Az új órám néhány futás után egész jól be tudja lőni a VO2max értékemet. Röviden, ez a szám megadja a vér percenkénti oxigén feloldó képességét testömeg kilogramonként. Az enyém 56 mL/kg/perc. Ha terepen futok, akkor általában 55-öt mér, mivel az algoritmus nem számol a szintkülönbséggel, sárral, és egyéb nyalánkságokkal. Minél nagyobb ez a szám, annál hatékonyabb a szervezeted a hosszútávú igénybevételek alatt.

Ötvenhat egy viszonylag magas érték, és ez elszomorít. Sőt, dühít. Dühít, mivel nem a rohadt sok és szuper hatékony edzésmunka miatt ennyi. Azért ennyi, mert így születtem - ugyanis ez nagyjából adottság kérdése. Kék a szemem, szőke a hajam, és ötvenhat a VO2max értékem. Egyikről sem tehetek, egyikre sincs értelme büszkének lennem.

Ha úgy tetszik, ez egy velem születt képesség, ami átlag feletti eredményekre predesztinál hosszútávú sportokban. És ez itt a lényeg. Úgy éltem végig az egész gyermekkorom, hogy mindig frusztrált a tesi óra. Sosem tudtam ugyanis messzire dobni a medicinlabdát vagy láb nélkül kötélre mászni. Fociban kifejezetten béna voltam, és rövidtávon (60m) sem futottam túl gyorsan. Én voltam az osztály (egyik) selejtje. Tizenkét éven keresztül.

Pedig mindez bennem volt már akkor is, hiszen így születtem. Csak épp az öt tornatanárom közül egy sem vette észre. Jó lehet a biomechanikám is hiszen sérülések nélkül futok több mint két éve - heti nem keveset. Természetesen ez sem bökte ki a szemét egyik magasanképzett szakembernek sem.

Nem tudom, hogy máshogy alakult volna-e az életem, ha ez korábban kiderül. Ha korábban észreveszi valaki, hogy az a béna kissrác mégis jó valamiben. Nem hiszem. Az igazán jóknak az enyémnél sokkal magasabb ez a bizonyos VO2max értékük (pl.: Kílian Jornet: 92). De talán másként áltam volna egész életemben a sporthoz és a mozgáshoz, ha gyerekkoromban néha (csak néha!) sikerélményt okozott volna az, hogy mozgok. Semmi más nem kellett volna, csak hogy időnként olyat is csinálhassak, ami megy. Nyilván könnyebben viseltem volna, hogy más dolgok meg nem annyira...

Idén áprilisra esett a tavaszi versenyszezonom. Mindössze tizenhétszer futottam a hónapban, de ebből három szervezett esemény/verseny volt. Betegen és hülyén, de teljesítettem a szokásos Velencei-tó kerülő futást. Nem esett túl jól. A következő alkalomra majd növesztek némi agyat. Aztán rá egy héttel túlestem életem első ultra távján a Mátrabérc Trailen. Ez jól esett. Azóta folyamatosan a merretovábbon gondolkodom. Két héttel később futottam egy gyors kvázi terep félmaratont Móron. Kicsit csalódott voltam, mivel csak 1:50:00 lett az időm. Másfelől viszont még csak egy éve annak, hogy tökéletesen sík és egyenes útvonalon beestem két óra alá ezen a távon. Néha egy kicsit realistábban kellene értékelnem saját teljesítményem, fejlődésem.

Móri rajt (bal sarok), fénykép a Facebook-ról

A versenyek miatt beiktattam pár extra pihenő napot, és a gyorsakat is inkább terepen futottam. Majd májusban folytatom a szokásos aszfaltos körön.

Májusra semmi tervem sincs. Futom a szokásos köreimet, készülök őszre.

Egész úton hazafelé azon gondolkodtam, hogy ez most mi a franc volt. Persze nem kell mindent kategóriákba sorolni, de akkor is... Sima városi félmaraton? Ahhoz kicsit szintes, földutas, sáros, köves. Terepfutás? Túl lapos, túl sok az aszfalt.

