Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Itt futok

2013. december

2014. január 01. - RabiMiki

Jól kezdődött az év utolsó hónapja. Egészen szépen teljesítettem a Budai Trail hosszabbik távján, és szépen tudtam tartani a szokásos heti ritmust. Így ment ez egészen Karácsonyig, de aztán a gyerekeim megleptek egy cukkyyy kis vírussal. Két napig még úgy-ahogy tudtam futni, de Karácsony második napján bedobtam a törölközőt, és majdnem egy teljes hétre kiálltam a sorból. Nagyon sajnáltam, hiszen igazán szép futóidő volt, jó lett volna kihasználni.

Tervben volt még a Mikulás-futás is a Velencei-tó körül, de ezt családi kötelességeim miatt ki kellett hagynom.

Normál esetben már csak hétvégenként van időm terepen futni (sötétben inkább csak aszfalton), de hála a téli szünetnek/szabinak, a hónap második felében volt lehetőségem egy kicsit hétköznapokon is próbálgatni az új téli terepcipőmet (INOV-8 MudClaw 265 - cikk kb. két hét múlva várható). Az egyik hétvégén még egy harmincas terepkör is becsúszott.

201312.jpg

201312-2.jpg

Komolyan meglepődtem, mikor tegnap délután, ránézve a havi kilométereimre, azt vettem észre, hogy végülis csak meglett a havi háromszáz. Nem hittem volna.

Sajnos egyetlen métert sem úsztam vagy bringáztam, valahogy most nem fért bele.

A vírus meglehetősen szétcsapott, még most sem vagyok 100%-os, vacak tempókat futok. Remélem hamar visszaáll minden a megszokott kerékvágásba, mivel komoly terveim vannak a boldog új évre.

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr525720130

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása