Jól sikerült ez a hónap! Az első héten reccsent egy nagyot a jobb bokám, így kimaradt egy hosszú futás. Ettől eltekintve viszont minden a (nem létező) terv szerint alakult. Futottam egy 40k-s teljesítménytúrát, és kipróbáltam a tájfutást is. Az évszakhoz viszonyítva nagyon meleg volt az egész hónapban, és én minden alkalommal úgy éreztem, hogy ez most az utolsó futásom szép időben. Talán ezért lettek a pulzusértékeim kicsit magasabbak, mint kellett volna. Nincs ezzel semmi baj, élveztem.

A heti összesítésbe a bringázás nincs benne

Hétköznapokon már csak sötétben tudok futni, amit egész jól birok. A hónap utolsó két napján szabin voltam, így be tudtam iktatni az év vélhetően utolsó rövidgatyás, napfényes terepfutását, hétköznap. Ilyen márciusig tuti nem lesz többet.

Háromszor is bringáztam egysebességes trekking gépemmel, ebből kettő családi megmozdulás volt.

A futásaim havi összesítése:

Ez új rekord, sosem futottam még ennyit egy hónap alatt.

Két hét múlva indulok a 10. Balaton Maratonon, ami egy furcsa verseny. A teljes távot három szakaszból rakják össze, amit két nap alatt kell teljesíteni. Mivel így alapvetően rövid távok adódnak, így igyekszem majd tempósan futni, és 3:30:00 alatti összesített idővel célbaérni. A következő napokban ezért kicsit nagyobb hangsúlyt kap majd a sebesség a futásaimban, mint a táv.

Aztán visszaáll majd a dolgok szokásos rendje, és az év utolsó megmérettetésére, a Nyúlcipőbolt Budai Trail-re már a szokásos lassú módon fogok készülni. Ez december elsején lesz.

A terv kész. Nyomás! :)

A tegnapi futásom után azt vettem észre, hogy a Garmin Connect oldalon a lépésszám görbém kicsit másképp néz ki, mint ahogy azt már megszoktam. A legnagyobb különbség, hogy a mért értékek dupláját jelzi ki. Mivel footpod csak az egyik lábamon van, így a mért érték természetesen a valós lépésszám fele volt. Eddig.

Nem kell többé fejben szorozni

Ezzel párhuzamosan a képernyő bal oldalán megjelenő infobox is átalakult kissé. Megjelent pl. az átlagos lépéshossz:

Runing Dynamics

Természetesen mindez a hamarosan megjelenő Forerunner 620-nak ágyaz meg, ami a szintén új HRM+ RUN mellpánttal (amely tartalmaz majd egy gyorsulásérzékelő szenzort is) használva egy kazalnyi egyéb paramétert mér majd. Lesz például függőleges pattogás hossza és talajfogás időtartama is. A kocka felem nagyon reméli, hogy a GARMIN nem felejti majd el ezeket a funkciókat a 910xt-be is beültetni, egy friss és ropogós firmware frissítés formájában.

Addig viszont esetleg újragondolhatnák az egyéb görbéiknél használt automatikus skálázás algoritmusát.

Automatikus skálázás

Kézi zoom. Hát nem dögösebb így?

Kedves kolléganőm invitálására kipróbáltam a tájékozódási futást. Érdekes élmény volt.

Vasárnapra tették a versenyt, ami nálam a hosszú futások napja. Nagy merészen beneveztem hát a leghosszabb távra (légvonalban 8km), ami így önmagában nem tűnt túl nagy kihívásnak, és semmiképp nem tűnt hosszú futásnak. Mivel a rendezvény Gántról indult, így gondoltam egy merészet, és autó helyett a futócipőmet választottam közlekedési eszköznek az oda- és visszaútra. Így esett, hogy vasárnap reggel, pontban kilenc órakor elszaladtam egy futóversenyre.

Szép volt az erdő (mint mindig)

Gánt megközelítésének két módja is van terepen, én a rövidebb útvonalat választottam. S- aztán Z-, majd Z3. Egyik kezemben a kulacsommal, másikban a fényképezőgépemmel, magam köré tekert esőkabátban szép kényelmesen átkocogtam Gántra. Könnyed futás volt. Lassan elhalványodnak az ősz színei a Vértesben, de a reggeli erős köd miatt igazán szép arcát mutatta a természet. Többször meg is álltam fényképezni.