Mindegy is. A lényeg, hogy keményebb volt, mint vártam, és nyilván épp ezért rosszabbul is ment, mint ahogy szerettem volna.

Ez volt az első félmaraton Móron, így talán nem is annyira meglepő, hogy kicsit lassabban mentek dolgok a rajtszám átvételnél, mint kellett volna. Laza 45 percet csúszott a rajt, és azért csak ennyit, miel a végén a szervezők már bedobták a törölközőt, és érkezési sorrendben kezdték osztani a rajtszámokat és az időmérő chipeket.

Aztán végre 10:45-kor elindultunk. Az elején volt egy kis tülekedés, eléggé szűk a rajt utáni járda. Az első kb. három kilométer viszonylag könnyű terepen haladt, itt toltam is rendesen. Aztán elkezdtünk mászni Csókakőre, és ez sem ment rosszul. Páran leelőztek, de nem érdekelt. Nem akartam ellőni az összes puskaport már a legelején.

Csókakőtől elvileg egyszerűbbé válik a terep, nincs több nagy emelkedő. Nekem persze pont ez a rész nem ment. Egyszerűen nem voltak olyan hosszúak az egyes szakaszok, hogy felvegyem a megfelelő tempót. Rengeteg rövidke emelkedő és lejtő követte egymást. Egy csomó kanyarral fűszerezve.

Aztán visszaértünk Mórra, de a szervezők aljas módon körbefuttatták velünk a várost még párszor. Nagyon idegesítő volt, hogy kb. a 17. kilométertől kezdve végig hallottam a cél hangosbeszélőjét, de többnyire magam mögül. Itt viszont már én előzgettem.

A célban víz, izó, és móri borok várták a megfáradt futókat. Én persze kocsival voltam...

Jó kis verseny volt ez. Olcsó (2eFt), viszonylag kevesen voltak, nem tapostuk egymást, szép volt az útvonal is, eltévedni se nagyon lehetett. Na oké, a 10k első hat futóját kicsit elirányították, majd diszkvalifikálták... Egy okkal több, hogy ne fussak ilyen rövideket.

Még pólót is kaptunk. Délután ki is próbáltam jól. :)

Célfotó helyett

 21,45km - 320m+ - 1:50:00 - 5:08 - 161bpm

A nagy kérdés persze mindig a miért. Miért kell lecserélni valamit ami működik? Ami jó. Ebben az esetben a válasz egyszerű. Azért, mert (talán) az új több. Szerettem és még mindig szeretem a Forerunner 910xt órámat, de önmagában nem volt elég ismeretlen ösvények bebarangolására. Írtam már korábban, hogy ha egyedül futok új és hosszú útvonalat, akkor az előzőleg megrajzolt nyomvonalat a túra GPS készülékemmel követem. Sajnos az órám erre (értelmes módon) képtelen, nem erre lett kitalálva.

Másrészt nem igazán szerettem, hogy a különféle utazásaimra két órát "kellett" vinnem. A hétköznapi karórának (és mobil meteorológiai állomásnak) használt Suunto Core-t a csuklómon, míg a 910xt-t valamelyik táskámban. Sajnos a mindennapos használat sem szerepelt a prioritások között a 151. utcában, amikor a 910xt-t tervezték. Csúnya, nagy, és marha hamar lemerül még kikapcsolt GPS mellett is.

Azt reméltem, hogy a fenix2-vel majd megoldódnak, egyszerűbbé válnak a fenti ügyek azáltal, hogy valahogy egyetlen órába tudom sűríteni a korábbi három kütyümet.

Lássuk sorjában!

ABC óra

Az ABC nem az egyébként is hárombetűs bót hárombetűs rövidítése. Hanem: Altimeter - Barometer - Compass, tehát magasságmérő, barométer és iránytű. Van egy kazalnyi ilyen típusú óra manapság, de talán a fenti Suunto Core az egyik legfejlettebb mind közül.

