Felfelé gyenge vagyok, lefelé meg gyáva

Itt futok

2014. április

2014. május 02. - RabiMiki

Idén áprilisra esett a tavaszi versenyszezonom. Mindössze tizenhétszer futottam a hónapban, de ebből három szervezett esemény/verseny volt. Betegen és hülyén, de teljesítettem a szokásos Velencei-tó kerülő futást. Nem esett túl jól. A következő alkalomra majd növesztek némi agyat. Aztán rá egy héttel túlestem életem első ultra távján a Mátrabérc Trailen. Ez jól esett. Azóta folyamatosan a merretovábbon gondolkodom. Két héttel később futottam egy gyors kvázi terep félmaratont Móron. Kicsit csalódott voltam, mivel csak 1:50:00 lett az időm. Másfelől viszont még csak egy éve annak, hogy tökéletesen sík és egyenes útvonalon beestem két óra alá ezen a távon. Néha egy kicsit realistábban kellene értékelnem saját teljesítményem, fejlődésem.

ezerjo-miki.jpgMóri rajt (bal sarok), fénykép a Facebook-ról

A versenyek miatt beiktattam pár extra pihenő napot, és a gyorsakat is inkább terepen futottam. Majd májusban folytatom a szokásos aszfaltos körön.

201404C.jpg

201404S.jpg

Májusra semmi tervem sincs. Futom a szokásos köreimet, készülök őszre.

A bejegyzés trackback címe:

https://ittfutok.blog.hu/api/trackback/id/tr986107638

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása