Hatlmasat sikerült taknyolnom az esti futásomkor. Meglehetősen sok helyről folyt belőlem a vér mire hazaértem. Eléggé fájok, főleg a bal térdem, de remélem, hogy csak horzsolások, és nem kell kihagynom a hétvégi Balaton Maratont.

Pedig egész jól ment ma a futás, és az idő is remek volt...

11,32km - 73m+ - 57:24 - 5:03 - 136bpm

Tegnap délelőtt új egyéni rekordot futottam az egyik 19km-es terep körömön. 5:35-ös tempóval repesztettem, amivel kimondottan elégedett vagyok. Kár, hogy a szerencsétlen órám elkavart valamit, és nem tudta feltölteni a Garmin Connect-re. :(

Mosakodás után leültem a gép elé, bekapcsoltam az órámat, ami szokatlanul sokáig bootolt. Az áttöltés is csiga sebességgel ment, de hibaüzenetet nem kaptam, minden okénak tűnt. Csak valahogy nem jelent meg új aktivitás a Garmin Connect lapomon, és az óráról is eltűnt a mentett adat. Néztem természetesen a gépemen is, de legfrissebb FIT fájlt csütörtökön mentette el.

WTF?

Mindent újra telepítettem, nulláztam, reseteltem, stb. Próbaképp felvettem a reggeli bevásárlást. Működni látszik a cucc. Fél óra múlva indulok egy könnyű 20k-s futásra. Remélem ezzel már nem lesz gond.

Azt hiszem, hogy valahol legbelül nagyon félhetek a kudarctól. Ezért lehet, hogy mindig könnyen elérhető célokat tűzik ki magam elé. Sosem olyat, amiért igazán meg kell dolgoznom, amiben benne van a bukás lehetősége.

Itt van például az éves kilométer tervem. Év elején az 1500km elérését tűztem ki célomul. Aztán mikor láttam, hogy ez könnyedén hozható, módosítottam 2000-re. Majd 2500-ra. Amit el is értem november első hetében. A háromezret már nem nagyon merem beállítani, mivel lehet, hogy nem fog összejönni (heti egy futást úszással fogok kiváltani, amint az időjárás igazán rosszra fordul). Nem mintha olyan nagy ügy lenne nem elérni, de mégis...

Aztán itt van a jövő hétvégén a Balaton Maraton. Többször is írtam már, hogy a célidőm 3:30:00 lenne, ami 4:58-as kilométereket jelent. Síkon ez az erős kocogó tempóm, tehát a célidő röhögve hozható, figyelembe véve a verseny három szakaszos felépítését. Szóval ez nem éppen egy streching target. Nem kell érte megfeszülnöm.

Ma délután Gárdony felé mentem haza, és megálltam a tókerülésből ismert belső útnál egy érzésre közepes intenzitású 14k-t futni. Az volt a cél, hogy találjak egy olyan tempót, amit végig tartani tudok, lassulás nélkül. A pulzusom nem érdekelt, érzésre választottam intenzitási szintet (még tudtam beszélni és nézelődni, de már igényelt némi odafigyelést a tempó megtartása). Semmiképp sem akartam padlógázon futni. Ezt ellenőrzendő az utolsó kilométerre terveztem egy kis hajrát is. Ez lett az eredmény:

Átlagpulzus: 152bpm

Úgy érzem, hogy ideális körülmények között tudnám ezt a tempót tartani egy félmaratoni távon is. De akkor meg a mi a francot bénázok a 4:58-as céltempóval és a 3:30:00-as idővel? Úgy döntöttem, hogy most kemény leszek. Az új "hivatalos" célidőm tehát - dobpergés - 3:13:00, amihez 4:34-es ezrek kellenek.

Izgulok.

Korábban már írtam, hogy beszúrnék pár gyorsító edzést a Balaton Maraton elé. Valszeg kicsit késő már, illetve a kitűzőtt célhoz (3:30:00) talán nem is kell, de mindenképp ki akartam próbálni valami újat. Jó dolog nyugisan futni, de néha azért el ki kell engedni a féket, és tolni neki, ami kifér a csövön. Ezt eddig úgy csináltam, hogy a hét legrövidebb futását kicsit megnyomtam. Van egy unalomig ismert 8,3km-es köröm a városban, fele lejt, fele emelkedik. Leginkább ezt szoktam gyorsan futni, 4:25-ös tempó a PR. Persze ez a körben lévő szint miatt nehezen értelmezhető. Természetesen az emelkedő lassít, az enyhe lejtőkön viszont nagyon gyors vagyok (oké, ez relatív... szóval magamhoz képest).

Mára valami mást találtam ki. Csákváron van egy Esterházy kastély, annak a parkjában pedig egy 520m hosszú kör. Ezt a kört terveztem gyorsan lefutni, ötször, duplán, tehát kb. 1km-es szakaszokban. Sajnos ebben a kicsike távban is van némi szint, és három derékszögű kanyar, de ennél jobb alternatíva nincs a közelben.

Valamivel több mint negyed órát futottam előtte, bemelegítés képpen. Lejtővel kezdődött az út, majd a végére emelkedőre váltott, így szépen fokozatosan fel tudtam tornázni a pulzusom kb. 150bpm-ig. Két perc pihi, helyben toporgás, aztán tűz! Minden dupla kör után adtam magamnak két újabb perc pihenőt. Az ötödik ciklus végén pedig szép nyugisan hazafutottam. Sajnos a hazaút, a legvégétől eltekintve, végig emelkedik.

A tervet egészen szépen sikerült tartanom, bár a derékszögű kanyarok mindig nagyon lelassítottak. Talán ezért, talán csak mert nem toltam eléggé, de a gyors szakaszokon egy hangyányit lassabb voltam, mint ahogy terveztem. Az utolsó ciklustól eltekintve viszont, ahol egy elém kanyarodó autót kellett kicseleznem, minden alkalommal egy kicsit gyorsabb lettem.

Érzésre is az első volt a legpusztítóbb szakasz, akkor nem hittem volna, hogy túl tudok élni további négyet. A harmadikat viszont már élveztem, mint ahogy az után következő további kéttőt is. Talán nem véletlen, hogy az utolsó három "tevepúp" meglehetősen hasonló értékek közelében mozog a HR görbén. A pihenőidők alatt minden alkalommal kb. 55 ütést esett vissza a szívritmusom, nagyjából 110bpm-re. A harmadik ciklus után összeakadtam és dumáltam egy ismerőssel, ott egy kicsit magasabb maradt.

Kütyü: Nem készítettem edzéstervet a Garmin Connect-en, mivel nem ismertem az egyes szakaszok pontos hosszát, és az éles kanyarok miatt a GPS pontosságában sem bíztam igazán. Egyszerűen csak úgy állítottam be az órám, hogy jó nagy számokkal jelenjen meg a kör idő (Lap Time), alatta kisebbel a kör átlag tempója (Lap Pace) és az aktuális pulzusérték (HR Rate). Utóbbit csak a bemelegítő és a levezető szakaszokon figyeltem. Mikor egy futós szakasz végére értem, nyomtam egy új kört (LAP gomb), kivártam a két percet, majd újabb nyomás, aztán nyomás! A gyors ciklusokban csak a tempót figyeltem.

Kicsit tornaóra jellege volt a dolognak, de tetszett. Bár a helyszín nem a legideálisabb, de mostantól igyekszem majd ilyet is futni hébe-hóba.

Vasárnap délelőtt hosszú terepfutásra indultam. Az eredeti terv az volt, hogy a korábban már említett 30km hosszú távomat próbálnám meg betenni három óra alá. Egész jól ment, a Gém-hegyen (pár komolyabb emelkedő után) még kényelmesen 6:00 alatt voltam. Aztán leszakadt az ég.

Mostanra minden ösvényt és erdei utat betakartak a falevelek, és a lehulló esőtől szörnyen csúszóssá váltak. Lefelé lassabb voltam, mint felfelé... Hamar rájöttem, hogy nem lesz meg a tervezet szintidő, és ez kicsit elkedvtelenített. Nem örültem az esőnek sem. Hideg tűkként szurkált, rajtam pedig csak technikai póló, tapadós rövidgatya és kézi kulacs volt. Arra gondoltam, hogy bedobom a törölközőt, és a legközelebbi aszfaltcsíkon hazafutok Csákvárra.

Miközben ezen járt az eszem, rájöttem, hogy az elmúlt közel két év alatt még egyetlen egyszer sem adtam fel futást. Soha.

Ez így nagyon tökösen hangzik, de nagyjából tíz másodperc múlva eszembe jutott, hogy sajnos nem igaz. Egyszer már elbuktam.

2012. augusztusában még hosszúnak számított az aznapra tervezett 19km. Külön nehezítette a helyzetet, hogy őrült meleg volt. Épp ezért, végtelen előrelátással, elkocsikáztam a kör feléhez. Oda, ahol a mezőgazdasági út, amin érkezni tervztem, találkozott a műúttal. Az egyik jellegzetesebb bokor tövébe elrejtettem fél liter ásványvizet, PET palackban. Aztán hazavezettem, átöltöztem, és elkezdtem futni.

Tudtam, hogy a víz meleg lesz, de nem különösebben érdekelt. A kínaiak szerint a meleg víz amúgy is jó a gyomornak (és a másnaposságra is, de ez egy másik történet). Tempósan haladtam, tudva, hogy hamarosan nagyokat kortyolhatok a gondosan elrejtett vizespalackból.

Nem kis meglepetésemre, az elágazásnál egy autó állt. Soha nem láttam még ott senkit. Alig telt bele pár másodpercbe, és szembesültem a szörnyű valósággal. Az autós, velem ellentétben, tele volt folyadékkal, és a felesleget nagy, íves sugárban engedte a bokorra. Az én bokromra! A vizespalackomra!

Még három kilométert tudtam futni, mielőtt átváltottam gyaloglásra. Talán dehidratálódtam, talán csak fejben estem szét, nem tudom.

Hát, erre a történetre gondoltam, miközben kereszteztem az első aszfaltozott utat a szakadó esőben. Egyszer kevés a víz, máskor meg sok? Nem lehetek ennyire mazsola! Átkeltem az úton, és futottam szépen tovább az Z- jelzésen. Még tizenhat kilométert. Valahol belül átkattant bennem egy kapcsoló, és elkezdtem élvezni a helyzetet. Nem is annyira az esőt, hanem azt, hogy mennyire nyugodtan tudtam szemlélni az egészet azután, hogy megbékéltem vele.

Meglepetésemre nem is voltam annyira lassú, bár "természetesen" nem lett meg a három órás cél.

30,44km - 878m+ - 3:11:20 - 6:17 - 144bpm