Sajnos kikapcsolt GPS egységgel a fenix2 béna kacsa, A Core nagy trükkje, hogy a légnyomásváltozás sebességéből képes kifundálni, hogy én változtatom-e a magasságom vagy az időjárás változik. Tökéletesen működik. Soha nem mászott még el pár méternél többet a házunkban mért magassági érték egy hét alatt, és a barometrikus trend is mindig nagyon szép. Nincsenek benne törések, csúcsok.

A fenix2 sajnos nem ilyen okos. Nem képes ennyire tisztán különválasztani a mozgást és az időjárás változását, így a barometrikus trend (hacsak nem állt a polcon két napig) elég kusza. Természetesen víz alatt is mér tovább (a Core ilyenkor búvár módba kapcsolható). Hülyeségeket.

Mint mondtam, a Suunto van rajtam hétköznaponként, és ez így is marad. A fenix2 az én csuklómon már túl nagy és túl vastag. Szép meg minden, de már óraszíj nélkül is pont olyan széles, mint a csuklóm. Kicsit sajnálom, mivel egyébként meglehetősen tetszik a főképernyő testreszabhatósága és inverz mivolta. Természetesen ébresztéseket is beállíthatunk. Akárhányat, egymástól teljesen függetlenül egyszeri, napi, hétköznapi ütemezéssel.

Bekapcsolt GPS egységgel természetesen minden a helyére kerül ABC fronton, ilyenkor már (viszonylag) pontosak a mért értékek. Érdekesség, hogy az iránytű menet közben a GPS jelek alapján, míg álló helyzetben a mágneses erővonalak mentén jelöli ki az északi (vagy bármilyen) irányt.

Összefoglalva, a fenix2 bár használható ABC óra, mégsem veszi fel a versenyt napjaink legjobbjaival.

GPS sport óra

Itt már sokkal jobb a helyzet. Nagyjából mindent tud, amit egy élvonalbeli triatlon/multisport órának tudnia kell. Lehet benne úszni (kint és bent), futni, bringázni, miközben minden létező dolgot mér és rögzít a csapásszámtól (úszás) kezdve a leadott teljesítményig (bringa).

Újdonság, hogy a HRM-Run szívritmus jeladóval kombinálva a Forerunner 620-hoz hasonlóan a fenix2 is rögzíti futási stílusunk pár jellemző értékét, úgy mint vertikális oszcilláció, talaj kontakt idő, stb. Ugyan azt még senki nem tudja, hogy ezen értékeket hogyan kell felhasználni egy élsportoló edzéstervének összekalapálásakor, de talán majd egyszer kialakul ez is. Az adatokat viszont már most is gyűjthetjük.

Kimaradt viszont az ANT+ mérlegekhez és edzőgépekhez történő kapcsolódás lehetősége, és a szakaszos edzéseket sem igen lehet magán az órán összeállítani. Mondjuk ez utóbbi a 910xt-n sem ment túl könnyen.

Hivatalos üzemideje másodpercenkénti rögzítéssel és folyamatosan bekapcsolt GPS egységgel 16 óra. A kicsit több mint nyolc órát igénylő Mátrabérc Trail teljesítésem 49%-ra szívta le az akkut úgy, hogy előző este már bekapcsoltam óra üzemmódba, a csipogására ébredtem, és a futás első 30 percében folyamatosan világított.

Apropó világítás. Szerintem nagyon dögös a pirosan megvilágított inverz kijelző! Nagyon könnyen leolvasható a sötétben is, víz alatt is.

Szintén újdonság a regenerációs idő becslése minden aktivitás után, illetve a VO2max értékünk meghatározása a Firstbeat Athlete algoritmusa alapján. Utóbbi meg is jelenik a Garmin Connect oldalon, a regenerációs idő nem.

A futás első pár (7-8) perce után a fenix2 megpróbálja megsaccolni, hogy mennyire vagyunk kipihentek. Nálam ez eddig minden esetben "Good" volt, kivéve egyetlen alkalmat, amikor pedig "Fair". Utóbbi futás tényleg szarul esett, nem aludtam előtte szinte semmit.

A Forerunner 910xt-től eltérően a fenix2 nem "csak" a három triatlon sportra van kihegyezve. Gyárilag található benne túra és sí profil is, de mi magunk is hozhatunk létre új sportokat (profilokat). Minden profilhoz korlátlan számú képernyőt rendelhetünk hozzá, képernyőnként 1-4 adattal. Van néhány előre definiált képernyő, ami az adott paraméternek nem csupán a pillanatnyi numerikus értékét mutatja, hanem annak grafikus trendjét is. Ilyen például a szívritmus vagy a magasság.

A tevékenység végeztével az adatok mentése kicsit hosszadalmas, visszanézésünk szintén. Ez elég bosszantó. A mentett tevékenységeket Bluetooth 4.0 kapcsolattal át is tölthetjük Android, iOS, vagy Windows Mobile készülékünkre. A kapcsolat sajnos fájdalmasan lassú - még egy rövid futásnál is perceket vesz igénybe a letöltés. Én harmadik generációs iPad-et használok, amit minden letöltés előtt újra kell indítani, különben nem hajlandó működni. Sokan reklamálnak hasonló problémáik miatt, biztosan az app a ludas a dologban.

Jó hír viszont, hogy az óra képes elmenteni a GPS műholdak jövőbeni pozícióját, így a vevő bekapcsolása után pillanatok alatt megtalálja őket. Persze ilyenkor még nem túl pontos, illik várni legalább egy percet, hogy már az első pár száz méterünk alatt is pontos legyen a tempó és távolság adat.

GPS sportóraként a fenix2 szerintem közel hibátlan. Kicsit szokni kell a gombok kiosztását (a 910xt számomra logikusabbnak tűnt), a megjelenő üzenetek is lehetnének nagyobb betűvel szedve, de ez csak szőrszálhasogatás. Mindent tud és mindent mér, amire csak szükségem van, sőt, még további ezer dolgot is.

Túra GPS

Az eredeti fenix órát kimondottan túrázóknak fejlesztette a Garmin. Valami interjúban olvastam, hogy ők maguk is meglepődtek azon, hogy mennyire népszerű lett a terep- és ultrafutók körében. Csak ekkor kezdték el fejlesztgetni a futó funkcióit is (pl.: footpod kompatibilitás, edzések, stb.). A fenix2 sem része a Forerunner sorozatnak, teljesen más csapat fejleszti (ez akkora baklövés, hogy simán össze lehetne lapátolni a témából egy jó kis MBA diplomamunkát), így bár a sport funkciók erősödtek, megmaradtak a navigációs és túra funkciók is. Szerencsére.

Lehet rá térképet tölteni (bár csak nagyon egyszerűt és kicsit). Majd külön posztban megmutatom, hogy hogyan. Tökéletesen működik a Garmin Basecamp alkalmazással, aminek segítségével útvonalakat, nyomvonalakat, és pontokat tölthetünk le- vagy fel az órára. Ha tehát megrajzoltam egy útvonalat a Basecamp-ben, azt egyszerűen nyomvonallá konvertálom és az óra csatlakoztatása után "áthúzom" bele. Ennyi.

Az órán van külön navigációs üzemmód, ilyenkor már az aktivitás megkezdése előtt meg kell adnunk, hogy mit szeretnénk csinálni, hová szeretnénk menni. Követhetünk korábban megtett (és még le nem törölt) utat, vagy számítógépünkről áttöltött nyomvonalat, de rárepülhetünk bármilyen pontra is. Utóbbi esetben, még feltöltött térkép esetén is, a fenix2 légvonalban adja meg az irányt és az útvonalat, nem tud az utak alapján tervezni.

A hardcore túrázóknak talán kevésnek tűnhet a másodperces rögzítéssel elérhető 16 órányi üzemidő (ami egyébként már így is több, mint amire mondjuk a képen látható Garmin Oregon 450 kézi GPS-em képes két jóféle akkuval). Szerencsére van megoldás. Ha átkapcsolunk az un. UltraTrac üzemmódra, és nem piszkáljuk el az alapértelmezett percenkénti mentést, akkor a fenix2 már 50 órát bír egyetlen szusszal. Tehát több mint két napot. Persze ilyenkor csak percenként kapcsolja be a GPS egységet, így az útvonal se nem lesz teljesen pontos, se nem illeszkedik majd tökéletesen az ösvényekre, de egy több napos túránál ez talán nem akkora gond. Itt egy rövidke családi séta, amit ebben a módban rögzítettem:

Érdemes kicsit belezoomolni. Jól látszik, hogy a rövid bekapcsolások nem elegendőek a pillanatnyi helyzet pontos meghatározására, így kicsit mindig az ösvény mellé mentette a pontokat. Gond? Ilyen esetben szerintem nem.

Két további okosság segíti még az akku üzemidejének kitolását. Egyrészt a töltő kábelt könnyedén csatlakoztathatjuk az órára akár úgy is, hogy közben a csuklónkon van. Így rátölthetünk egy kis dzsúzt menet közben is, mondjuk egy akkumulátor bankból. A fenix2 akkuja mindössze 500mAh-s, így még a legolcsóbb bankokból is simán kijön 4-5 teljes feltöltés. Aztán ott van még a Resume Later opció. Ezt nagyon bírom. Tegyük fel, hogy egy egész napos túra végén járunk, letáboroznánk. Eddig ilyen esetben vagy elmentettük az aznapi útvonalunkat és kikapcsoltuk az órát, vagy leállított a rögzítést, de mentés nélkül bekapcsolva hagytuk. Előbb esetben minden nap külön tevékenységként mentődik el, utóbbi esetben pedig a GPS egység is bekapcsolva marad estére, tehát mindenképp tölteni kell. A fenix2-nek szerencsére van egy harmadik megoldása is erre a helyzetre. A tevékenység leállítása után választhatjuk a Resume Later opciót, ami visszabillenti az órát az energiatakarékos üzemmódjába (GPS ki), viszont nem zárja le és menti el a tevékenységet. Másnap reggel, mikor indulás előtt rányomunk a Start gombra, a Resume kiválasztásával folytathatjuk az előző este félbehagyott tevékenységet. Így egyetlen nagy aktivitásban rögzíthetünk akár egy 4-5 napos gyalogtúrát is. Ügyes, nem?

A kijelző persze kicsi és monokróm, ami nem könnyíti meg a használatot. Az sem segít, hogy a magunk után húzott csiganyomot ugyanolyan módon jelzi, mint a térkép útjait, ösvényeit, így néha nehéz eldönteni, hogy merre is jártunk, mi az út, mi a nyomvonalunk. Ha korábban elkészített nyomvonalat követünk, akkor azt kimondottan vastagon rajzolja ki, azt könnyű követni.

Nagyon szeretem az Oregon készülékemet. Hála a turistautak.hu ingyenes térképének, kimondottan könnyű vele idehaza navigálni. Bár nekem még néha így is sikerül elvétenem egy-két útelágazódást (sic!), de ez igazán nem a GPS hibája. Szeretem, de mégis nagyon ritkán fogom mostantól használni. Ha konkrét útvonalat akarok bejárni, akkor a fenix2 navigációs képességei bőven elegendőek a számomra. Más lenne a helyzet, ha csak úgy bóklásznék egy ismeretlen terepen - olyankor jól jönne a sokkal részletesebb és szebben megjelenített térkép. Viszont én mostanában nem igazán csinálok ilyesmit, így még az is lehet, hogy a fenix2 teljesen leváltja nálam az Oregon-t.

Mi tehát a helyzet a cikk elején megrajzolt kérdéssel? Egyenlő-e a fenix2 a másik hárommal? Számomra majdnem. Nem lesz belőle mindennapi használatra fogott óra. Túl nagy és túl bénák az ABC funkciói. Főleg az A és a B. Mint sportóra remek, mindent tud, amire a 910xt-t használtam. Persze ha triatlonoznék, akkor nem kellene a fenix2. Egyszerűen azért, mivel nem lehet túl könnyű úgy kibújni a wetsuit-ból, hogy közben egy ekkora krumpli van a csuklómon. Navigációra, túrára szintén több mint elegendő számomra, bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy sokkal nehézkesebb használni, mint egy marok GPS-t.

