Úgy néz ki, hogy megtaláltam a hiba okát a korábban már említett és azóta sem szűnő szívritmus jeladó problémára. Ez például az első dán futásom során rögzített görbe:

Nem túl szép

A második futásomnál még inkább megbolondult a cucc, kénytelen voltam levenni és zsebre vágni. Érdekes, hogy még a zsebemből is küldte tovább a hülyeségeit, így az órán kellett végül kikapcsolnom a HR jelet. Hazaérve kukáztam a pántot és bevetettem egy vadi újat. Polar Softstrap, pont mint az előző. A jeladó természetesen maradt a meglévő Garmin.

Azóta kétszer futottam és eddig minden (kopp-kopp-kopp) jónak tűnik.

14km, szintes, közepes intenzitás

19km terep, szintes, alacsony közepes intenzitás

Remélem, hogy ennyi volt. Ha igen, akkor nem árt észben tartanom, hogy szűk egy évet bír nálam egy pánt. Nem drága (2900Ft), megéri tartani belőle egy tartalékot.

Na és persze továbbra is kitartóan várom a Mio Link megjelenését.

Ez a hónap most nem jött össze, pedig igazán jól kezdődött. Újra elöltöttem két napot Helsinkiben, és sikerült egy igazán jót futnom a "szokásos" útvonalamon. Jól esett és az idő is szép volt.

Kilátás az ablakomból

Az első két hét jól ment, szépen hoztam a tervezett 80km körüli átlagot. Aztán a kislányom hazahozott valami vírust, ami szép sorban végigment a családon. A harmadik hét keddjén még tudtam futni egy kicsit, bár már nagyon kóvályogtam. A hét többi része teljesen kiesett. Hányingerem volt, szédültem, és talán lázas is voltam.

Az egy hét Dánia sem igazán a futásról szólt. A céges vacsi és az utazás is belerondítottak a heti rutinomba. Ráadásul hétfőn még nem is voltam igazán jól.

A hónap egyetlen igazi eredménye a Tatán teljesített 35km futásom volt.

Csak a futások

Ennél a március már csak jobb lehet.

Vasárnap délután négykor ültem be a taxiba, majd két csízorcsiken szendviccsel később, hétfőn hajnal egykor már le is tettem a Billundban bérelt kis Civicet a silkeborgi Radisson szálloda előtt.

Hétfőn háromkor a dán kollégáim kollektíven elvonultak a céges konditerembe, amit én inkább kihagytam. Kicsit még éreztem magamban a múltheti vírust. Visszaautóztam a szállodába, de sehogy sem találtam a helyemet. A terv az volt, hogy megnézek pár filmet a Youtube-on, de annyira szépek voltak a fények, hogy nem bírtam megülni a seggemen. Vírus ide, vírus oda, magamrakapkodtam a futós cuccaimat, felkaptam a kis fényképezőgépemet, és már kint is voltam a szálloda előtt GPS jelre várva.

Itt régebben egy papírgyár volt

Az órám csippant, én pedig elindultam. A Silkeborg-tó partján futó bringautat követtem. Több mint tizenöt éve rendszeresen jártam Hollandiába. Már akkor rájöttem, hogy imádom a skandináv építészetet. Most sem győztem felkapkodni az állam a porból a tóparti házak láttán. Egyszerűek, szépek, és valami hihetetlen módon rendezettek. A füvet pedig mintha lézerrel vágták volna.

Jobbra a bringaút, balra a járda

Az autóút szerencsére hamarosan elkanyarodott a tóparttól, míg a bringaút maradt mellette. Itt jöttek az igazán szép házak.

Aztán pár kilométer után az út eltávolodott a tótól, és visszakanyarodott a város felé. Közben a Nap is lement.

Kivilágított bringaút

A képen látható nem túl kátyus úton szépen visszalötyögtem a főútig, majd a belvárosba. Még alig mentem, úgyhogy elfutottam a szálloda mellett a tó másik oldala felé is.

Belváros, iszonyat forgalom

A tó partján épp egy vízbe ugró pucér nőt farigcsáltak az egyik kiszáradt fából. A hülyék! Simán el is tüzelhették volna.

Ugrik!

Kicsit még futottam ebbe az irányba, aztán mikor már kezdett tényleg besötétedni, visszafordultam a szálló felé. Ez a rész nem volt kivilágítva, én pedig a szállodában hagytam a fejlámpámat.

