Ne ess kétségbe, oké?! Nem maradtál le semmiről, nem került át a VTM tavaszról őszre. Csak egyszerűen szerettem volna még egy utolsó igazán hosszút futni idén, mielőtt túlságosan lerövidülnek a nappalok. A VTM 52km hosszú Ulra útvonala kézenfekvő választás volt, hiszen közel van (Szár kb. 12km Csákvártól közúton) és ismerős a terep. 

Az eredeti terv az volt, hogy a legutóbbi dán utam utáni szombaton vágok neki, de ez nem jött össze. Túl későn (vagy inkább túl korán) értem csak haza, nem tudtam volna kellően kipihenten indulni. Nem nagyon zavart a dolog, mivel a hétfőt úgyis megkaptam szabadnapnak a Dániában ledolgozott csütörtökért cserébe, így volt hová áttervezni.

A terv az volt, hogy okosan futok. Nem kapkodok, nem tolom túl az elejét. Úgy gondoltam, hogy az lenne a legjobb, ha az első harminc kilométert meg sem érezném. Az evésre is jobban oda szeretem volna figyelni, mint a VérKörön, vittem is magammal minden jót. Három gyümölcs szelet (az egyetlen ehető dolog, amit az Aldiban árulnak élelmiszer néven), két VitaTigris és két gél. Az időjárás előrejelzés alapján szinte biztos voltam benne, hogy felesleges, de azért csurig töltöttem a hátizsákom tartályát vízzel (1,5 liter).

Most első alkalommal használtam igazán élesben az új GoPro kamerámat, így a szokásos szöveges beszámoló helyett most egy dumálós következik. Sajnos a hang nem lett annyira jó, mint ahogy reméltem, de azért talán nagyjából lehet követni.

5:39:55 alatt értem körbe, aminek kimondhatatlanul örülök. Hét óra alatt terveztem lefutni, sosem hittem volna, hogy ilyen könnyedén megoldom ezt a kört. Nem is igazán siettem, igyekeztem tartani magam a tervhez, és könnyű, lassú tempóban haladtam. Ha nem volt értelme, akkor nem futottam. Ha láttam valami érdekeset, akkor megáltam megnézni, lefényképezni. Egész sok időt töltöttem például a Rockenbauer emlékfánál, amit most láttam először.

Meglepően sok emberrel találkoztam. Leginkább nagyszülők kirándultak az unokákkal, ami nem annyira meglepő, hiszen őszi szünet van. Sok volt a favágó is.

Az időjárás végig hűvös és ködös maradt, amiért nagyon hálás vagyok az égieknek. Rövidgatya, hosszú ujjú póló, rajta rövid ujjú póló felállásban mentem végig, ami tökéletesen passzolt a tempómhoz és a nagyjából 6-9°C hőmérséklethez. Volt egy csősál is a nyakamon, amit csak valahol Új-osztás környékén tettem el a hátizsákomba.

Nem ettem annyit mint szerettem volna. Továbbra sem kívánom a szilárd táplálékot futás közben, így a három gyümölcs szeletből csak egy fogyott el. A két VitaTigris és a két gél viszont jól jött, ezeket szépen sorban kiszivogattam. Vízből kicsit kevesebb mint egy litert ittam, ami érzésre elég volt, de talán nem ártott volna egy kicsit több. Alapvetően két kilométerenként szoktam két kortyot cumizni a hátizsákomból, de most ez néha elmaradt. Eszembe sem jutott. Nem tudom miért.

Jó volt végre visszaérni a szári sportcsarnokhoz, de még tudtam volna folytatni. Nem volt holtpont, nem volt fal. A pulzusom végig stabilan 140bpm környékén maradt. A legvégén is könnyedén futottam 5:30 alatti ezreket, nem esett szét a mozgásom, nem fájt semmim. Élveztem az egészet, különösen az esett jól, mikor rájöttem, hogy mennyivel gyorsabban haladok, mint ahogy terveztem.