Lenne itt még pár említésre méltó terület, amiket nem tudtam/akartam belezsúfolni a fent három bekezdésbe:

Felépítés: Ásványi üveg a kijelző, ami bár nem teljesen karcálló (az a zafír kristály volna), de sokkal ellenállóbb, mint az első generációs fenix plexi kristálya. Az óraház műanyag, csak a hátlap fém, épp ezért meglehetősen könnyű. A mérete alapján nem ezt a súlyt vártam, és ez pozitív csalódás. A gombok jól érezhetően kattannak.

Óraszíj: Bármilyen 24mm széles szíjat rakhatunk rá, bár nekem semmi bajom a gyári kaucsukkal. A dobozban található még egy jóval hosszabb tépőzáras pánt is, kabáton kívülre, síeléshez, téli túrázáshoz. Kapható továbbá hozzá gyári narancssárga és oliva zöld színű kaucsuk szíj is.

Negatív kijelző: Féltem tőle. Korábban csak Suunto negatív kijelzőket láttam, és azok elég nehezen voltak olvashatók. A fenix2 ezzel szemben egész jó, nekem nem okoz problémát leolvasni a kijelzett értékeket. A kontraszt és a háttérvilágítás ereje természetesen állítható.

Hőmérséklet mérés: Van az órában egy beépített hőmérő, aminek túl sok értelmét nem látom. Ha a csuklómon hordom, akkor nyilván a bőröm felfűti az órát, és ezért az nem a valós környezeti hőmérsékletet méri és menti. Sajnos nem lehet kikapcsolni. Kompatibilis a TEMPE nevű külső ANT+ hőmérséklet szenzorral, ami viszont jópofa cuccnak tűnik, de erről majd máskor.

Bluetooth: Bár a fenix2 tud BTLE (Bluetooth Low Energy, Bluetooth 4.0) szabvány szerint kommunikálni, de ezt a csatornát csakis az okostelefonukkal, tabletünkkel történő kommunikációra használja. BTLE szenzorokhoz nem tud kapcsolódni, csakis ANT+ kompatibilisekhez.

Okosóra: A BTLE csatornán keresztül a fenix2 megjeleníti az összes üzenetet, ami csak érkezik az okostelefonunkra, tabletünkre. Abba most nem mennék bele, hogy van-e értelme ennek az egész okosóra mizériának, hiszen kereslet nyilvánvalóan van rá. Mivel számomra a fenix2 soha nem lesz mindennapi óra, így ennek a funkciónak sem látom sok hasznát. Ha téged érdekelne, akkor két dolgot kell tudnod. Egyrészt nagyon gyorsan (kevesebb mint 1 nap) leszívja az akkut a bekapcsolt BTLE, másrészt pedig nem lehet egyszerre használni az ANT+ csatornával, mivel azonos chipet használ mindkettőhöz. Ez gond? Szerintem nem. Mégis ki a fene akarná az esemeseit olvasgatni, miközben egy szűk ösvényen repeszt? Én pont azért szeretek futni, erdőben pedig különösen, mert olyankor csönd van. Kit érdekel ilyenkor egy-két munkahelyi e-mail, vagy Facebook bejegyzés?

Melyiket?

Első ránézésre a fenix2 megjelenése kicsit átrendezte a piacot. Úgy tűnhet, hogy ő lett az új "profi" triatlon óra, pedig nem. A nagyobb akku, a nagyobb kijelző (bringán jól jön), a laposabb kialakítás, és az opcionális gyorscsatlakozó szett miatt a 910xt még mindig jobb választás a komoly triatlonosoknak, vagy bárkinek, aki a három sport közül legalább kettőz űz, és nincs szüksége komolyabb navigációra.

