A március úgy kezdődött, hogy februárban a dán utamon eltörtem az egyik tömött rágófogamat. Húzás lett a vége. Bár már két nappal később újra futottam (fogorvos néni mondta, hogy lehet), nagyjából tíz kilométer után mindig elkezdett sajogni az állkapcsom, így nem igazán tudtam hosszút menni. Amikor pedig végre teljesen rendbejöttem, újra utaztam. Annak ellenére, hogy közel hat éve nem jártam már az USA-ban, nem túl nagy kedvvel vágtam neki az útnak. Pedig jól sikerült, bár futni nem igazán volt lehetőségem. Összesen négy alkalommal találtam rá egy kis időt, abból ráadásul egy csak futópados bohóckodás volt.

Az egyetlen említésre méltó szaladgálós esemény a hónapban az, hogy elkezdtem heti rendszerességgel gyorsat futni. Még csak pár hete csinálom, de a hatása már most is brutális. Gyakorlatilag minden szokásos távomon új PR-t futottam, többnyire nem kicsit ráverve korábbi önmagamra. Nem hiszem, hogy ennyit erősödtem volna pár gyorsító futástól - valószínűbb, hogy viszonylag gyorsan hozzászoktam a nagyobb intenzitáshoz, a magasabb pulzushoz. Amíg régen majd' kiugrott a szívem már 155bpm környékén is, addig most simán tudok folyamatosan futni 170bpm környékén. Sajnálatos mellékhatás, hogy már egy cseppet sem élvezem a 145-150bpm alatti futásokat, így úgy döntötem, hogy amíg be nem áll a nagy meleg, nem is erőltetem a kis intenzitást. Mikor máskor, ha nem tavasszal, nem igaz? :)

Kicsit rövidebbek lettek a heteim mint az elmúlt hónapokban, de ez javarészt (a fenti okokon túl) tudatos. Elkezdtem kicsit rápihenni a jövőheti (IV.12.) Mátrabérc Trail-re.

Végre előrendelhetővé vált a Mio Link optikai HR szenzor, amiből én azonnal rendeltem is egy feketét. Amint futottam vele párat (egy lassú, egy gyors, egy terep) beszámolok róla.

Áprilisban végre számomra is elkezdődik majd az idei versenyszezon. Ott leszek a MBT előtt a szokásos Velencei-tó kerülésen illetve a móri Ezerjó félmaratonon is. Előbbin nem akarok kapkodni (6 nap az MBT-ig), utóbbin viszont sietnék, ha túlélem a Mátrát.

Meglássuk...

Negyedévente találkozom az összes közvetlen kollégámmal a négy fő telephelyünk egyikén. Most épp Kansas City volt soron.

Szombaton hajnalban indultam, és az időeltolódás miatt (ők nyáron a GMT-5 zónában vannak) már aznap délután meg is érkeztem a szállóba. Az út teljesen eseménytelen volt, leszámítva a magyar taxist, akinek a kocsijában nonstop szóltak Andrea Berg örökzöld slágerei. Ne kattints a linkre, ha jót akarsz! Szóval hajnal háromkor ez egy kicsit még sok volt nekem.

A szálloda közvetlenül Kansas City mellett, Olathe városában található. Olathe egyébként Kansasben van, szemben Kansas City-vel, ami pedig Missouriban. Te sem érted, mi? Mindegy is... Szombaton nem csináltam semmit, csak bámultam a HBO-t, és aludtam.

Single room

Vasárnap reggel viszonylag frissen ébredtem, így egy kiadós reggeli és némi emésztési szünet után azonnal elindultam futni. Esett egy kis hó is, de mire nekivágtam, már csak a füves részeken maradt belőle egy kevéske.

Járda

Annak ellenére, hogy az órámat gondosan feltöltöttem indulás előtt, és egész úton kikapcsolva pihent a táskámban, alig több mint egy kilométer után lemerült. Hogy miért vagy hogyan, azt nem tudom, de ez történt. Ráadásul a napos idő ellenére bitang hideg volt, így némi hezitálás után gyorsan visszafutottam a szállodába, és feltettem az órám tölteni.

Délután lett mire újra nekivágtam. Addigra már nyoma sem maradt a hónak, és ennek annyira megörültem, hogy a fényképezőgépet el is felejtettem felkapni. Tempósabb félmaratoni távot szerettem volna futni, de egy kicsivel rövidebb lett a kör. Az történt, hogy egyszer csak véget ért a járda, és kénytelen voltam visszakanyarodni. A tempóm viszont egész jól alakult, bár a sok közlekedési lámpa nagyon idegesített. Irdatlanul sokat kellett némelyiknél a zöldre fehérre várni.

Természetesen otthon felejtettem az ANT+ dugókát, így nem tudtam lementeni az órámról semmit. Mikor a saját kijelzőjén nézegettem az eredményeimet, meglepődve vettem észre, hogy a térkép nézetben megjelent a GARMIN nevű POI (Point Of Interest - érdekes helyszín). Ez egy minden(?) Garmin GPS készülékbe gyárilag lementett koordináta, ami a cég nemzetközi közpotját jelöli. Mint kiderült épp mellette futottam el. Fogalmam sem volt róla, hogy épp ebben a világvégi kisvárosban vannak. Bár ha jobban belegondolok, akár számíthattam is volna rá, hiszen a finn központunk pedig a Suunto központjával osztozik Vantaa városka munkavállalóin. Kicsi a világ, na!

Így néz ki a fenti nyomvonal az órámon

A nap további részében dolgozgattam kicsit a laptopomon, aztán húztam aludni.

A hivatalos programunk csak hétfőn este kezdődött, így másnap is volt időm futni egyet. Ezúttal nem délnek, hanem keletnek indultam. Most a fényképezőgépemet sem sikerült a szobámban felejtenem. Sajnos nyoma sem volt a korábbi napsütésnek - végig havazott, bár most még a füvön sem maradt meg.

Hózik-zik-zik

Szépen elértem a kinézett kereszteződést, majd elindultam visszafelé. A visszaút harmadánál járhatam, miikor egy golfpálya mellett elhaladva azt vettem észre, hogy a távolban két autó szerencsétlenkedik az út szélén.

Szerencsétlenkedő autók balra fent

Egyszer csak kivágódott egy villogó rendőrautó az egyik mellékutcából, és keresztben megállt mögöttük. Pont mint a filmekben. Már épp azon gondolkodtam, hogy melyik bokor alá ugorjak, ha ezek elkezdenek lövöldözni, de nem ez történt. A zsernyák odaballagot az egyik álldogáló autóhoz, és a szakadó havasesőben nekiállt kereket cserélni. A szerencsétlenkedő autósok ugyanis fekete nőcik voltak, akik sehogy nem boldogultak a dologgal. A vérfürdő elmaradt.

Sajnos nem tudtam a tervezett körön haladni, és idő előtt vissza kellett kunkorodnom a 119. utcára, amiről indultam. Úgy tűnik, hogy itt nem divat a kátyúzással szarakodni, kompletten cserélik az utakat. Járdástul, mindenestül.

Megszűnt alattam az út

Aztán este ettem egy bazi nagy steaket.

Kedden meló után a kollégákkal kimentünk az egyik környékbeli outletbe, vásárolni. Én hamar végeztem, vettem egy Oakley Straight napszemcsit, amit má rég kinéztem magamnak, és kész. Vacsoráig egy apró kocsmában ücsörögtünk, ahol kereken 120 féle csapolt sört mértek. 3%-át tudtam csak kipróbálni.

Csúnya, csúnya T-Rex!

120

Miután rájöttünk, hogy még csapatban sincs esélyünk, átmentünk Kansas City-be, és a város egyik leghíresebb éttermében folytattuk az estét. Ettünk sok steaket. De szerencsére volt csokitorta is. :)

Folyamatosan hordták a lángon sütött cuccot

Megoldottam ezt is

Szerdán meló után elmentünk egy helyi fegyverboltba és lőpályára, ahol mindenféle automata ágyukkal bénáztunk. Szerintem én egymagam több éles töltényt füstöltem el, mint a MH egy teljes év alatt összesen.