Nem szoktam már magam a három évvel ezelőtti önmagamhoz hasonlítgatni - könnyű és olcsó győzelem lenne. Mégsem tudom nem megjegyezni, hogy az itt futott 6:35-ös bruttó tempó volt a legelső futásom átlaga is. Csak az 1200m hosszú volt, ez pedig 51600m.

Most pihenek, bütykölöm a bringám, és igyekszem kitalálni, hogy ez mitől ment ennyivel jobban, mint a Mátrabérc vagy a VérKör. 

Egy éve nézegetem már a vízálló fényképezőgépeket, de valahogy nem vitt rá a lélek, hogy vegyek egyet. Aztán mikor pár hete megláttam az új GoPro sorozatot, rájöttem, hogy rossz helyen keresgélek. Az új Silver ugyanis végre kapott beépített LCD hátfalat (a korábbi modellekhez ez csak opcionális kiegészítő volt, jó sok pénzért), ami így sokkal univerzálisabb készülékké vált. Nem is vacakoltam sokat, mikor péntek délután megláttam egy silkeborgi kirakatban egyet, kicsivel a magyar ár alatt.

Szombaton aztán elvittem egy gyors próbakörre a Csákvár körüli dombokra. Nincs még hozzá normális, teleszkópos monopodom, így az aprócska fotóállványom középoszlopára rögzítettem. Íme az eredmény:

Valamiért meglehetősen gyenge lett a feldolgozott film minősége, pedig a vágatlan anyag csodálatosan éles és részletgazdag. Még ki kell tapasztalnom, hogy miként tudom ezt a szerkesztés során megőrizni.

Fényképezőgépnek sem utolsó. Ha használom a ProTune módot, akkor egy egészen jól feldolgozható JPG fájlt kapok. Például ilyet:

Sajnos az akku nagyon gyenge, és nekem egyelőre nincs tartalékom. Mondjuk arra a pár fotóra és/vagy videóra, amit normál esetben készítenék egy érdekesebb körön, bőven elég ez is.

Nem túl könnyű egyébként egy pálcát kinyújtva tartva futni, így az biztos, hogy videóra csak az igazán különleges alkalmakon fogom használni. Például holnap. :) 

Ha minden igaz, akkor ez volt az idei utolsó utam Dániába, és ezt nem is nagyon bánom. Bár idén nem utaztam semmi igazán egzotikus helyre, kellően sok időt töltöttem (és még fogok is) Dániában és Finnországban. Szép volt, jó volt, de nem bánnám túlságosan, ha idén már nem kellene többet sorban állnom egyik reptéren sem.

Vasárnap délután érkeztem a Ryanair közvetlen Budapest-Billund járatával. Bár a szó minden értelmében fapados út volt, legalább nem kellett átszállnom Amszterdamban. Így a szokásos 6-7 óra helyett kettő elég is volt az útra. Viszonylag korán érkeztem, így még bőven volt időm elmenni futni. A heti hosszút már szombaton letudtam, vasárnapra csak egy könnyű közepes táv maradt, amit már jó előre megrajzoltam és letöltöttem az órámra. Mikor a gép leszállt még szakadt az eső, de mire az aprócska Skoda CityGo-val átdöcögtem az Ansban lévő szállásomig már elállt, és szinte a Nap is kisütött.

Az útvonal teljes egészében aszfaltozott mellékutakon haladt, csak a legelején és a legvégén volt kerékpárút, amit használhattam. Nem volt ezzel semmi baj, hiszen a forgalom az szinte egyenlő volt a nullával. Útközben sokat nézelődtem, nagyon tetszenek a dán házak a pucolatlan tégla falaikkal és a nagy ablakaikkal. Minden olyan tiszta és rendezett. A futás jól ment, bár kicsit melegem lett a végére, talán túlzás volt egy viszonylag meleg felsőt választanom.

A hétfő a pihenőnap minden futónak, így két magyar kollégámmal átgurultunk Aarhusba, ami Dánia legnagyobb kikötővárosa és talán a legnagyobb egyetemi városa is egyben. Szerencsétlen CityGo komolyan megszenvedett hármunk súlya alatt. :) Nem sokat időztünk ott, hideg volt és fújt a szél.  Bekaptunk valami kaját és már tűztünk is vissza a meleg szobáinkba.

Kedd délután hatalmas cseppekben kezdett ömleni az eső, de én mindenképp akartam futni egy gyorsat. Keddenként szoktam megejteni a résztávos edzéseimet, de erre ebben az időben gondolni sem akartam. Meló után gyorsan átöltöztem futósba (persze esőkabátot nem hoztam magammal!) és viszonylag gyors tempóban lenyomtam a szokásos bjerringbroi nyolc kilométeres körömet.

A felső rész végig földút, ami most teljesen dagonyává változott, így nem sikerült tartani a kigondolt tempót (4:15), de ez nem annyira zavart. Csak szerettem volna minél hamarabb visszaülni a kocsimba és bekapcsolni az ülésfűtést.

Szerdán korán végeztem, és még mielőtt dán kollégáimmal elindultunk volna egy közös vacsorára, lefutottam a vasárnapi köröm rövidített változatát. Dán értelemben jó idő volt, mivel csak az utolsó két kilométeren kezdett el zuhogni az eső, addig csak valami apró ködszitálásszerűség böködte az arcom. Meglepően sok bringással találkoztam még ebben a csúnya időben is. Na ja, a viking vér...

Ha jól emlékszem talán ez az első olyan futásom, ahol öt percen belüli ezrekkel tudtam haladni úgy, hogy az átlagpulzusom nem érte el a 140bpm-et. Természetesen ebben sokat segített a hűvös idő is, ami nekem kimondottan jobban fekszik, mint a nyári hőség.

A változatosság kedvéért Aarhusban volt a vacsora, bár máshol és más társasággal. Minden túlzás nélkül mondhatom, hogy ez volt eddigi életem legfinomabb kajálása. Olyan négy fogást tettek elénk, négy olyan jó borral, hogy arra nincsenek szavak. Magyar mércével a Miró egy brutálisan drága hely - öten otthagytunk egy komplett magyar havi átlagjövedelmet. Nagyon tetszett, hogy minden bort az adott típushoz optimalizált, kézzel gyártott pohárban szolgáltak fel, hogy maximálisan ki tudjuk élvezni az ízeket. Én ezt egy baromságnak gondoltam, mígnem a tulaj ki nem töltötte az épp soron lévő a rizlinget egy karcsúbb pohárba is. Beszarás, de tényleg más, tényleg kevésbé harmonikus volt az összhatás! Állítólag nincs ebben semmi fekete mágia, az eltérő alakú poharakból eltérő módon és helyre folyik a bor a szánkba, ezért érezzük másnak az ízeket. Ma is tanultam valamit. Apró adalék, hogy a poharak darabja 250DKK (kb. 10.000,-Ft).

Csütörtökön hivatalos voltam az egyik kollégám családjához, de előtte még volt két elintéznivalóm. Egyrészt kellett találnom egy boltot, ahol vehetek valami bort, hogy mégse menjek üres kézzel, másrészt természetesen el kellett mennem futni. Ugyan azt a kört futottam, mint az előző nap, csak gyorsabban, és a kis "nyúlvány" nélkül a végén. Az eső szép csöndben esett, nem fújt a szél, tehát dán mércével mérve jó idő volt. Találkoztam is több futóval.

Ha Magyarországon szembe találom magam egy másik futóval vagy bringással, mindig intek/köszönök, és ők többnyire viszonozzák. Itt nem, de nem azért, mert a szüleik nem tanították meg őket köszönni. Egyszerűen csak az van, hogy itt annyian futnak, hogy nem érzik tőle magukat valami kicsiny zárt közösség tagjának. Dániában (és egyébként Finnországban is) ez az élet normális része. Például bevett szokás, hogy minden új átadott autópályaszakaszt futóversennyel avatnak fel. Épp az érkezésem előtti szombaton volt egy tíz kilométeres verseny Silkeborg mellett. Augusztusban még láttam is az építkezést.