Köd, köd, köd

Közel háromnegyed órával az indításom (tájékozódási futóknál egyedi indítás van) előtt érkeztem meg a tetthelyre. Gyorsan neveztem, felvettem a dugókát és a kabátomat, aztán csak vártam, hogy történjen valami.

Érkeznek a népek

Egyszer csak felbukkant a kolléganőm és a férje (szervezői minőségükben) és némiképp aggódó arccal próbálták elmagyarázni, hogy kicsit talán túlvállaltam magam a leghosszabb pályával. Kicsit ellenálltam, mert hát nyolc béna kilométer az hogy lenne már hosszú, és különben is, gyakran futok ezeken a dombokon. Bár komolyan semmi szükségét nem láttam, de hagytam hogy rábeszéljenek a páros futásra az egyik gyakorlott ismerősükkel. Hát jó, legyen...

Aztán átkocogtunk a rajthoz, és nekem leesett az állam. Én azt hittem, hogy a tájékozódási futás az valami olyasmi, ahol a levadászandó pontokat simán el lehet érni ösvények és turistautak segítségével. Ehhez képest, az első induló pár métert haladt csupán a Z3-on, majd hirtelen bevágott a totál átláthatatlan susnyásba. Reménykedtem, hogy csak hasmenés, de a többi is hasonlóképp startolt. Lassan kezdtem megérteni, hogy ezek nem azért jöttek mind hosszú nadrágban mert fázósak... 

Ha egyedül vágtam volna neki, akkor még mindig valahol az első pont környékén bolyonganék. Egyszerűen fogalmam sincs, hogy hogyan lehetséges tempósan futni a sűrű aljnövényzetben úgy, hogy közben mindig tudjuk, hogy hol vagyunk. Ez nyilván valami olyan készség, ami sok-sok év alatt alakul ki, és ami vélhetően nekem már sosem lesz meg.

Mivel a társam rettentő rutinos volt, így könnyedén begyűjtöttük mind a tizenhat pontot, és még a célba és visszataláltunk.

Ahogy a célban ücsörögtem, és a kulacsomból öntöttem magamba a vizet, rájöttem, hogy ez nem lesz az én sportom. Nem azért, mert meg kellene hozzá tanulni normálisan tájékozódni. Ez a fele még érdekelne is a dolognak. A problémám sokkal inkább az, hogy itt nem lehet úgy futni, ahogy én szeretek. Én ugyanis azért szeretek futni, mert akkor, arra a rövid időre, teljesen ki tudok kapcsolni. Ha futok, akkor csönd van. Nem kívül, hanem belül. Különösen a hosszú futásaimon, épp csak annyira vagyok ott fejben, hogy rajta maradjak az ösvényen/úton. Nem kell gondolkodni, problémákat megoldani, csak bambulni és hallgatni a saját lélegzetem ritmusát. A tájékozódási futás ezzel szemben egy megoldandó probléma, ami komoly agymunkát igényel. Ez az, ami számomra összeegyeztethetetlen a futással.

Miközben hazafelé futottam a hosszabbik útvonalon (K3 majd S-) rögtön éreztem, hogy ez az, ami nekem való. Szép kényelmesen haladni egy kijelölt útvonalon, miközben szabadon cikázhatnak a gondolataim, vagy épp teljesen kikapcsolhatok. Visszaállt a világ rendje.

Érdekes és tanulságos nap volt. Megerősített abbéli hitemben, hogy igazán a hosszú terepfutások fekszenek nekem, felesleges másfelé csapongani. Jövő tavasszal maraton, és 50-es TT futva, őszre pedig talán 60-70-esek. Sounds like a plan.