A kínálat töredéke

Őszintén nem tudom, hogy mit gondoljak erről az egész amerikai fegyver helyzetről. Egyrészről valahol elfogadom, hogy mindenkinek joga van megvédeni magát, a családját, és a vagyonát, ugyanakkor az automata fegyvereket kicsit túlzásnak tartom. Attól pedig, hogy pont a fenti képen látható pultból többféle hangtompítót is vehetett bárki, még most is feláll a szőr a hátamon. Az mégis mi a tökömnek kell? Sport vagy önvédelem?

Kinyírom az ellenséges papírembert

Lövöldözés után a változatosság kedvéért ismét egy steakhouse-ban kötöttünk ki. Már rá sem bírtam nézni a marhahúsra, de azért elcsipegettem vagy 400 grammot.

Ez csak az előétel volt

Csütörtökön délben végeztünk a hivatalos programmal, így én délután még futhattam egy utolsót a kansasi ég alatt. Természetesen a Garmin székház volt a célpont. Mindenképp akartam egy új avatart a GarminConnect profilomhoz. :) Lett is, de ne rohanjunk ennyire előre.

Gyönyörű, napos, de marhára szeles időben indultam el. Kicsit bántam is az elején, hogy nem a rövidnacimat vettem fel. A szél olyan erős volt, hogy kétszer is vissza kellett fordulnom a sapkámért.

Ragyogó idő

Nagyjából három kilométert tehettem meg, amikor hírtelen nagyon beborúlt az ég, majd rákezdett az eső. Nem volt kellemes, de nekem kellett az az új avatár!

Sötétedik

Már jócskán esett, mire elértem a Garmin központját, és elkattinthattam pár képet. Igazán jól sikerült a selfie, nem? :)

GARMIN International HQ

Yeahhh!

Amint megvolt, spuriztam is visszafelé. Sajnos az idő tovább romlott, és az esőből hamarosan jégeső lett, ami keményen szúrkálta a hátamat. Szerencsére nem tartott sokáig, és mire visszaértem a szállodához, már újra szép volt az idő, és kisütött a nap.

Már a szálloda bárjában ültem a főnökömmel, amikor egyszercsak azt látom a tévében, hogy kicsivel Kansas City felett kialakult egy közepes méretű tornádó pont akkor, amikor én futni voltam. Valószínű, hogy ennek a cellának a széle csapott pofán engem is. Király! :)

Aztán ismét, utoljára, elmentünk vacsorázni. Ezútal a Twin Peaks nevű helyre, ami nem a filmsorozatról kapta a nevét. Másmilyen páros dombokról.

Itt nem bagolyok laktak

Milyen szépen vigyorgok...

Azért ettem is

Pénteken reggel futottam egy kicsit a szálloda egyik futópadján, aztán egy gyors zuhanyzás után már vitt is a taxi a reptérre.

Nem volt túl zsúfolt a terem

Good-Bye

Most szombat késő délután van, otthon vagyok, de még nem aludtam mióta Olathe-ben felébredtem péntek reggel. Ennek már harminc órája. A füvet viszont már lenyírtam. :)

Érzékeny búcsút vettem az eddigi legjobb futócipőmtől. Főleg aszfalton használtam, de például ebben teljesítettem az eddigi összes (értsd: kettő) futott teljesítménytúrámat is. A talpa mára alaposan megkopott. Az eredetileg jócskán kiálló bütyköket szépen síkba koptattam. A felsőrész viszonylag egyben maradt, csupán a nagylábujjaimnál sikerült egy-egy új szellőzőt kialakítanom a belső hálós rétegen.

Heti kilométerek

Már a kukánk mélyén pihen, én pedig alig várom, hogy végre szerda legyen, és kipróbálhassam az utódját. :)

Fura egy hétvége volt ez.

Először is kiderült, hogy mégsem tudok indulni a Mátrabérc Trail versenyen. Nincs visszaszállítás a célból a rajthoz, én pedig senkit nem találtam, aki a hajnali kelés és indulás után még hajlandó lenne tíz órát (jó esetben) várni rám Szurdokpüspökiben. Mivel nagyon szerettem volna kipróbálni magam ezen a távon, így a tény, hogy nem tehetem, teljesen összetört. Egyszerűen elment a kedvem az egésztől. Nem a versenytől, hanem a futástól.

A hétvégén egy maratont terveztem lefutni, de tudtam, hogy most képtelen lennék rá. Teljesen szétestem fejben és lélekben.