Pénteken még egy rövid megbeszélés a főnökömmel, ebéd, majd Ryanair vissza Budapestre. Már szombat hajnal volt, mire hazaértem, hála érte a szerencsétlen taxisnak, aki miután késett majdnem fél órát, még képes volt a leglassabb útvonalat választani. Így a szombatra tervezett hosszú futást el kellett halasztanom egy kicsit, hogy ki tudjam pihenni magam. Persze ami késik, az nem múlik.

Valami nagy rosszat tehettem előző életemben. Más magyarázata ugyanis nem lehet annak, hogy sehogy sem akar nálam normálisan működni a szívritmus mérés. Mikor egy évnyi futás után végre kaptam egy megfelelő HR pántot az akkori NIKE GPS sportórámhoz, az óra az első szívritmusméréses futásom alkalmával elpusztult. Után jött a Garmin, aminél a pánt két véres csíkot koptatott a mellkasomba. Négy hónap alatt múlt el a nyoma. A jeladót megtartva átálltam Polar pántra. Ez működött is, míg meg nem halt. Kétszer bő egy év alatt. Kipróbáltam a Mio Link optikai szenzort is. Nem igazán vált be. Valamiért nem tudom kiverni a Gyaloggalopp "leégett, összedűlt, aztán süllyedt el" mondatát a fejemből. :)

Szóval a Nike/Polar, Garmin és Mio után jött a negyedik - a Suunto. Persze, hogy nem működik ez sem tökéletesen!

Pár napja azt vettem észre, hogy minden különösebb ok nélkül bizonyos futásaim alkalmával az óra néha-néha rettentően magas (kb. 170) pulzust mér, majd visszaáll arra a szinte, amit normálisnak gondolnék. Más alkalmakkor semmi baja nem volt. Ha épp rossz kedve volt, akkor ilyet produkált:

Személyes kedvencem ez a lenti gyorsító futás, ahol kb. negyedórányi bemelegítést követően futottam egy gyors 2000m-t, majd kis pihenő után 1000m-t. Amit azt a görbe mutatja, sikerüt már a bemelegítés első pillanatában is a maximális pulzusértékem (elméletileg 181bpm) felettit mérni. Ügyes...

Itt történt, hogy míg a bemelegítés utáni rövidke pihenőidőm alatt fejcsóválva figyeltem az órámon megjelenő szívritmusgörbémet, megfogtam a mellettem lévő közlekedési táblát. Nagyjából 2 másodperc alatt minden a normális szintre.

Hoppácska! Földelés!

Olvastam már arról, hogy száraz időben a technikai pólók fel tudnak tölteni bizonyos HR jeladókat, de még sosem tapasztaltam. Kicsit rákeresve a neten azt találtam, hogy közel sem én vagyok az egyetlen, aki erre panaszkodik a Suunto szenzorok esetén. A gond az, hogy erre nem nagyon van megoldás. Ha szerencsém van a póló anyagával, akkor megúszhatom, de még akciós árakon is drága játék ezzel kísérletezni. Arra már rájöttem, hogy a két kedvenc Adidas pólóm kimondottan rosszul hat a szenzorra.

Mivel nem túl drága, úgy döntöttem, hogy kipróbálom a Decathlon olcsó BTLE szenzorát, hátha az jobban működik. Már az első futás után láttam, hogy nem ez lesz a jó megoldás. Bár nyoma sincs a feltöltődéses jelenségnek (pedig a fentivel azonos pólót használtam), de a szenzor nagyon lomha, néha szakadozik a jel, és a pántja már a tizedik kilométer környékén kikezdte a bőrömet. A végén már eléggé fájt, így valószínűleg rossz helyre húztam, ezért lett a végén még a "normálisnál" is bénább a görbe.

Bár a patentek távolsága megfelelő lenne, a jeladó hátuljának kialakítása miatt lehetetlen Polar pánttal használni. A saját pántja ez alatt a másfél óra alatt pedig gyakorlatilag tönkrement. Semmiképp ne vegyetek ilyet!