A fenix2 nem a 910xt-t váltja (még akkor sem, ha nálam igen), hanem a korábbi fenix/tactix párost. Gyakorlatilag azonos hardver, kicsit átgondoltabb, sport centrikusabb szoftverrel, a tactix házában és kijelzőjével. Ennyi. A multisport képesség szerintem főként a Suunto Ambit 2/2s nyomására kerülhetett bele - nyilván a Garmin is nagyon akart valami mindenest a finnek ellenében. Ártani persze nem árt, hiszen a célközönség egy jelentős része bizonyára el-eljárogat a terepfutás és túrázás mellett bringázgatni és/vagy úszni is. Pont, mint én.

Vennék-e "régi" fenix-et vagy tactix-ot? Nem. Előbbi alig olcsóbb mint az új, utóbbi pedig még drágább is. Hogy miért, azt el sem tudom képzelni.

Lecserélném-e a "régi" fenix-et, tactix-ot? Ha rendben működne, és nem akarnék (mint ahogy nem is akarok) hébe-hóba triatlonozni, akkor nem. Bringázni előbbiekkel is lehet (oké, nincs teljesítménymérő kompatibilitás, de biztos, hogy van ilyened?), úszni pedig vennék egy Swim-et. Nem drágább, mint amennyit a cserével buknék.

Okosóra témakörben pedig megvárnám, hogy mit lép az Apple.

Nincs nekem semmi igazán komoly problémám a hagyományos (elektródás, mellkaspántos) szívritmus jeladókkal. Az eredeti Garmin pánt ugyan nagyon csúnyán kidörzsölte a bőrömet a jeladó alatt, de mióta lecseréltem Polar gyártmányúra, ez a problémám meg is szűnt. Aztán néha voltak jelátviteli gondjaim is, amire szintén egy új pánt (az előzővel azonos Polar) lett a megoldás.

Ennek ellenére, kicsit mindig zavart. Néha elcsúszott, máskor egyszerűen csak szorosnak éreztem. Mintha gátolt volna a szabad légzésben is. Komolyabb esőben pedig szinte soha sem működött. A vizes ruhám mintha leárnyékolta volna. El tudtam volna képzelni ennél valami hatékonyabbat, kényelmesebbet is.

Aztán a Mio kb. egy éve bemutatta az Alpha nevű óráját, ami gyakorlatilag egy optikai szívritmus szenzor és a mért érték kijelzésére szolgáló kijlező. Az Alpha két változatban volt elérhető. Volt egy, ami csak BTLE szabvány szerint, míg egy másik, ami kizárólag ANT+ szerint továbbította a HR jelet a vevőnek (órának, telónak, akárminek). Nekem az utóbbi kellett volna az órámhoz, de az a verzió csak a projekt legelején, a Kickstarter-en keresztül volt elérhető. Később már nem. Azóta várom, hogy valaki, valahogy előálljon egy hasonlóval, ami (újra) képes ANT+ adásra.

Hogyan működik?

Az elv egyszerű, de átültetni a gyakorlatba mégis bitang nehéz. Az van, hogy a szívritmusunknak megfelelően változik a bőrfelületünk fényvisszaverő képessége (értsd: színe). Ütésenként. Egy nagyon kicsit. A dolog régóta ismert, használják is többféle egészségügyi masinában, sportolásra azonban ez a technológia egészen a közelmúltig nem volt megfelelő. Sajnos a gyors mozgás és a magas pulzus rengeteg optikai zajt generál a bőrünkön, amit eddig senki nem tudott, vagy próbált meg kiszűrni. A Mio igen, és én nagyon kíváncsi voltam, hogy vajon sikerült-e nekik.

Mi a Link?

Nézőpont kérdése. Több is, kevesebb is, mint az Alpha. Az optikai szenzor, a működés elve, az algoritmus kb. azonos, nincs viszont kijelzője. Egy gomb, egy többszínű LED - ennyi a kezelőfelület. Cserébe viszont nem egy, hanem kettő kommunikációs chip került bele. Egyszerre tud BTLE és ANT+ jelet is sugározni, nem kell többé választani. Egy pánt, ami mindennel működik. Na jó. A Polar dolgokkal (kivéve a legújabbakat) nem.