Szombaton délelőtt nagyon nem akaródzott futnom. Nem volt már miért, nem volt célom - és így már kedvem sem. Ennek ellenére valahogy elindultam. Tudtam, hogy jön a vihar, és bár futni nem volt kedvem, de szerettem volna még az eső előtt hazaérni. Egy 23km-es, legutóbb tavaly ősszel futott, szintes, többnyire aszfaltos kört választottam.

Iszonyatosan szarul ment. Minden porcikám utálta az egészet, tíz kilométer után majdnem átváltottam sétára. Csak az egyre sötétedő ég hajtott tovább. A hosszú emelkedők ellenére meglepően gyors voltam, de mégis olyan érzésem volt, mintha alig haladnék. Fáradt voltam és kedvetlen. Ritka jó érzés volt végre hazaérni. Nem is nyújtottam, csak bevágtam magam a fürdőkádba és vagy egy órán át nyomkodtam az iPad-em.

Velem együtt megérkezett a vihar is. Érdekes volt nézni, hogy milyen gyorsan esik a légnyomás. Még sosem láttam ekkora változást ilyen rövid idő alatt.

Suunto Core

Vasárnap reggelre valahogy újra összeraktam magam, és alig vártam, hogy elálljon az eső. Előkotortam a Merrell terepcipőmet téli menedékéről, és egy jó szintes, sziklás, 18km-es terepkör mellett döntöttem. Szerencsére mire úgy-ahogy megemésztettem az ebédre betolt pizzát az eső is elállt, és kisütött a nap. De a szél maradt.

Soha nem futottam még ennyire erős szélben. Voltak szakaszok, ahol a lefeléken is keményen tolni kellett, hogy haladjak valamit. A kopár csúcsokon pedig szinte fellökött a szél. Amikor nagy ritkán pedig a hátamba kaptam, akkor szinte repültem. Szenvedősnek hangzik ez így, de én mégis nagyon élveztem. Hihetetlenül jó érzés volt végre újra igazán minimalista cipőben futni, miközben körülöttem örvénylett az átkozottul erős, de kellemesen meleg szél. Minden percét élveztem - újra jó volt futni.

Aztán este leültem kicsit netezni, és mi ugrik rögtön az arcomba a Facebookon? Mégis lesz busz vissza a célig!

Királyság! Az élet szép! Kedden gyors.

Úgy határoztam, hogy a néha-néha megnyomott rövidek, illetve a lassabb futásokba beszúrt gyorsabb kilométerek helyett mostantól minden héten futok egy rövid gyorsat a "hivatalos" edzéstervem részeként. A terv az, hogy keddenként, a hétfői pihenőnap után, erős tempóban tolnám végig az egyik unalomig ismert 6,5km hosszú körömet.

Sajnos Csákváron még ilyen kis távot sem lehet síkon futni, mindenképp kerül bele némi szint. Mivel a házunk a város legmagasabb részén van, így törvényszerűen lejtőzve kezdek és emelkedőn fejezem be. Nem túl szerencsés, mivel ilyen körülmények között képtelenség szinten tartani a tempó/pulzus párost. Valamelyik érték óhatatlanul elmászik.

Első próbaút

Ma reggel (oké, tudom, ma nem kedd van) próbáltam ki ezt a távot ilyen módon először. A tempómmal nem nagyon foglalkoztam (bár a 2. kilométer végén megjelenő 4:08-nál azért vigyorogtam egy kicsit), a pulzusomat igyekeztem 165bpm környékén tartani. Kivétel az utolsó emelkedő legvége, ahol kicsit jobban megnyomtam - így lett a max. érték 170bpm.

Azt várnám, hogy a rendszeresen végzett magas intenzitású edzések majd javítanak kicsit a hosszabb futásaim tempóján is, különös tekintettel az emelkedőkre.

Úgy döntöttem, hogy 2014-ben ennek a kis körnek az eredményeit fogom a tavaly bemutatott módon követni. Remélem, hogy azt mutatja majd a táblázatom, amit várok tőle. Az első eredmény meg is van. Kialvatlanul, esőben, emelkedőn szembe szélben, két futott nap után... Így legalább könnyű lesz gyors javulást kimutatnom. :)

6,58km - 62m+ - 29:42 - 4:31 - 157bpm