Mivel másnap elég párás volt a levegő, ami állítólag a legjobb védekezés a statikus feltöltődés ellen, így újra a Suunto szenzorral mentem el futni a szokásos csütörtöki tempó körömre. Nem lett sokkal jobb, mint korábban, bár ezúttal inkább negatív csúcsok keletkeztek.

Érdekes, hogy az első egy hónapban semmi jelét nem láttam ennek a problémának. El nem tudom képzelni, hogy mitől, de sajnos lehet, hogy valami feladta a szenzorban a harcot. Természetesen cseréltem benne elemet, nem segített semmit. Ezt a fajta pántot külön még nem lehet kapni, csak a jeladóval együtt, így ezt a hibalehetőséget nem tudtam kipróbálni.

Akármi is a baja, kritikán aluli, hogy egy hónap után kifeküdt. Kellett egy működőképes alternatíva, így a nem túl bőséges hazai BTLE szenzor kínálatból a Polar H6-ra esett a választásom. A már jól ismert és bevált SoftStrap pántot használja, könnyű, minőségi. A méretarányok jobb érzékeltetés érdekében mellé állítottam egy lila szárnyas pónit.

Gond nélkül kapcsolódott az Ambit3 órámhoz, így gyorsan el is vittem egy hosszabb erdei körre a Vértesbe. Az első eredmények bíztatóak.

Talán az elején az a 154-es csúcs kicsit túlzás, de máskülönben minden jónak tűnik. Természetesen a Polar H6 közel sem olyan okos, mint az új Suunto szenzor - nincs benne memóra. Ellenben működik, ami kellemes változás az elmúlt időszakhoz képest. Remélem, hogy most ezzel egy időre lezárhatom a szívritmusmérés témakörét.

Ez most egy nagyon laza hónap volt. Mindösszesen kétszáz kilométert futottam - kb. másfél éve nem volt ilyen "rövid" hónapom. Persze ez nem véletlen. Ki kellett pihennem az augusztus végi VérKör fáradalmait.

Az utolsó teljes hetem viszont már egész erősre sikerült. Három tempósabb futásom is volt, és összeszedtem több mint ezer méter szintet. Ennek ellenére azt hiszem kijelenthetem, hogy sikerült kellően kipihennem magam. Készen állok az év utolsó ultra távjára, aminek két-három héten belül neki is vágok.

Haladok a "húsz perc alatt ötezret" projektemmel is... Már nem akarok elpusztulni a résztávos edzéseim végén, ami mindenképp pozitív változás az első próbálkozásaimhoz képest. :)

Szeptember elején pár napot Helsinkiben töltöttem. Futottam, ettem, és hazafelé a reptéren vettem egy Ambit3 Peak órát. Már egészen jól kiismertem.

A FinnAir újságából még azt is megtudtam, hogy Finnországban még öltönnyel sem ciki Suunto órát hordani.

Ő egyébként Alexander Stubb, Finnország miniszterelnöke. Eddig minden finn repcsis újságba amit olvastam írt egy egyoldalas cikket. Az elsőt a tömegsport fontosságáról és prioritásáról az élsporttal szemben, a másodikat (a fenti képen) pedig a technológiai fejlődés nagyszerűségéről és a benne rejlő lehetőségekről. Van ilyen is.

Belekezdtem a bringám átalakításába. Jelenlegi fitnesz mivoltából hamarosan országútivá lényegül át. Remélhetőleg október végéig. Egészen jó áron sikerült beszereznem mindhárom szükséges alkatrészt (fékváltókar, kormány, tárcsafék szett), már "csak" össze kell rakni. Alig várom, hogy kész legyen! :)

Szeptemberben úsztam is. Idén először. Annyira lassú vagyok, hogy a közel egy év kihagyás meg sem látszik a tempómon! :) Érdekes élmény volt egyébként egy szabadtéri sportmedencében úszni szakadó esőben. Sajnálom, hogy mostanában nincs lehetőségem gyakrabban csobbani.

Októberben lesz egy dán utam illetve minden külső segítség nélkül nekifutok a VTM ultra távjának. Drukkoljatok! :)