Használat

Egyszerű mint a faék. A Link-et a MIO GO app segítségével (Android és iOS verzió is elérhető) beállíthatjuk, bár ez nem okvetlenül szükséges a működéshez. Igazándiból csakis a saját szívritmus zónáinkat adhatjuk meg, mást nem is. Választhatunk a hagyományos öt zónás, illetve a "célzónás" beállítások közül - az egyes sávokat a LED eltérő színe jelzi. A LED egyébként villog és nem folyamatosan világít.

Sajnos a MIO GO app (iOS verzió) hajlamos összeomlani és kilépni. Az én öreg, harmadik generációs iPad tabletemen kb. minden második alkalommal.

Ezután karperecet fel, gombot le, és pár másodperc múlva már párosíthatjuk is az óránkkal/telefonunkkal. Pont úgy, mint egy hagyományos pántlikát, hiszen az óra/telefon szempontjából pont ugyanolyan készüléknek tűnik.

Ha ez kész, már mehetsz is futni!

És kezdhetsz reménykedni, hogy nálad majd jobban működik, mint nálam. Velem ugyanis valahogy nem kompatibilis a Link - erre jöttem rá a héten elkövetett futásaim és sétáim során. Az van ugyanis, hogy az első 6-8 percben következetesen magas értéket mér, és csak utána áll be a normális szintre. Miután viszont beállt, már tökéletes. Sajnos az a nagy csúcs az elején eléggé elviszi az átlagértékemet, nem igazán segít felvenni a kezdeti tempót, és nyilván meghülyíti az új órám pár egyéb funkcióját is (VO2 becslés, kipihentségi állapot).

Nyilván velem van a baj. Szerintem az első pár percben, miközben a szívem elkezd magasabb frekvencián ketyegni, csökken a karjaim (és még ki tudja mi másom) vérellátása. Aztán pár perc alatt helyreáll a keringésem a futáshoz nem igazán használt perifériáimban is, és a Link életre kel.

Ez sajnos mindkét kezem esetében így van, pedig próbáltam a lent látható (igen kényelmetlen), módon is hordani. Attól is független ez a jelenség, hogy pontosan hová teszem a Linket. A kézikönyve szerint kb. oda kell, ahol a lenti képen látszik, de nálam pont így működött akkor is, amikor karóra magasságban hordtam.

A következő két ábra ugyanannak a rövidke későesti futásnak a HR görbéjét mutatja. Az elsőn a LINK volt a jeladó és a fenix2 a vevő, a másikon pedig a régi Garmin jeladóm ontotta az enerdzsit a 910XT órámba (vegyétekmámeg, na!). Mivel igen későn indultam el (feleségemnél kicsit elhúzódott a fodrászati beavatkozás), így elfelejtettem alaposan bevizezni a pántot, tehát az sem működött tökéletesen az elején. Mégis, a különbség elég nyilvánvaló...

Átlag: 146bpm   Max: 184bpm

Átlag: 138bpm   Max: 159bpm

A kezdeti bénázás után tökéletesen szinkronban mozgott a két jel, sosem láttam egy ütésnél nagyobb eltérést.

Szintén probléma, és sajnos nálam már itt elvérzett volna a cucc még tökéletes görbék esetén is: kényelmetlen. Az optikai szenzornak ugyanis nagy ellensége a környezeti fény, elég alaposan meg kell feszíteni a pántját, hogy a kis szenzor mindenképp jól rányomódjon a bőrre. Ha nem feszítem meg, nem mér semmit, ha kellően meghúzom, zsibbad a kezem. Szorít, vág. Sokkal kényelmetlenebb, mint a mellkaspánt, amit észre sem veszek többnyire.

Szóval ez nem az én cuccom. Látszik, hogy a technológia alapvetően működik, de még se nem elég érzékeny, se nem elég kényelmes. Számomra legalábbis nem, ami persze nem jelenti azt, hogy számodra se lenne az. Én mindenesetre maradok a mellkaspántomnál, de azért majd a Link2-őt biztosan kipróbálom. Ha és amikor...