Hazafelé, ragyogó napsütésben

Hát így esett, hogy a 49 órás hétvégén négy alkalommal is futottam (szombaton is volt egy), begyűjtöttem 43 újabb kilométert, és nagyjából 1000000 karcolást a lábaimra. :)

Kellett sikálni

Miután végképp kiöltem az összes magassarkú futócipőt az életemből, nagyon kellett valami, amit a Nike Pegasus helyett használhatok. A Pega-ban azt szerettem nagyon, hogy viszonylag tág határok között bárhol lehetett futni benne. Jó volt aszfaltra, de nem csúszkált az erdei utakon sem. A Trail Minimus-t nem mertem aszfalton használni (ma már merném), az A5 pedig egyáltalán nem tapadt laza talajon. Mivel egyetlen rövid kör kivételével az összes távomban van földút, így úgy döntöttem, beruházok egy harmadik pár futócipőbe. Visszonylag hosszú nézelődés és próbálgatás után esett a választásom a Virrata-ra. A talpa elég agresszívnak tűnt kavicsos földutakhoz, ugyanakkor volt benne elég EVA hab az országúti szaladgálásaimhoz. Külön tetszett, hogy 0mm a sarokemelése és nagyon könnyű (184g, katalógus adat, férfi 9-es méretben).

Nem rossz, de normális országokban szebb színekben is kapható

Röviden: bejött. A 0mm-es kialakítás nagyon kellemessé teszi a futást, ugyanakkor a kellően vastag EVA+ hab véd is a keményebb talajon. Nagyjából 700km van bennük, a Virrata messze a legtöbbet használt cipőm idén. Futottam benne rövid gyorsat, lassú hosszút, sőt, két teljesítménytúrát is. Ha csupán egyetlen pár futócipőm lehetne, a Virrata lenne az.

A lábfejem elülső része alatt szinte eltűnt a minta

Külső talp: Nincs. Leszámítva pár apró betétet az orr elejénél és a saroknál, a cipő talpa maga az EVA+ hab. Ettől nagyon halk lesz a futás, ami jó, bár többször hoztam már a frászt ártatlan járókelőkre. Ugyanakkor iszonyat gyorsan kopik. Nem véletlenül szokás kopásálló réteget pakolni a cipők talpára... Ahogyan az a fenti képen is látszik, 700km alatt jócskán elkopott a talp elülső terülte. Úgy érzem, hogy összességében ez okozza majd a vesztét is, amit valahol az ezredik kilométer környékére "várok". (Ha jól láttam, tavasszal jön a V2. Könnyebb, de sajnos pont ugyan ilyen a talpa...)

A nagy bütykök jól tapadnak. Száraz időben nagyjából bárhol, bármin tudok a Virrata-ban futni. Sárban meg... Végülis azt is túl lehet élni.

A bütykök közé könnyen beragadnak a kavicsok, de ugyan olyan könnyű kipiszkálni is őket onnan. Néha akár maguktól is kiesnek.

Állítólag Grid betét van a sarkában

Csillapítás: Az EVA + egységesen 18mm vastag az egész talpon, ami soknak tűnik, de nem az. Viszonylag kemény és nagyon hajlékony. Szabadon mozoghat, csavarodhat benne a talpam a talajon. Bár a kisebb egyenetlenségeket elnyeli, a nagyobb kavicsokat már érzem benne. A sarokrészbe GRID betét került, bár nem tudom, hogy minek.

A talp szinte semmilyen megtámasztást nem ad, a cipő belseje szinte teljesen sík.

Gumi az orron és a két rétegű felsőrész

Felsőrész: Én még ilyet soha nem láttam! A cipő felsőrésze két teljesen különálló rétegből áll. Belül van egy sűrűbb szövésű technikai anyag (zöldes színű), amit kivülről egy lazább szerkezetű fekete háló borít. A két anyag csak a jellemző varrási vonalaknál kapcsolódik egymáshoz, mindenhol máshol egymástól függetlenül mozognak. Hogy ez miért jó így, azt fel nem foghatom. Érzésre semmi különbség az A5 hagyományos felsőrészéhez képest. Jól szellőzik, és természetesen nem vízálló.

A sarokrész is puha és rugalmas. Nem a sarkamat tartja, csak a cipőt a lábamon.

Az orra elég komoly gumírozást kapott, tökéletesen megfelel kőlapok vagy akár kistestű kutyák ellen.

Az ujjaimnál elég tágas, kényelmesen terpeszkedhetek benne.

Kicsit koszos

Érdekes módon, bár tényleg jól szellőzik, ez az egyetlen cipőm, ami büdösödik. Ilyenkor jön jól, hogy probléma nélkül mosható mosógépben, kímélő programon.

