. kilométerig. Akkor hírtelen elfutott mellettem három srác, majd beálltak elém. Ha! Majd a végén lenyomlak titeket! - gondoltam. Nem jött be. Bennük is maradt még némi szufla az utolsó fél kilométerre. :(

Forefoot striking a gyakorlatban, három pixelen bemutatva, általam :)

Körönként egy frissítőállomás volt, csak vízzel. Nem éltem vele.

Kár, hogy nincs három körös táv! Vagy négy.

14,05km - 80m+ - 1:04:22 - 4:35 - 162bpm - LINK

Helyezés: absz.: 23/108 koroszt.: 11/30