Ott középpen az a szálloda

Szépen besötétedett, mire visszaértem

Kedden az egyik kollégámmal meló után elmentünk a szálloda melletti fitness terembe, és lenyomtunk egy óra Bodyfit és egy óra Spinning edzést. Az előbbi során egy egyenes, kétkezes rúddal és kis súlyokkal kellett mindenfélét bohóckodni, és én majdnem megtanultam dánul visszafelé számolni. A Spinning laza volt, és itt olyan gépek voltak, ahol szinte mindent be lehetett állítani, így végre nem vertem szét a térdem, mikor kiállva tekertem. Másnapra iszonyú izomlázam lett. Mindenhol, de főleg a lábaimban.

Este még lekattintottam a kilátást az egyik ablakomból. Íme:

Szerdán közös vacsi, sörök, darts. Többször is el tudtam találni a táblát, amire nagyon büszke vagyok.

Csütörtökön ismét futottam, kicsit más útvonalon és nagyon darabosan. Semmit nem enyhült az izomlázam, alig bírtam elindulni. Menetközben végleg elpusztult a HR jeladóm. Levettem, betettem a zsebembe, de még akkor is mért valamit. Ki kellett az órámon is kapcsolnom, hogy végre elhallgasson.

Pénteken pedig közvetlenül munka után már indultam is vissza a billundi reptérre, aztán haza. Mivel a repülés után már nem kellett vezetnem, így a béna szendvicsek helyett végre ihattam sört. A sör egyébként azért is praktikus választás a repcsiken, mert így lehet a legtöbb folyadékhoz jutni egyetlen rendeléssel. Bár, pár hete, Helsinkiből hazafelé a szomszédom egyszerre kért kávét, teát, kólát és vizet. Rutinos. Mondjuk az is igaz, hogy a Finnair járatain már nincs ingyen sör. Nem úgy a Lufthansa gépein - szerencsére!

Harmincöt kilométer volt a mai feladat, amit a tatai Öreg-tó körül terveztem teljesíteni. Egy kör az hét, tehát ötször körbelötyögöm, sitty-sutty, és már mehetek is haza.

A dolog már akkor elszaródott, amikor éhesen indultam el futni. Délben, ebéd nélkül. Nem ez volt a terv, de így alakult. Az első három kör szépen ment, kellemes 5:05 körüli tempóval, 140bpm alatti pulzussal haladtam. Pont ahogy terveztem. Sőt mi több, még az idő is szép volt. Aztán a negyedik kör elején elkezdett esni az eső, én pedig nagyon megéheztem. Összefüggés az nincs, de kb. egyszerre történt. Szomlyas is voltam, és az erdős szakaszon lévő közkútból annyira hideg víz folyt, ami már nem esett jól.

Nem szeretek körözni, mentálisan nem bírom. Azt szeretem, amikor a kör vége a futás vége is egyben. Egészen biztos vagyok benne, hogy még nyamvadt tíz kilométert sem tudnék lefutni egy 400m-es pályán.

Akárhogy is, de amikor a negyedik kör végén, az esőben, éhesen és szomlyasan az eszembe jutott egy üveg sör, teljesen összeomlottam. Azonnal a kocsim felé vettem az irányt.

Pénztárca ki, első kocsmába be. Nincs alkoholmentes... Igazi kocsma, oké, de én most kocsival vagyok. Második kocsmába be. Van! Ittfogyasztás? Nem, elvinném, köszi. Őőőőő, de az üveg betétes... Akkor add hozzá, bakker, szarok rá, csak add már idefele! Visszaültem a kocsiba, és pár pillanat alatt legurítottam a keserű, citromos üdítőt.

Valahogy visszatért belém az élet, és elkezdtem magam nagyon pocsékul érezni. Feladtam. Én! Aki még sose... Nem mehetek így haza, vesztesként! Benyomtam az üres üveget a pohártartóba, kikászálódtam a kocsiból, és elindultam befejezni, amit elkezdtem.

Életem legpocsékabb hét kilométere volt. Üldögélés közben annyira elgémberedtem, hogy alig tudtam lépni. Minden egyes méterért meg kellett szenvednem. Még akkor sem volt erőm hangosan felröhögni, amikor egy bringás csapatot hallottam azon tanakodni, hogy a "Mary Poppins kalandjai" az van kalandfilm-e, vagy inkább csak egy könyv.

Végül körbeértem, de nagyon-nagyon rosszul esett. Mindenem recsegett és ropogott és alig mozgott. Most viszont, pár órával később, már kimondottan örülök, hogy nem hagytam annyiban a dolgot, és lenyomtam a tervezett harmincöt kilométert. Csakazértis!

Figyelem! Közérdekű közlemény következik.

Hétfőn délután az üzemorvos szépnek találta az EKG görbémet. Azt mondta: látszik, hogy sportol. A pulzusom 55 volt fekve, a vérnyomásom 110/77. Egy automatás kávé után. Továbbá látok és hallok is. Csuhajja!

Köszönöm a figyelmet.