Számomra mindenképp a Virrata a 2013-as év legnagyobb felfedezése. Gond nélkül vette át a Nike Pegasus helyét, miközben kényelmesebb, dinamikusabb, könnyebb és olcsóbb. Apropó ár! Ha az új árakat nézem, akkor ez az eddigi legolcsóbb futócipőm (valójában a Merrell Trail Glove olcsóbb volt, de csak mert az utolsó darabok egyikét hoztam el). Bár csak tartósabb lenne egy kicsivel...!

Ha jól emlékszem két éve, Balatonfüreden, egy menedzsment fejtágítás alkalmával hallottam először az un. Lag és Lead mérőszámokról. A dolog lénye annyi, hogy a Lag értékek valami olyat mérnek, ami már bekövetkezett, míg a Lead valami olyasmit, ami előfeltétele a célok elérésének. Mondjuk egy kereskedő cég esetében Lag mérőszám lehet egy adott időszak forgalma, Lead pedig a vevőlátogatások száma. Hiszen ez utóbbi alapozza majd meg a jövőbeni sikereket.

Tegnap hajmosás közben jöttem rá, hogy ez a séma ráhúzható a futásra is. Pedig most nincs is hajam.

Hogy mik a Lag mérőszámaid, azt egyszerű eldönteni. Ha jó időt szeretnél futni egy adott távon, akkor a tempód a legfontosabb. Ha a célod a minél hosszabb távok teljesítése, akkor pedig a hosszú futások távolsága lehet az. De mi a helyzet a Lead dolgokkal? Mi a francot kell figyelnem, hogy a fentieket el is érjem?

Én úgy gondolom/érzem, hogy leginkább a megtett kilométerek számítanak, függetlenül attól, hogy mekkora távot is szeretnék "éles" helyzetben futni. Ezt könnyű mérni, és jól is állok ezen a fronton: az utóbbi két hét alatt összesen 170km-t futottam, és még csak nem is vagyok fáradt. Mivel engem alapvetően a hosszabb távok érdekelnek, így mindenek felett az aerob erőnlétemre fókuszálok. Ennek megítélésére egy csupaszt távolság adat nyilván nem lehet elegendő, hiszen az semmit sem mond arról, hogy ezeket a kilométereket mennyire értékes módon futottam le. Túl lassan? Túl gyorsan? Pihentem eleget? Kellene még valami, egy másik szám, ami megmutatja, hogy mennyire vagyok fitt. Úgy gondolom, hogy a VO2max értékem lenne a megoldás.

Meg lehet ezt becsülni ezernyi módon. Példának okáért, a hamarosan megvásárolható GARMIN Forerunner 620 is számítani fogja majd az adott futás adataiból. A Polar órák is valami hasonlót művelnek OwnIndex néven. Aztán ott van a Cooper-teszt alapján végzett becslés, ami egy egyszerű stopperrel is elvégezhető. A fene se tudja mi lenne a jó...

Egyfelől van bennem némi hajlandóság arra, hogy befizessek egy terheléses vizsgálatra. Ki tudja? Ha majd beüt a rossz idő, lehet, hogy rá is szánom magam. Másfelől viszont nem tök mindegy? Márciusban a szokásos csákvári kis körömön (8,32k - 86m+) 156bpm-es pulzus kellett a 4:55-ös tempóhoz. Most 154bpm a 4:28-hoz. Mi ez, ha nem fejlődés? Vagy ott van az áprilisi FussHogyLéphessen futás (13,22k - 5:00 - 161bpm) vs. a szeptemberi Tatai tó-futás (14,02k - 4:35 - 162bpm). Elég komoly változás öt hónap alatt, nem?

Lehet, hogy nem kellene ezen ennyit agyalnom, csak tolni tovább ahogy eddig, hiszen láthatóan működik. Csak az a kis vörös fickó maradna végre csöndben a vállamon. Tudnál te ennél gyorsabb is lenni! Fejlődhetnél még gyorsabban, ha nem lennél ilyen lusta/gyenge/ostoba/dagadt. Lehet, hogy ma este megpróbálom leelőzni a dögöt! Vagy csak magam mögött hagyni. Egy időre legalább.